9.

Dillingham belépett a gyűlésterembe, de megállt az ajtóban.

- Hölgyeim, hova indulnak?

Tonks és Buxton rámosolyogtak, miközben az ajtóhoz léptek.
– Ma legalább öt interjút kell megcsinálnunk. Szóval lehet, hogy nem találkozunk holnapig.

- Igen, és nekem ott van az a másik ügyem Párizsban- grimaszolt Buxton. – Mindegyik auror nyitott szemekkel van az ügyön, de van más felelősségük is.

- Értem. Hát, akkor, hölgyeim, jó lenne ha hozzálátnátok. Vegyétek fel velünk a kapcsolatot abban a percben, ahogy valami komolyat találtok.

Egy viszláttal elsétált mellettük és leült pár pergamentekerccsel a kezében.

Dumbledore tényleg sokat segített nekünk.

Dillingham ahhoz az asztalhoz sétált, ahol a gyanúsítottak listája feküdt. Szétnyitotta és kihúzta Shacklebolt nevét.

Így. Jóvá kell hagyatnom Pitonnal, de…

Dillingham megugrott, mikor Shacklebolt és Weasley berobbantak a szobába.

- Láttad Rollint?!- kiáltotta Ron.

- Nem, miért?- kérdezte, aggódva Ron sürgőssége miatt.

- Potter épp kapcsolatba lépett velünk- intett Dillinghamnak, hogy kövesse őket, miközben kisiettek. – Piton kapott még egy ajándékot, de közelről sem olyan ártatlan, mint amilyen a többi volt.

- Az a korcs egy befőttesüvegnyi ondót küldött Pitonnak!

Ron egyetértően bólintott a Dillingham arcán megjelenő undorra.

- Szükségünk van Rollinra, hogy velünk jöjjön megvizsgálni. Harry most megpróbálja megnyugtatni Pitont.

Perselus a nappaliban ült és csendben hallgatta, hogy az aurorok a konyhájában dolgoznak. Néha Potter kijött, hogy ránézzen a bájitalmesterre. Perselus bosszúsan, és végre elég nyugodtan ahhoz, hogy bemerészkedjen a konyhába, felállt és az ajtóhoz lépett.

Potter, Shacklebolt és Dillingham, a francia auror egy sarokban beszélgettek, míg Weasley és Rollin, és egy szintén francia auror az asztalnál álltak.

Perselus egy helyben állt és mindkét beszélgetésbe belehallgatott.

Rollin franciául átkozódott, majd Ronra nézett. A legfiatalabb Weasley férfi gyakorlatilag egy helyben ugrált.

- Nos?

- Ez tényleg ondó- grimaszolt Rollin. – Sok ideje gyűjtötték, akár hiszed, akár nem. A sperma egyre régibb, ahogyan halad lefele a befőttes üvegben.

Weasley rábámult.

- Köszönöm az információt. Erre nagy szükségem volt.

Rollin önelégülten vigyorgott.

- Szívesen –fordult el Rontól. – Azt hiszem, ezt megtervezte.

- Legalább megvan a testlenyomata. Használhatunk egy bűbájt, hogy…

Rollin megrázta a fejét.

- Nem, Nem hülye. Ezt beismerem. A benne levő anyag megrontotta az ondót. A genetikai kód, amit felhasználhattunk volna, hogy felismerjük a gyilkosunkat használhatatlan.

Perselus arca sztoikus volt. Nem akarta megmutatni, mennyire ki van akadva.

El fogják valaha is fogni?

A másik három aurorhoz fordult.

- Mikor?- grimaszolt Potter. Perselus azon gondolkodott, vajon mi zavarta az aurort a jelenlegi helyzeten kívül.

- Holnap. Akkor visszajövünk.

- Csak te jöhetsz vissza. Nekem holnap meg kell néznem valamit.

Shacklebolt felhúzta szemöldökét.

- Azt hittem még mindig gyanúsított vagyok.

Perselus meglepődött az információn.

