Perselus odakinn állt, szorosan bepólyálva a legmelegebb talárjaiba, egy vastag gyapjúköpenyben gyapjúsállal. A ház nyugati felén levő gyógynövényes kertben sétált. A teljes területet fényesen megvilágította a Nap. Dél volt.

Harry a közelben állt, kissé fészkelődött, amikor Perselus felé küldött egy-egyet a sötét pillantásaiból. Ő is ugyanúgy be volt pólyálva a hideg levegőn.

- Szükséged van valamire?- kérdezte Harry. Perselus majdnem hat hónapos terhes volt, és a háta - mint mindig- gondokat okozott. Abból, amit Poppy mondott Harrynek, a férfiak nem olyan volt a  felépítésük, hogy gyerekeik legyenek, s ezért most Perselus fizet. Újra használni kell majd a kenőcsöt, ami megint érzésekkel teli tapasztalat lesz mindkettejük számára. Nem volt annyira rossz, mint korábban, de Perselus még mindig nagyon rosszul reagált.

Perselus nem fárasztotta magát a válaszolással. Élvezni akarta azt a kevés kis szabadságot amije volt, még akkor is, ha ezért a hormonjainak mondott nemet.

A házban érezte, hogy majd megfullad. Potter a gyilkos miatt nem igazán akarta megengedni, hogy elhagyja a házat, de Perselusnak nem állt szándékában otthagyni a területet.

Potter még mindig ellenkezett, míg Perselus elveszítette a harcot a hormonjai ellen, és sírni kezdett. Teljesen megszégyenítő volt, s Perselus soha nem élte volna túl, ha nem lett volna ott a tény, hogy megkapta, amit akart.

Persze, voltak feltételek. Potter nem hagyta szem elől, ami azt jelentette, hogy Perselusnak el kellett szenvednie a fiatalabb varázsló idegesítő jelenlétét.

Harry megköszörülte torkát, mire Perselus irritálva felsóhajtott.

– Jól vagyok, Potter!

A fenébe! Menj el, és hagyj békén, mielőtt megöllek.

Harry éles szemmel figyelte tovább a környezetet meg Perselust. Fogalma sem volt róla, mi fog történni, ha a Bájital Mester rosszul lesz.

Tudtam, hogy először beszélnünk kéne Poppy-val. De nem akarta abbahagyni a sírást.

Harry nem tudta, mit tegyen. Egy ordító-kiabáló Pitonnal elbánt. Egy morgó-vicsorgó Piton még jobb volt, de egy síró Piton még mindig új terület volt, s Harrynek fogalma sem volt, hogy kezelje a helyzetet.

A fiú megszorította a kezében levő pálcát, ahogy Perselus lassan a kis kertből egy füves részre sétált.

Nem fokom kockáztatni a biztonságod, Perselus – gondolta Harry, miközben figyelte a terhes bájitalmestert. Az a beteg seggfej csak arra vár, hogy egy hibát kövessünk el.

Lépteket hallva mindkét varázsló megtorpant. Harry a ház felé fordult, biztosítva, hogy Perselus elé áll, aki előhúzta a saját pálcáját.

- Harry! Perselus!

Mindkét férfi megnyugodott, mikor Dumbledore befordult a sarkon és feléjük indult. Albus ragyogóan rájuk mosolygott.

- Helló! Meglepő téged kinn látni, Perselus.

A férfi köszönésképpen bólintott Albusnak.

– Sikerült meggyőznöm Pottert, hogy nézze a dolgokat az én oldalamról.

Harry csak grimaszolt egyet, mire Dumbledore nevetni kezdett.

– Ugyan, Harry. Biztos vagyok benne, hogy nem annyira rossz.

- Azt csak gondolja – motyogta.

Dumbledore kissé magához tért, de a fényes mosoly az arcán maradt.

– Azon gondolkodtam, hogy kérhetek-e egy kis szívességet kettőtöktől.

Szegény fejem. Azt hiszem, Harry ezt egyáltalán nem fogja értékelni.

És igen, Harry Potter nem értékelte.

- Szó sincs róla! – kiáltotta Harry.

Ha azt hiszi, elengedem Perselust az Abszol útra, nem ismer eléggé.

- Van valami fogalma, mennyire veszélyes lesz neki odakinn?!

- Potter, ne ordíts az igazgatóval! – csattant fel Perselus. – Semmi baj nincs egy gyors elugrással az Abszol útra, főleg ha te is velem jössz! – Perselus kihangsúlyozta a „főleget”, mert Harry épp közbe akart vágni.

