10.

Perselus grimaszolt egyet, miközben megpróbálta álmában kényelembe helyezni magát. Néhány nap volt karácsonyig, s Perselus most már hivatalosan is öthónapos terhes volt. Sajnálatos módon ez azt jelentette, hogy még szerencsétlenebbül érezte magát, mint korábban.

Mi az átkozott poklot gondoltam, mikor úgy döntöttem, hogy ezt végigcsinálom?

Sokkal nehezebb volt elaludni, mint korábban, a hasa körül összpontosuló plusz súly miatt. Perselus két órája próbált kényelmes pózt találni. Nehéz volt, mert csak az oldalán tudott feküdni.

A bájitalmester ugyanakkor ismét azon kapta magát, hogy a kínzó epekedése ellen küzd élet-halál harcot. Aznap este már evett és szándékában sem volt, hogy még egyszer egyen.

A sötétségben, Perselus áthatóan nézett a megnőtt hasára, amivel „megáldották”.

Befejeznéd? Nem vagyok éhes.

Ha enne, Perselus tudta, hogy az emésztés miatt soha nem tudna visszaaludni.

És a kölyök megint elkezd fészkelődni.

Nem mintha Perselust zavarták volna a kis mozgások, de idegesítő volt, mikor aludni próbált.

Ismét fészkelődve, Perselus rájött valami másra is. Idegesen felmordult, s letépte az alakjáról a takarókat. Óvatosan leszállt az ágyból és elindult a fürdőszoba felé.

Amennyit azt az átkozott mosdót használom, akár a része is lehetnék a berendezésnek – sziszegte mentálisan.

Percekkel később Perselus megmosta a kezét és ismét áthatóan nézett a megnőtt hasára.

Alig látom a…

Rögtön elvágta gondolatainak menetét, mert nem akarta folytatni. Már így is depressziós volt e miatt… és még néhány más miatt.

Azon volt, hogy kilép, mikor lépteket hallott a folyosón. Perselus összehúzta szemöldökét. Mióta Potter itt lakott, megtudta, hogy a férfi nagyon éberen alszik, s gyakran Perselusba ütközött a mosdó vagy a konyhába tartó utazásain.

Viszont, tekintve, hogy ki is volt ő, Perselus tudta, hogy van valami furcsa a lépésekben. Túl hezitálóak voltak, hogy Potteré legyenek. És ott volt az a néma megállapodás közöttük, hogy az auror mindig felkiáltott, hogy tudassa Perselusszal, hogy közeledik.

A lépések gazdája nem jelentette be magát.

Perselus átkozta a hülyeségét, hogy a pálcáját a szobájában hagyta, s némán eltávolodott az ajtótól. Elkezdett valamiféle fegyvert keresni. Ha Potter volt, és elég hülye volt ahhoz, hogy ne figyelmeztesse Perselust a jelenlétéről, akkor várhat egy jó verésre. Ha nem Potter volt…

Aztán valami hirtelen eszébe jutott Perselusnak. Összehúzott szemöldökkel, a bájitalmester előrelépett, csak hogy meglepetten megugorjon, mikor egy Stupor! kiáltása visszhangzott végig a folyosón.

Potter.

Egy hangos zuhanást lehetett hallani egyik falon. Elég nyilvánvaló volt Perselusnak, hogy valakit éppen most löktek a falnak.

- Expelliarmus!- kiáltotta egy másik hang hangosan.

Perselus elsápadt.

Azok az IDIÓTÁK.

Az ajtóhoz rohant, s ügyelt arra, hogy ne találja el az egyre sokasodó bűbájok közül egy sem.

- Petrificus Totalus!- kiáltotta Potter.

- Elég!- ordította Perselus át az ajtón levő egy lyukon. Majdnem szégyenletes volt, hogy elbújt, de nem akarta megkockáztatni, hogy baja legyen a meg nem születettnek.

- Impedimenta!

- Potter! Draco! Azt mondtam, hagyjátok abba ezt a hülye harcotokat!- üvöltötte Perselus a fiatalabb férfiakra.

Csodálatos módon mindkét férfi abbahagyta és a fényes ajtó felé néztek. A mosdóból érkező fény miatt látta meg végül, ki a betolakodó. Ez a másik férfinak is segített, hogy nagyon tisztán lássa őt. Egymásra bámultak.

- Malfoy?- kérdezte meglepetten.

Draco Potterre nézett, aztán vissza a terhes keresztapjára.

Nem. Ó, kérlek, ne.

- Potter?- suttogta.

Összeszűkítette szemeit.
– Mi az ördögöt keresel itt?- morogta.

- A jó kérdés talán az, hogy te mi az ördögöt keresel itt?!- kiáltotta Harry, s hirtelen idegesíteni kezdte a régi riválisának jelenléte.