Azt gondolják, Kingsley a gyilkos? Aki engem megerőszakolt?

Perselus lágyan felhorkantott, de nem hallották meg.

Dillingham a férfire nézett.
– Mától nem vagy. Kaptam még információt- vigyorgott önelégülten. – Úgy tűnik, te a Nagyterem közelében maradtál. Valaki látott téged ájultan.

Perselus nem tudott róla, de Dillingham látta őt a szeme sarkából, és nem akarta megjegyezni, hogy Dumbledore részt vett az ügy megoldásában.

Kingsley megnyugodott.

- Jó. Én soha nem bántanám Perselus. És ő így is úgy is felismert volna.

Harry összehúzta szemöldökét.

- A professzort a sötétben támadták meg.

- Tudom.

Harry zavarodottan nézett rá.

- Akkor hogy érted?

- Úgy érti, hogy tudtam volna, hogy ő az, Potter, vagy szükséges, hogy leírjam neked, hogy rájöjj?

Az aurorok, akik a konyhában voltak Perselus felé fordultak. Shacklebolt előrelépett, mellőzve az átható pillantást Harrytől, miközben ő is ugyanígy nézett.

- Jól vagy, Perselus?

A bájitalmester bólintott, s ügyelt arra, hogy az igazi érzései ne üljenek ki az arcára.
– Mondhatom, hogy megérem a holnapot. Sajnálom, hogy csalódást okoztam.

Az auror grimaszolt egyet a megjegyzésre, aztán Perselus vállára tette a kezét. Harry előrelépett, tudva, hogy Perselus nem bírja ha megérintik, de megtorpant, mikor Perselus meg sem mozdult.

Merlin nevére, mi ez? Talán azért van, mert…

Harry nem tudta, hogy azért van-e, mert Piton látta, hogy ez következik, vagy mert biztonságban érezte magát Shacklebolttal. Azon kapta magát, hogy nem igazán örül ennek.

Perselus viszont rögtön utána ellépett.
– Nem találtál semmit?

Harry Perselus oldalára lépett. A bájitalmester feszültté vált, de nem mozdult el.

Rollin megrázta a fejét.

- Sajnálom, Piton professzor, de tudja, mit csinál.

- Mint mindig- suttogta Perselus keserűen.

Harry egyik lábára helyezte súlyát, s ez kicsit közelebb helyezte Pitonhoz. Némán próbálta megnyugtatni. A roxforti professzor reakcióját látva a megtörtént eseményekre, Harry furcsán meg akarta védelmezni a bájitalmestert. Perselus áthatóan nézett rá, de nem lépett el tőle.

Weasley bólintott.

- Meg fogjuk találni, Professzor. Nem fog az ön közelébe kerülni.

Perselus azon kapta magát, hogy visszatart egy csípős megjegyzést. Úgy tűnt, Weasley komolyan gondolja.

Dillingham Shackleboltra, Rollinra és Weasleyre nézett.

- Vidd azt magaddal és még végezz rajta pár tesztet. Talán találunk valamit. Takard el, és használd a hopp-hálózatot – Perselushoz fordult. – Professzor, azon gondolkodtam, hogy feltehetnék-e néhány kérdést, mielőtt elmegyek.

Néhány perc múlva Harry azon kapta magát, hogy a nappaliban áll és Pitont meg Dillinghamot hallgatja.

- Mondja, professzor, hogy tudta volna megismerni Shackleboltot?

Piton egy pillanatig néma maradt.

- Néhány éve szeretők voltunk, de jobbnak gondoltuk, ha mindketten külön úton megyünk tovább.

Harry sokkolt arckifejezéssel a falnak dőlt.

Ezt nem vártam.

- Értem. Látta aznap este, igaz?

- Igen. Felkeresett egy… egyéjszakás kalandra. Kingsley ittas volt, ugyanúgy, mint én, de úgy határoztam, hogy nem akarom. Semmi kedvem nem volt ehhez. Csak azt akartam, hogy a szobámban lehessek már éjszakára.