- Harry, ez nagyon fontos –szólalt meg Albus. – Nem kértem volna, ha lenne más választásom. Én nem szerezhetem meg a szükséges hozzávalót úgy, mint Perselus – maga az igazgató is vonakodott ettől az ötlettől. Próbált kapcsolatba lépni még pár másik bájitalmesterrel, csak hogy negatív válaszokat kapjon, meg egy elég durva Rivallót.

Harry előre-hátra sétált az idősebb varázslók előtt.

– Komolyan belegondoltál ebbe?- morogta Harry, egy pillanatig megállva Perselus előtt.

A roxforti tanár egyenesen a szemébe nézett.

– Igen – mondta hidegen.

Tovább folytatva a dühös lépkedést, mellőzte a Dumbledore arcán levő idegesítő kis mosolyt, Harry elgondolkozott rajta, mert volt egy olyan érzése, hogy a páros meg fogja szerezni a hozzávalót az ő beleegyezése nélkül is.

Francba. Rendben. Tudom, hogy ez fontos. Már elég bajba jutottam, hogy tudjam, mikor azt mondják szükség van egy bájitalra, akkor szükség van rá. De megkockáztathatom Perselus biztonságát?

A bájitalmesterre nézett, ahogy halkan az igazgatóval kezdett el beszélgetni.

Egy pillanatig a többi áldozat szörnyű képe villant fel a szemei előtt, de ezúttal mindegyik Perselus arcát viselte. Harry durván összerándult.

Erre felfigyelt a terhes varázsló, de Dumbledore hamarosan újra magára vonta a figyelmét.

Harry becsukta a szemeit és abbahagyta a lépkedést. Karba fogta kezeit.

Nem tudom, hogy a gyilkos figyeltet-e minket. Nem hiszem, szóval ha a hopp-hálózaton mennénk az Abszol Útra, fogalma sem lenne róla. Meg kell kérdeznem, hogy lehetséges-e egyenesen a patikába jutni.

Azután rögtön vissza is jöhetünk. Nem tartana sokáig. Biztosan fel kell világosítani erről a többieket. Biztos tudni akarnak róla. Megnövelhetjük a biztonságot, és még pár ember követhet bennünket, ha szükséges.

Harry felsóhajtott.

– Azt hiszem működhet – mondta elég hangosan ahhoz, hogy a két varázsló hallja.

Albus győzedelmeskedve elmosolyodott, míg Perselus merengően nézett rá.

– Tökéletes. Most már csak Perselus újszülött köszöntőjéről kell beszélnünk.

- MI?!- ordította a bájitalmester, miközben megfordult, hogy áthatóan nézzen Dumbledore-ra.

Perselus biztosította, hogy a süvegje eltakarja az arcát, hogy senki ne ismerje fel könnyen. Úgy rendezte el a fekete köpenyét, hogy csak azok lássák, hogy terhes, akik nagyon figyelmesek.

Mellette, egy sötétzöld köpenyben állt Potter. A férfi teljesen láthatatlan volt a köpenye alatt, viszont a szinte csillogó zöld szemeit látni lehetett. A párost nem fogják felismerni, főleg nem együtt.

Harry folytonosan körbepislogott az Abszol Úton, ahogy lassan sétáltak a patika felé. Perselus terhessége lassított a járásán, így - a bájitalmester szégyenére- nem volt sok választásuk.

Harry körbenézve megpillantotta Tonksot, ahogy diszkréten követi őket a célállomásuk felé. Tudta, hogy a többiek is valahol a közelben vannak, rajtuk tartják a szemüket.

Látva Perselus grimaszát, Harry közelebb hajolt a férfihez. Már eddig is közel voltak egymáshoz, s Harry érezte, hogy Perselus megfeszül a kényelmetlenségtől.

– Zavar a hátad? – suttogta, ahogy a tömegben szlalomoztak.

A sötéthajú férfi megrázta a fejét.

– Jól vagyok. – Harry gyanúsítóan nézett rá. – A baba rúg, Potter.

Harry egy halvány mosollyal bólintott. Az utóbbi időben a kicsi rúgásai erősebbé váltak, és ez volt az egyik oka annak, hogy Perselus még rosszabbul érezte magát bezárva. A szüntelen rúgások, még akkor is, ha annyira gyengék voltak, megőrjítették Perselus.

Hirtelen megtorpant, mire Harry aggódva nézett rá.

– Majdnem ott vagyunk. – mutatott egy kecses ujjal Perselus a patika felé, ahol megtalálható volt a szükséges hozzávaló.

Harry izgatottan szemezett a veszélyesnek tűnő építménnyel, de bólintott. Tudatlanul Perselus derekára tette egyik kezét, s a patika felé vezette a meglepett varázslót.