- Azért vagyok itt, hogy meglátogassam az ÉN keresztapámat. Na most, miért nem árulod nekem el, hogy mi az átkozott poklot keresel itt félmeztelenül, az ÉN keresztapám házában?!- kiáltott vissza Draco.

Miközben Harry odaordította, hogy semmi köze hozzá Dracónak, Perselus elviharzott a két idióta mellett a szobájába, a pálcájáért. Az órájára pillantott. Azt írta, Túl Késő/Korán. Perselus nem is tudott jobban egyetérteni.

A korábbi epekedő vágyára gondolt, miközben a folyosón ismét átkok kezdtek szállni.

Azt hiszem ma amúgy sem fogok többet aludni.

Perselus bólogatva megfordult és az ajtó felé sétált. Egy pálcaintéssel és egy csattanó lefegyverző bűbájjal mindkét pálca a lábai előtt volt, s mindkét idióta a folyosó külön oldalán megpróbált lábra állni. Perselus rosszallóan nézett a két felnőtt férfira.

- Konyha. MOST!

Perselus elviharzott, s nem zavartatta magát azzal, hogy megnézze, Potter és keresztfia követik-e. Követték. Amilyen gyorsan csak tudtak, talpra álltak, s a két varázsló megtorpant, hogy átható pillantást küldjenek egymásra, majd a konyhába rohantak.

Perselus már itt volt, s szekrényekbe kutatott.
– Potter, hol van a csirke megmaradt része?

Harry egy pillanatig elgondolkodott rajta, hogy Piton ezúttal mit fog készíteni. Néha a férfi vágyai undorítóak voltak, de máskor egyáltalán nem zavarták Harryt. Néha nagyon finomak voltak. Harry még mindig emlékezett arra az időre, mikor Piton csokibékákat követelt és epres fagylaltok, mivel az édességet kívánta.

Mivel visszautasította, hogy ismét elhagyja a rezidenciát, a múltkor történtek miatt, Harry elhívta Dumbledore-t és kért egy házimanót, hogy ő lebonyolítsa a megbízást. A manó gyorsan visszahozta, s Piton hozzálátott, hogy a békák belsejét kikaparja. Utána mindegyik békát megtömött fagylalttal.

Ez meglepte Harryt, de még jobban meglepődött, mikor Piton neki is adott párat. Kissé zavaró volt látni az olvadó epres fagylaltot kicsöpögni a mozgó békákból, de finom desszert volt.

- Harmadik polc, második szekrény. Maga mondta, hogy legyek biztos benne, hogy meleg marad.

- Jó- küldött Perselus egy átható pillantást a válla fölött. – Ülj le, Draco- parancsolta, miközben a megmaradt sült csirkét a konyhaszekrény tetejére tette. A hűtőszekrényhez lépett. - Azt ajánlom, hogy kezdj el beszélni. – Perselus elővett egy kis sajtkockát, miközben Draco kényelmesen elhelyezkedett az asztalnál.

Draco Harryre bámult, miközben Perselus hozzálátott felszeletelni a sajtot.
– Potterrel itt?- kérdezte Malfoy, tudva, hogy keresztapja kikényszeríti Pottert a konyhából.

És remélhetőleg a házból is. Mi történik itt?

Perselus röviden válaszolt:
– Sajnálatos módon, amíg te itt vagy velem, Potter itt marad velünk. Potter, legyél olyan hasznos, hogy ideadod a kenyeret – meg sem fordult, hogy Dracóra nézzen, miközben a csirkét hosszú szeletekre kezdte vagdosni. Draco hosszú pillanatig semmit nem mondott. Erre a dühös Perselus elkezdett előadást adni. - Hogy merészeled ki sem magyarázni magad!?- ordította Perselus. – Nem elég rossz, hogy itt hagytad a terhes férjedet, csak hogy Merlin tudja, hova menj, de még ki sem próbálod magyarázni magad, mikor visszatérsz! – Perselus elvette Pottertől a kenyeret és idegesen szeletelni kezdte. Harry majdnem elugrott a bájitalmestertől, mikor Perselus felcsattant: - Hozd a mézet a sarokban levő szekrényből!- Harry oda is szaladt. - Van egyáltalán valami elképzelésed, milyen volt Blaise? A fenébe is, az öngyilkosság szélén áll! A gyógyító mindkettőtöket figyelmeztetett a terhesség elején, hogy állandóan ügyelni kell rá, mert hormonálisan instabil. Arról is figyelmeztetett, hogy érzelmileg kiegyensúlyozatlan, és erre te ilyen hülyeséget csinálsz!- Draco lehajtotta a fejét, s az asztalt kezdte bámulni. – Meg kéne köszönnöd Merlinnek, hogy Narcissa visszatért, hogy rajta tartsa a szemét, mert a férje kibaszottul hülye ahhoz, hogy ezt tegye!- kiáltotta Perselus.

Torokköszörülés kapta el a mardekáros figyelmét. Harry Perselus jobbján állt egy mézes bödönnel. Áthatóan nézett Perselusra, Harry némán Poppy nevét tátogta.