- Látta őt, mikor elhagyta a Nagytermet?

- Úgy érti, láttam-e, hogy elájul az ajtónál? Akkor igen. Nem volt magánál, mikor elmentem.

Harry egy kis mosollyal lépett be a szobába.

- Kész?- kérdezte.

Dillingham bólintott, de Perselus haragosan nézett rá. Harry fenntartotta a mosolyát. Piton tudta, hogy kihallgatta őket.

- Igen, Potter. Holnap visszatérünk az interjúra.

Piton felhúzta a szemöldökét.

- Interjú? Potterrel?

Dillingham bólintott egyet.

- Akár hiszi, akár nem, Potter is a listán van – Perselus arca elsötétült. – Viszont neki semmi köze nincs a többi gyilkossághoz. Mindegyikre van alibije. De csak hogy tárgyilagosak legyünk, még mindig a listán van.

- De még azért is meginterjúvolják Pottert?

Dillingham összehúzta a szemöldökét.

- Igen. Jól van, professzor?

Piton furcsa pillantással bámult rá, aztán bólintott.

- Csak azon gondolkodtam, miért zavartatják magukat egy ilyen idióta gondolattal- sétált ki, s egyedül hagyta a két aurort.

Harry a könyvtár és a hopp-hálózat felé kísérte az idősebb aurort.
– Már tudtál Kingsley alibijéről?

Dillingham bólintott.

- Igen. Csak biztos akartam benne lenni. Dumbledore igazgató úr már néhány ember hollétéről szolgáltatott pár információt arról az estéről, mikor a professzort megtámadták.

- Az enyémről is?- kérdezte Hary.

- Volt egy olyan érzésem, hogy te sem fogsz az éjszaka egy részére emlékezni – állt meg a tűzhely előtt. – A gond az, hogy nincs pontos alibid.

Harry összehúzott szemöldökkel nézett Dillinghamra, aki sötét pillantást küldött felé, majd eltűnt a hopp-hálózatban.

Tonks lépett be előbb az ajtón. Először bedugta a fejét, a hosszú lila és fehér csíkos haja egyik vállára esett.

- Hello? Van itt valaki?

Megugrott, mikor egy éles lökést érzett a derekán, majd besietett a mögötte sasszézó Buxtonnal együtt, aki kicsit önelégülten és bosszúsan nézett rá.
– Őszintén, Tonks.

Az auror megvonta a vállát, aztán ismét kiáltott. Egy férfi hangját hallották valahonnan hátulról.

- Öh… Egy perc, és ott vagyok! Kérem, várjanak!

Buxton megforgatta a szemeit, és körülnézett a kis faiskolán. Nem látott semmit, ami lenyűgözte volna, de egy kis részre felhúzta a szemöldökét. Összehúzta a szemeit, s megpróbált benézni.

- Vannak mandragórái. Remélem, a szoba hangszigetelt.

- Hát persze! Veszélyes lenne nélküle!- szólalt meg a férfi.

Tonks egy mosollyal a hang irányába fordult.
– Hello, Mr. Longbottom!

Aztán nevetésbe tőrt ki. Buxton a szája elé tette a kezét.

Neville tetőtől talpig valami furcsa anyaggal volt beborítva, aminek erős szaga volt. Rájuk mosolygott, arca vörös volt a szégyentől.
– Azt hiszem, rossz időpontban érkeztek – vigyorogva megpöccintette a pálcáját és a ruhái valamennyire megtisztultak. A büdös szag még mindig ottmaradt. Kinyújtotta a kezét. – Neville Longbottom.

Tonks megrázta a kezét, és bemutatta Buxtont, aki ugyanígy tett. Buxton felhúzta egy szemöldökét.

Nem rossz. Sőt, elég aranyos.

Még egyszer gyorsan megnézte magának Longbottomot, majd visszatért a hivatásosságához.

- Mi történt?- kérdezte Tonks.

Neville felsóhajtott.
– Egyik növényem ki van rám.

- Milyen növény?- kérdezte Buxton.

- Mimbulus Mimbletonia.

Mindkét nő csak bámult rá. Neville elmosolyodott.
– A kedvenc növényem. Úgy néz ki mint egy kaktusz, és büdös levet köpköd- sóhajtott. – És minél nagyobb lesz, annál többet köp- a faiskola elejére intette őket, ahol egy kis asztal állt. Négy szék is volt. – Szóval, mi hozta önöket ide?- kérdezte Longbottom, miközben leültek.

Buxton intett Tonksnak, hogy kezdje ő.
– Hát, azon gondolkodtunk, hogy beszélhetünk-e önnel arról, hogy mi történt az utolsó évi ünnepség éjszakáján. Tudjaki bukásának ünnepén.

- Tényleg? Miért? Valami történt?- kérdezte Neville aggodalmasan.

Az aurorok pillantásokat váltottak.

- Igen, valami történt, viszont még nem adhatunk ki információt. Remélem, megérti- mondta Buxton.

Neville bólintott.
– Persze. Megértem. Remélem, segíthetek.

Mindhárman elmosolyodtak és hozzáláttak az interjúhoz. Eleinte jól ment, majd folytatták a partira vonatkozó kérdésekkel.

Neville grimaszolt egyet.
– Nem igazán az én esetem volt az a parti. Nem mentem volna el, de Dean és Seamus meggyőztek, hogy elmenjek és beköszönjek mindenkinek. Már régóta nem láttam néhányat a vendégek közül- vonta meg a vállát. – De én nem szeretem az olyan partikat, ahol mindenki eszméletvesztésig leissza magát. Még az igazgató is egy kicsit… furcsább volt, mint általában.

- Miért mondja ezt?- kérdezte Buxton.

Neville elpirult.
– Végigkövette McGalagonyt az egész Nagytermen. Azt hiszem párszor letapizta- rázta meg a fejét.

Tonks felhorkantott nevetésében, s Buxton megharapta az ajkát.
– Értem. Ön nem ivott egyáltalán?

Neville bólintott.
- Csak egy pohárkával, és az sokkal korábban volt aznap este. Besegítettem a borba.

Tonks bólintott, mivel ezt már tudta.

- Csak azért ittam belőle, hogy teszteljem a hathatóságát.

- Mit csinált azzal az üveggel, amit kinyitott?

- Ó, otthon hagytam. A vacsora mellé ittam, szóval már nincs belőle- Neville kicsit aggodalmasan nézett rájuk. – Volt… volt valami gond vele?- kérdezte lágyan.

Buxton megrázta a fejét. Tesztelték a bort, mivel olyan sok ember lerészegedett, de az erején kívül semmi mást nem találtak.

Neville megkönnyebbülten felsóhajtott. Tonks feltett még egy kérdést.
– Azt hittem, gyógynövényekkel foglalkozik. Hogy kezdett bele a borkészítésbe?

Neville fényesen elmosolyodott, s kicsit elpirult.
– A jegyesem.

- Gratulálunk- mondták az aurorok, miközben Buxton intett neki, hogy folytassa.

- Horace Hawthorn a neve. Amerikában nőtt fel, de itt született. Horace családjának van egy kis szőlőse, és mivel én gyógynövényekkel foglalkozom, kezdett érdekelni. Nem olyan nagy kihívás, mint a másik munkám, de jó vele együtt dolgozni.

- Mr. Hawthorn ott volt a partin?- kérdezte Tonks.

Neville megrázta a fejét.
- Nem jöhetett el. Ebben az évben Amerikában volt.

- Megkérdezhetem, miért? – szólalt meg Buxton.

- Hát, úgy tűnt a bor elég népszerű Amerikában, így Horace úgy gondolta, ott is szőlőst ültet- pirult el. – Úgy gondoltuk oda költözünk. Családot alapítunk.

- Ó- mondta Buxton, s azon gondolkodott, hogy ráhibázott-e valamire.