Perselus lenyelte mérgét, s a sajt és csirke szeleteket a kenyér közé tette, majd a sajtot egy gyors melegítő bűbájjal megolvasztotta. Egy vágóbűbájjal a két szendvicset három részre osztotta.

Perselus az asztalhoz lépdelt az ételével és a mézzel. Még egy utolsó átható pillantást küldött Dracóra, majd kinyitotta a bödönt és belemártotta egyik darabot a szendviscből. Harry kíváncsian bámult rá, de nem mondott semmit.

- Szégyelltem magam.

Harry és Perselus Draco felé fordultak. A varázsló szomorúan bámulta a kezeit.

Perselus otthagyta az ennivalót, s keresztfiához fordult.
– Szégyellted? Draco, miért szégyenkezhettél egyáltalán?- kérdezte Perselus idegesen.

- Terhes lettem.

Harry szemei Perselus tányérjának méretére nőttek. Aztán a konyha másik részébe sietett, tudva, hogy semmi köze ehhez a beszélgetéshez.

Perselus azon kapta magát, hogy nem tud szóhoz jutni.

Terhes?

- Blaise?- kérdezte lágyan.

Draco vonakodva megrázta a fejét. Még mindig nem nézett fel.
– Nem. Nem Baise-é.

Harry lefagyott a kagylónál.

Istenem, ne mond, hogy a gyilkos Malfoyt is elkapta.

Aztán újra elgondolkodott.

Nem. Malfoy egyik kritériumba sem illik bele. Szóval nem ő lehetett.

Perselus összehúzta szemöldökeit.

Ez nem tetszik nekem.

- Draco, hogy estél teherbe?

Nem zavartatta magát azzal, hogy megkérdezze, ki az apa. Tudta, hogy megkapja rá a választ.

A keresztfia szürke szemei végigcikáztak a konyhán, hogy ne kelljen keresztapjára néznie.
– A partin volt. A roxfortin, nyáron.

Perselus megmerevedett. A konyha másik felében Harry is abbahagyta a mozgást.
– Mi történt?

Draco felsóhajtott. Az asztalra tette könyökeit, hogy a fejét a kezein pihentesse. Az asztalra bámult.
– Részeg voltam. Blaise nem jött el, mert nem érezte jól magát, és én azokkal az idiótákkal, Greggel és Vincenttel szórakoztam-felhorkantott. – Amint mondtam, teljesen részeg voltam. Nekiütköztem mindenkinek, aki ugyanolyan ittas volt. Nekiütköztem ennek a pasasnak- Draco megrázta a fejét, és hátradőlt a székében.

Perselus azon kapta magát, hogy a keresztfiáért aggódik. Draco borzasztóan nézett ki, sötét árnyak voltak a szemei alatt, és úgy tűnt, a fiatal varázslónak semmi energiája sem maradt. Sajnálatos módon Dracónak, Perselus hallani akarta a teljes történetet.

- Folytasd.

- Nem emlékszem, ki volt. Minden homályos volt- szünetet tartott. – Szórakozni kezdtünk – Draco Perselusra pillantott, és látta a férfiben a csalódást. Felnyögött. – Nézd, tudom, hogy én vagyok a hibás, jó? Nem kellett volna megcsalnom Blaise-t, de a hormonok vezettek! – Draco már egy hónapja nem érintette meg férjét, mert a férfi gyorsan fáradt, és gyakran betegeskedett. - Elmentünk valahova. Emlékszem lépcsőkre, de körülbelül ennyi. Valami szobába mentünk, és… keféltünk. Azután, emlékszem, hogy valhova máshova botladoztam. McGalagony tanterme mellett keltem fel másnap reggel.

- Aztán mi történt?

Draco kicsit félénknek tűnt.
– Belopóztam a tantermedbe egy másnaposság elleni bájitalért. Aztán a gyengélkedőről hazamentem hopp-porral- grimaszolt egyet. – Majdnem két hónappal azután tudtam meg, hogy terhes vagyok. Blaise egyik nap kinevetett, mert együttérző tüneteim vannak, és viccelődve azt ajánlotta, hogy végezzek el egy terhességi tesztet. Akkor jutott eszembe, mi történt azon az estén. Szóval elvégeztem a tesztet és pozitív lett.

Draco Perselus szemeibe nézett.
– Én… nem tudtam, mit csináljak. Blaise nem hülye. Tudta volna, hogy nem ő a gyermekem apja. És nem tudtam ezzel szembenézni, vagy elvetni a gyereket.

Perselus bólintott egyet. Narcissa éveken keresztül verte Draco fejébe, mennyire fontosak a gyerekek. Dracóig egyik gyerekét sem tudta kihordani.

- Szóval elszaladtam. Franciaországba mentem, és sikerült elrejtőznöm. Gringotts nem tett jelentést a mozdulataimról, szóval biztonságban voltam.