Neville bólintott.
– Én- szüntetet tartott. – Hát, jó híreim vannak számára, mikor visszatér ebben a hónapban.

A jó hírek kihangsúlyozására Tonks elmosolyodott.

- Gratulálok, Longbottom! A kilencedik mennyországban lehet.

Mellőzte Buxtont, aki kicsit csalódott volt.

A francia auror is gratulált.

Hát, azt hiszem ezzel lekerül a listáról. De mi van az alibijével?

- Minden hónapban meglátogatja?

Neville bólintott.

– És hetente egyszer ír – előhúzott egy kissé elnyűtt papírt a zsebéből, ostoba vigyorral az arcán. Neville kinyitotta és az aurorok látták a tetején a ’Kedves Neville’ szavakat, meg a múlt heti dátumot. ’Szeretlek, Horace’ állt az alján.

- Szóval, hol volt a parti éjszakáján? Azt hiszem említette a Nagytermet.

- Igen. Az üvegházak mellé mentem. Úgy gondoltam, megnézem, mit hozatott Bimba professzor. Ott csend volt, de nem maradtam sokáig. Seamus nagyon részeg volt. Az éjszaka egy részét azzal töltöttem, hogy rajta tartottam a szemem. Bár néhány percre elveszítettem szem elől. Később Madam Pomfreynek segítettem.

- Miben?

- Hát, Hagrid egy kicsit ügyetlen volt aznap este és megbotlott, aztán… ráesett pár emberre.

Tonks szélesen elvigyorodott.
– Áh.

- Segítettem neki fellebegtetni őket a gyengélkedőre. Seamus mellett maradtam és neki segítettem reggelig.

- Miért hagyta ott az üvegházakat? Azt hittem kedveli a csendet, annak ellenére, hogy aggódott a barátjáért.

Neville hezitált egy keveset.
– Hát, láttam Harry Potter és Piton professzort.

Buxton és Tonks rábámultak.
– Ó, tényleg?- kérdezte Buxton. – Mit csináltak?

- Veszekedtek. Elég ronda volt.

- Aztán mi történt?

- Piton professzor kiviharzott, s Harry utána ment.

Tonks hirtelen érezte, hogy kezei izzadni kezdenek, de Neville tovább beszélt.

- Harrynek elég dühös pillantása volt, aztán megfordult és az ellenkező irányba indult el, a Nagyterem felé.

Tonks mélyen kilélegzett. Buxton rámosolygott, aztán Neville-hez fordult.

- Mr. Longbottom, látott valakit a pince bejáratánál azon az estén?

Neville egy pillanatig csendben volt.
– Igen. Láttam valakit. Charlie Weasleyt láttam, amint később elhagyja a pincét. Elég dühösnek tűnt.

- Mondott valamit önnek?- kérdezte Tonks sürgetően. Abból, amit Rollintól és Wichamtól hallott, ez fontosnak tűnt.

- Nem. Nem is látott. Csak elment. Roxfort bejáratához ment, és kilépet az ajtón. Azt hiszem, haza ment.

Az aurorok rosszallóan néztek egymásra, majd felálltak.
– Köszönjük a segítségét Mr. Longbottom, és gratulálunk. Minden jót kívánok önnek és jegyesének

Ugyanazon a napon Perselus jól látható rosszálló pillantással dőlt hátra a székében. A kezeit az asztalon tartotta.

Nem kéne ennyire nehéznek lennie, hogy ismét írjak a fiúnak.

De az volt. Becsukta a szemeit, s kizárta a könyvtári környezetet az elméjéből.

Sajnálatos módon Perselusnak döntenie kellett. Tudta, mit akar leírni, és sikerülne ezzel visszahoznia Dracót. A gond az volt, hogy Perselusnak olyan információi voltak, amik hazahoznák keresztfiát.

Nem tudta, hogy jó ötlet lenne-e elmondani Dracónak nem csak azt, hogy terhes, hanem azt is, hogy egyre nagyobb veszélyben volt. Perselus gondolataiban grimaszolt egyet, mikor eszébe jutott a kapott befőttes üveg. Szerencsére jövő hétig nem vártak több ajándékot.