- Az anyád keresett ott.

- Láttam őt. És tovább bujkáltam.

Perselus hosszasan nézett rá.
– Már nem vagy terhes.

Draco idegesen felhorkantott.
– Úgy tűnik, nekem is gondjaim vannak a kihordással, mint anyámnak. Körülbelül egy hónapja veszítettem el – észrevette, hogy Perselus kezei szorosan a megnőtt hasán fekszenek. Potterre fordította szemeit, aki aggódva Perselust nézte.

- Miért nem tértél vissza egy hónapja? A vetélés után.

Draco megrázta a fejét.
– Túl korán volt. Még nem tudtam Blaise elé kerülni. Nem olyan korán.

Perselus azon kapta magát, hogy részben meg tudja érteni keresztfiát. Elveszteni a saját gyermekét, és látni, hogy Blaise megtarthatja az övét valószínűleg nehéz lehetett. Draco némán figyelte keresztapját. Elgondolkodott, vajon mire gondolhat az idősebb férfi.

Valószínűleg engem küld a pokolra.

- Holnap kapcsolatba lépsz anyáddal és Blaise-el – Draco összerándult. – Viszont azt hiszem, mindenkinek az lenne a legjobb, ha elmondanád, mi történt. Ha nem tudnád, előbb vagy utóbb úgyis kiderül – Perselus tudta, hogy Dracónak sokat kell dolgoznia Blaise bocsánatáért, de a terhes varázsló eléggé szerette ahhoz a férjét, hogy megpróbálja. A bájitalmester felállt és magához vette a tányér ételt, meg a mézes bögrét. – Gyere velem. Az én szobámban leszel.

- Vagy aludhatna máshol- nézett áthatóan Harry Malfoyra. Nem érdekelte, hogy Perselus keresztfia. Nem bízott a másik varázslóban.

Perselus haragosan nézett Harryre. Draco megvonta a vállát.
– Majd alszom a könyvtárban a kanapén – aztán elment.

Perselus semmit nem mondott a felbőszült aurornak, s kiviharzott a szobából. Harry felsóhajtott. Előbb arra gondolt, hogy lefekszik, de aztán más jutott eszébe. A könyvtárba sétált, hogy lássa, amint Malfoy néhány párnát változtat át takaróvá.

- Malfoy?

Draco felnyögött.
– Mi a fenét akarsz, Potter?

- Crack és Monstro tudták hol vagy?

A szőke furcsán nézett rá.
– Nem. Senki nem tudta, hol vagyok.

A két auror egymásra nézett. Dillingham felhúzott szemöldökkel nézett Tonksra. Ő előre-hátra járt, s a hajának színe már ötödszörre változott.
– Nem tudsz ezen uralkodni?

Tonks elpirult.
– Próbálok. De ismerem Billt, és nehéz elhinni, hogy gyanúsított, vagy gyilkos.

Dillingham összehúzta szemöldökét. Azt kívánta, bárcsak ne hozta volna a lányt magával. Az a tény zavarta, hogy ismerte a gyanúsítottat, de úgy tűnt, a csapatból mindegyik angol auror ismerte Weasleyéket. Dillingham bekopogott az ajtón, s mindketten meglepődtek, mikor egy nagyon szép és terhes nő állt előttük. Úgy tűnt, körülbelül az ötödik hónapjában lehetett.

- Tonks!- kiáltotta a nő meglepődve. – Mit keresel itt?

Dillingham pislogott egyet a nő erős akcentusára. Ő is francia volt, de tudott ilyen akcentus nélkül is beszélni.

Remélem, nem akarattal csinálja.

- Bonjour, Madam. Elkísérne William Weasleyhez?

Fleur arca felragyogott.

– Vous parlez français?

Dillingham mosolyogva bólintott.

Á, igen. Részben véla. Tudtam én, hogy van valami furcsa a szépségében.

- Oui.

Fleur felnevetett.

– Elragadó! És…

- Fleur!- mondta Tonks, nem a legkellemesebb hangsúllyal. Dillingham felvonta szemöldökét, miközben ő folytatta. – Hol van Bill? Beszélnünk kell vele.

Fleur gyakorlatilag mellőzte Tonks idegeskedő hangját.

– Oh. A konyhában van. Bill hamarosan indul Gringottsba – belépett a házba.- Kövessenek.

Bill a Reggeli Prófétát olvasta, mikor a hármas belépett.

– Bill!- kiáltotta Fleur.

A konyhaajtó felé fordult, hogy megpillantsa Tonksot, és egy idősebb varázslót, akit nem ismert.

– Tonks!- mondta vidáman.

Bill felállt, hogy köszöntse őket.

Tonks óvatosan mosolygott, míg Dillingham illedelmesen bólintott. Az idősebb varázsló egyenesen belevágott az üzletbe.
– Mr. Weasley, beszélhetnénk bizalmasan?

Bill meglepetten pislogott.
– Oh. Miről?

Dillingham Fleurre nézett szeme sarkából, aztán vissza BIllre. Ez elárulta a vöröshajú varázslónak, hogy elég kényes témáról akarnak beszélni.

- Drágám, adnál egy percet?

Fleur összehúzta szemöldökeit, és épp mondott volna valamit, mikor Tonks megszólalt:
- Elég titkos. Nem engedhetjük meg, hogy más is beszéljen erről.

A nő felsóhajtott.
– Jól van – kissé kacsázva lépkedett ki. Tonks egy pillantást küldött az ajtóra, majd Billhez fordult.

Dillingham megköszörülte a torkát.

– Azt hiszem, egy némító bűbáj lenne a legjobb.

Bill összehúzta szemöldökét.

– Ez tényleg ennyire komoly?

Dillingham önelégülten elmosolyodott.

– Szóval, Mr. Weasley, mennyire emlékszik a júliusi roxforti ünnepségre?

Bill elsápadt, s gyorsan egy erős némító bűbájt küldött a konyha köré. Sötét pillantással ült le.

– Nos? Miről kell beszélnem?

Dillingham intett Tonksnak. Ő előhúzott egy listát.

– Bill, míg mi beszélünk, le tudnád írni, hol voltál ezeken a dátumokon?

- Miért? Mit akartok? Mit kerestek itt?!- kiáltotta Bill.

Tonks hozzálátott, hogy megnyugtassa barátját.

– Bill… nem mondhatunk túl sokat. Csak annyit, hogy valakit bántottak azon az estén, és nekünk tudnunk kell.

- De miért…

Bill meglepte az aurorokat a hirtelen félelemmel teli pillantásával.

– Oh, istenem, ugye nem kényszerítettem?

Shacklebolt és Wikham grimaszoltak egyet, mikor még egy kiáltás visszhangzott a könyvtárban. Harry felsóhajtott.
– Sajnálom, épp rossz időpontban jöttetek.

Wickham benézett a terembe.
– Mi történik ott?

A két auror gyakorlatilag egy harcmezőre lépett be. Narcissa Malfoy és Piton egy terhes férfit fogott, miközben az ordított és káromkodott. Nyilvánvaló volt, hogy a férfi nem zavartatta magát abban, hogy terhes, így is halálra tudott volna verni valakit. Egyik varázsló alázatosan meghajolt a terhes varázsló majdnem hisztérikus kiabálása és sértései előtt. Harry megrázta a fejét és elmondta nekik, amit Malfoytól hallott. Mivel köze volt az ügyhöz, tudta, hogy csak megmenti őket egy kihallgatástól.

Shacklebolt bólintott, s gondolataiban elraktározta az információt. Később szükségük lesz rá.
– Úgy tűnik, a férje nem fogadja jól a híreket.

Wickham felhorkantott.
– Miből gondolod?

A könyvtárból egy „A fenébe, Blaise” kiáltás jött.

Harry megrázta a fejét Malfoy fájdalmas kiáltásai hallatán. Úgy tűnt, Zabini kiszabadult. – Azt hiszem, várhatott erre.

Magában remélte, hogy Perselus nem áll Blaise útjába.

Engedd, hogy Narcissa válassza szét őket.

- Azt hiszem, el kellene kezdenünk- mondta Harry.

Ahacklebolt és Wickham is leültek.
– Fogjunk hozzá, Harry.

Wickham elővett egy fiola veritaserumot, és beadta Harrynek a megfelelő adagot.

- Mi a neved?- kérdezte Shacklebolt.

- Harry James Potter.

- Boxert, vagy alsógatyát hordasz?- nevetett Wickham,

- Boxert! Chase, te seggfej!

Shacklebolt megforgatta szemeit.
– Kérem, lehetnénk komolyak?

- Talán- mondta Harry, s grimaszolt egyet. Wickham mér jobban nevetett.

Kingsley sóhajtott, s átható pillantást küldött feléjük.
– Harry, emlékszel arra, mi történt a roxforti ünnepségen?

- A legnagyobb részére, de nem emlékszem mindenre.

Wickham összehúzta szemöldökét.
– Mondd el, mire emlékszel, miután megérkeztél, Harry. Nem kell részletesnek lenned.

- Emlékszem, hogy megérkeztem Ronnal és Hermione-val. Emlékszem, hogy sokat ittam és néhány emberrel táncoltam. Hermione korán elment, mert mindenki részeg volt. Azt hiszem, láttam Ront eloldalogni. Valaki nekem ütközött. A falnak lökött.

- Aztán mi történt?- kérdezte Shacklebolt.

- Kimentem. A kert felé indultam. Ott találtam Piton professzort- Harry arca elsötétült, miközben folytatta. – Vitáztunk.

- Miről?

- Én… - Harry megpróbálta leküzdeni a bájitalt. A másik két aurornak ez nem tetszett, de nem sokáig tartott, míg Harry elvesztette a harcot. – Kinn volt. Inkább csak mellőzött, mikor odamentem- mély levegőt vett. – Ugyanolyan részeg volt, mint én, szóval nem igazán érdekelte, hogy ott vagyok. Aztán azt mondtam neki, hogy itt a világvége. Kissé gúnyosan vigyorgott rám, mikor közelebb mentem.

- Ezt hogy viselte Piton? – kérdezte Wickham.

Harry keserűen felnevetett.
– Egyáltalán nem jól. Mindent rám zúdított. Mindenféle ronda néven nevezett – megharapta az ajkát. –Rosszabb lett, mikor én is visszaadtam. Aztán… azt hiszem megemlítettem a keresztapám.

Úgy tűnt, Wichamnak fogalma sincs semmiről, de Shacklebolt grimaszolt egyet.

Hála Merlinnek, hogy akkor már holtrészeg voltam.

- Piton megsértette- csikorgatta a fogait Harry idegesen. – Évek óta nem voltam olyan mérges. És mi csak lőttük egymásra a legfájdalmasabb dolgokat- úgy látszott, Harry szégyelli magát. – Majdnem megütöttem, annyira mérges voltam. Azt akartam, hogy a tőlem telhető legjobban megbántsam.

Wickham Shackleboltra nézett, de mindketten csendben maradtak, s Harry folytatta.

- Úgy tűnt, Pitonnak elege volt belőlem. Még egyszer megsértett, aztán elment.

- Aztán mi történt?

- Egy percig utána mentem, aztán az ellenkező irányba viharoztam, mert a lehető legmesszebb akartam magam tudni tőle.

Shacklebolt összehúzta szemöldökét.
– Aztán mi történt?

Harry megrázta a fejét.
– Nem tudom. Nem emlékszem semmire ezután.

Wickham rábámult.
– Ez nem hangzik jól, Harry. Hol ébredtél fel aznap reggel?

- Egy vendégszobában. Nem emlékszem, hogy jutottam oda.

Shacklebolt felállt és fel-alá kezdett járni.

A francba! Az éjszakából egy óriási részlet hiányzik az emlékezetéből. A beszámolók alapján senki más nem látta Harryt. Ez nem jó.

Tudta, hogy nem lehetett Harry a felelős. A logikus az volt, hogy a nemi erőszakot elkövető volt a gyilkos, és biztosan nem Harry küldte az ajándékokat.

De talán jó lenne az ügynek, ha nem ő lenne az őr.

Kingsley el fog beszélgetni Dillinghammal, abban a percben, mikor visszatér a gyűlésterembe, de addig…

- Add be neki az ellenszérumot, Wickham. Én beszélek Pitonnal.

Harry összehúzta szemöldökét, miközben nézte, hogy Shacklebolt elhagyja a szobát. Elgondolkodott rajta, hogy vajon mit fog mondani a férfi Perselusnak. Shackleboltnak sikerült elbeszélgetnie Perselusszal, miután megbizonyosodott arról, hogy nem fog ugyanarra a csatatérre lépni, mint korábban. Úgy tűnt mindegyik vendég elment. Az ajtóban állt, miközben Perselus a pálcájával megjavítja a rongálásokat.
– Biztonságos bejönni?

Perselus szórakozott pillantást küldött volt szeretőjére.
– Úgy tűnik. Mindannyian visszamentek a kúriába megbeszélni a dolgokat. Blaise-nek most már valamennyire van önkontrollja.

- Azt hiszem a házasság nehéz munka.

- Én is azt hiszem – a kellőnél nem mondta több érzéssel.

Shacklebolt egy pillanatig visszatartotta lélegzetét. Nyilvánvaló volt, hogy Perselus emlékezik.
– Sajnálom. Én csak…

- Nem fontos. A háború alatt volt, és egyikünknek sem lett volna jó időpont.

Fájdalmas volt, mikor Perselus megmutatta magát Kingsleynek, mikor elmondta a férfinek, mit vár a kapcsolatuktól és Perselus mit érez iránta. Ő azt mondta Perselusnak, hogy nincs még felkészülve valami ilyen komolyra. Nem sokkal ezután vége lett kapcsolatuknak.

Kingsley megköszörülte a torkát és visszatért az eredeti szándékához.

- Perselus, meg akartam kérdezni, hogy… kényelmetlenül érzed magad Harryvel?

Perselus szemei elkerekedtek, s zavarodottan összehúzta szemöldökeit.
– Hogy érted?

Shacklebolt kissé hezitált, aztán megszólalt:
- Veszélyben érzed magad Harryvel? Csinált valami olyasmit, amitől…

- Ez meg honnan jött elő?- követelte a bájitalmester.

Az auror felsóhajtott.
– Kikérdeztük Harryt., és semmire nem emlékszik abból az éjszakából azután, hogy veled vitatkozott- Perselus hátat fordított Kingsleynek és a tűzhely felé sétált. - Tudjuk, hogy Harrynek semmi köze a gyilkosságokhoz, de emiatt ő is gyanúsított, és le lehet váltani, mint testőrt. Csak tudni akartam, hogy te mit gondolsz erről. Biztonságban érzed magad Harryvel, vagy veszélyben?

Kingsley sokkal jobb kedvvel ment ki, miután Perselus válaszolt.

Buxton ásított egyet, miközben Rollin leírta az információkat a beszámolóba.
– Mit csinálsz?

- Leírok még pár információt. Az egészről hallani fogsz, mikor mindenki itt lesz. Potter is küldött valami hírt- intett egy kis pergamentekercsre, ami mellette ült.

- Nagyán várod, hogy itt hagyj minket- mondta a nő ugratóan. – Találkozód van a kedveseddel?

Rollin elpirult.
– Igen. Már egy ideje nem volt esélyünk arra, hogy igazán együtt töltsük az időt. Jó lesz vele együtt tölteni a karácsonyt.

Buxton rámosolygott az auror kollégájára. Mindig szégyenlős volt, mikor a szeretőjéről beszélt, de tudta, hogy ez azért van, mert mugliszülött.

Valószínűleg a szeretője férfi.

Az órára nézett.
– Most már bármelyik percben megérkezhetnek.

- És itt is vagyunk!- kiáltotta Ron, miközben belépett. Tonks, Dillingham, Shacklebolt és Wickham. Mindkenki leült a helyére.

Dillingham megdörzsölte a szemét, és érezte hogy nagyon fáradt.
– Kezdjük el, rendben?

- Hogy ment William Weasley kikérdezése?

Ron felszisszent a tényre, hogy két bátyja gyanúsított volt.

- Már nem gyanúsított- mondta Tonks.

- Mit mondott?- kérdezte Wickham.

Dillingham és Tonks szenvedő pillantást váltottak.

- Úgy tűnik a parti éjszakáján lefeküdt Draco Malfoyjal. Mindketten erősen részegek voltak, bár Weasley emlékszik arra, hogy lefeküdt vele. Azt mondta, hogy utána visszatértek a pincebejárat tetejére, és különböző irányba indultak el. Mr Weasley, akár hiszitek akár nem, részegen elment Roxmortsba. Egyik kocsmatulajdonos hazaküldte a hopp hálózaton. Elmentünk a Három Seprűbe, hogy megerősítsük. Igazságszérum alatt volt, szóval biztosak vagyunk benne.

Ron megkönnyebbülten felsóhajtott Dillingham szavaira.

Hála Merlinnek.

- Potter elmesélte nekünk Malfoyt. Abból, amit Harry gondol, és amit mi gondolunk, Malfoy is ártatlan. – miközben Shacklebolt ezt mondta, ő és Wickham némán eldöntötték, hogy Ronnak kell tudnia az elvesztett gyerekről.

- Sajnos lehet, hogy szükséges lesz Harryt leváltani.

Mindenki Wickhamon kívül Shackleboltra nézett.
– Hogy érted?- kérdezte Buxton.

- Úgy tűnik Harry nem emlékszik arra, hogy mi történt, miután vitázott Pitonnal. Míg Longbottom azt mondta, hogy az ellenkező irányba ment, nem tudjuk, mi történt azután.

- Mit mondott Piton, mikor beszéltél vele?- kérdezte Wickham.

Kingsley visszaemlékezett Perselus szavaira.
– Potter szándékosan nem bántalmazna.

- Azt mondta, hogy Potter nem bántaná. Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát Harryvel. Legalábbis valamennyire.

Dillingham becsukta a szemeit.
 – Gondolod, hogy le kell váltanunk?

Shacklebolt felsóhajtott. – TUDJUK, hogy nem Harry az. Nem ő a gyilkos, szóval hagyjuk még ott. Perselus nyilvánvalóan elég kényelmesen érzi magát vele, és nem szeretnék megint vitatkozni vele, hogy elfogadjon valaki mást őrnek.

Dillingham bólintott.
– Jól van. És amíg Piton professzor témájánál vagyunk, van még egy probléma.

- Óh?

- Úgy tűnik, William Weasley látta Piton professzort valakivel botladozni. Valahova mentek. Nem küzdött ellene, abból amit Weasley mondott. Úgy tűnt, mintha mankónak használták volna egymást.

Ron összehúzta szemöldökét.
– Bill mondta, hogy merre mentek?

- Nem. Azt mondta, nem emlékezett az irányukra, vagy célpontjukra.

Tonks nem tűnt megelégedettnek.
– Ez azt jelenti, hogy van még valami, amit Piton professzor nem mondott el nekünk. De miért tartaná ezt meg magának?

- Senki sem tudja. Csak annyit tehetünk, hogy tovább keressük a gyilkost. Történt valami új?- kérdezte Shacklebolt.

Rollin megrázta a fejét.
– Semmi. Nincs több erőszak, gyilkosság vagy elvetélés. Olyan, mintha abbahagyta volna.

Buxton megköszörülte a torkát.
– Még mindig nem fogtuk el Crackot és Monstrót, hogy kikérdezzük őket. Malfoy látta őket?- kérdezte a csoporttól.

Rollin megrázta a fejét.
– Nem. Potter küldött pár információt. Úgy tűnik, fogalmuk sem volt hol van Malfoy, és ő nem látta őket hónapok óta.

Dillingham ránézett.

Furcsa. Shacklebolt azt mondta, hogy Malfoy terhes volt. Ez lehetett volna az oka, hogy Crackot egy gyereküzletben látták, de úgy látszik, mégsem.

- Keressétek őket. Látogassátok meg ismét Monstro feleségét. Talán neki van új információja. És most ha ennyi lenne…

Perselust felébresztette egy hangos puffanás valahonnan a házikóból. Tudva, hogy biztonságban van, Perselus leszállt az ágyból, megfogta pálcáját és a talárját.

Most meg mi van?

Biztos volt benne, hogy nem a keresztfia.

Draco már néhány napja visszatért az otthonába a férjéhez. Ebben a pillanatban a varázsló bocsánatért esedezett, de Perselusnak volt egy olyan érzése, hogy már nem sokáig fogja ezt csinálni. Nem úgy, hogy Blaise most állandóan az érzelmeivel harcolt.

Perselus elhagyta a szobáját és óvatosan elindult a házban, kezében a pálcájával. Suttogó hangokat hallott, s összeszorította kezeit. A gyermekszoba előtt találta magát.

Mit csinálna bárki is itt?

Lassan mozgott, s sikerült a nyíláson bekukucskálnia a szobába. Az előtte levő látvány meglepte.

Albus és Harry voltak odabenn. Az igazgató egy hintaszékben ült, ami korábban nem volt ott. Egy nagy pergamentekercset fogott a bal kezében. A jobb kezével irányított.

- Nem, nem! Egy kicsit balra, Harry!

Abból, amit Perselus látott, egy nagyon ideges Harry Potter egy nagy gyerekágyat lökött a szoba közepébe.
– Csak hagyd itt a szőnyegen, Albus.

- Hmm- szemezett Dumbledore a kisággyal. – Talán a színe zavar. A szőnyeg színe is. Csak…

- Albus, megígérted Minervának, hogy mindent semleges színben hagyunk. Hogy Piton megváltoztathassa később, ha akarja.

- Tudom, fiam, de egy kis rózsaszín folt jó lenne a kicsinek.

- Igazából azt hallottam, hogy a gyerekek születéskor csak fekete- fehérben látnak. És kérlek emlékezz arra, hogy ha a szobát neonzöldre akarod festeni és rózsaszínbe, nekem kell Perselusszal élnem- nem vette észre Albus kis mosolyát. Perselus nem lépett be. - Mellesleg nem tudjuk a gyerek nemét. Azt hiszem Perselus úgy tervezte, hogy megvárja, míg megszületik, hogy megtudja.

Albus lebiggyesztette az ajkát.
– Csak egy kis színt?- könyörgött Dumbledore.

Harry felsóhajtott.
– Csinálhatsz valamit a kicsi egyik takarójával. Mellesleg elég idő van arra, hogy változtassunk a dolgokon.

- Igaz. Perselus csak áprilisban szül.

Harry bólintott.
– Április 24- mondta szórakozottan, miközben megbizonyosodott arról, hogy a szőnyeg egyenes.

Miközben Perselus ellépett az ajtótól, még egyet elvesztett Albus mosolyaiból. A bájitalmester meg volt lepődve. Azon kapta magát, hogy örül annak, hogy nem csak Albus, hanem Potter is erőfeszítést tesz a gyermekszobáért. Perselus megrázta a fejét, s elhatározta, hogy majd később elgondolkodik erről.

A bájitalmester visszasétált a szobájába, s elgondolkodott rajta, hogy vissza tud-e aludni. Soha nem tudta, hogy mikor jön Albus, és tekintve, hogy karácsony volt, kétsége sem volt afelől, hogy az öregember korán fog bekopogtatni az ajtaján.

Megrázta a fejét, a Perselus elhatározta, hogy egy fürdő jót tenne neki. Már csak néhány nap volt, míg Potter megint kenőcsöt kell kenjen a hátába. Perselus grimaszolt egyet. A fürdőszobában állva levette a hálóingét. Perselus átnézett a válla fölött a tükörre, s meghátrált, mikor meglátta a förtelmes rovást a hátán.

Korábban utálta, ha megérintették, de a támadás után még jobban ellene volt. Perselus hihetetlenül nehéznek tartotta, hogy megengedje Potternek, hogy segítsen neki.