Blaise még mindig beszélgetett Perselusszal, és a bájitalmester attól félt, hogy a fiatal varázsló egyre depressziósabb lesz.

Szüksége van Draco támaszára. Nem hiszem, hogy még sokáig össze tudom tartani.

Szemei elsötétültek, s Perselus tintába mártotta tollát és hozzálátott az elidegenedett keresztfiának írni.

Draco Lucius Malfoy,

Soha nem voltam mégannyira csalódott benned, mint ebben a pillanatban. Mi az ördögöt gondoltál, hogy otthagyd a terhes férjedet, mikor Blaise-nek most van a legnagyobb szüksége rád? Nem érdekel, mit hozol fel mentségedre. Anélkül elmenni, hogy szólj Blaise-nek megbocsájthatatlan. Ez olyasmi, amit az apád tett volna, ha még élne, és azt hiszem ennyi elég is ahhoz,hogy megérts, mit gondolok a viselkedésedről.

Felvilágosítottam Blase-t a tényről, hogy valószínűleg biztonságban vagy, de ettől még depressziósabb lesz. Aggódom érte és a gyerekért, mert Blaise nagyon érzelmes. Azt hiszi, hogy már nem akarod, vagy nem érdekel a még meg nem született gyermeked. Én nem tudok egyfolytában vigyázni rá, Draco. Vissza kell térned.

Perselus szünetet tartott, majd bólintott.

Tudom, hogy azt hiszed, hogy el tudom tartani Blaise-t míg visszatérsz, de ki kell ábrándítsalak. Ebben a pillanatban olyan helyzetben vagyok, hogy nem maradhatok Blaise-el, mert attól félek, veszélybe helyezném.

Mint a férjed, én is terhes vagyok. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de ennyit mondhatok. Vadásznak rám, ha elhiszed. A saját biztonságom miatt az igazgató egyik otthonában lakom. Korábban nem ezt mondtam, de ez az igazság.

Ajándékokat kaptam, amelyek hirtelen sötétté és otrombává váltak. Nemrég egy ismeretlen férfi megpróbált áttörni a védőbűbájokon az éjszaka közepén. Ha Blaise-el maradnék, attól tartok veszélyeztetném a biztonságát.

Gyere haza, Draco.

Perselus

Perselus elkészítette a pergament, hogy elküldhesse bagollyal, majd a konyhába vitte. Prometheus a közelben állt, az ülőrúdján. Miután a lábához kötötte a levelet megszólalt:

- Dracónak, Prometheus. Hozd haza azt az idiótát.

Később azon a napon Dumbledore aggódó arckifejezéssel az arcán jelent meg a bejárati ajtó előtt. Harry mosolyogva félrelépett, hogy beengedje az igazgatót.

- Hogy van?- kérdezte Albus, miközben levette köpenyét. December volt, és az időjárás mindent megtett, hogy ezt tudassa velük.

- Megnyugodott. Azt hiszem próbálja nem szívre venni – Harry remegve a hideg széltől gyorsan becsukta az ajtót.

Albus megkönnyebbülten elmosolyodott.
– Jó. Már ez is valami – hirtelen elkomolyodott. – A dolgok rosszabbodnak?

Harry összehúzta szemöldökét.
– Igen. Ma reggel, mikor az a befőttes üveg jött… Nem hiszem, hogy bármelyikünk is várt ilyesmire. Egyszer elgondolkodtam hasonlón, de semmi ilyen szintűn. Azon gondolkodom, hogy vajon mitől változott ilyen hirtelen.

- Most hol van Perselus?

- A könyvtárban, megint. A nap legnagyobb részét ott töltötte, kivéve az étkezéseket.

Albus bólintott, de Harry folytatta.

- Levelet küldött ma Malfoynak.

- Nagyon aggódik Draco miatt, Harry- mondta Albus, miközben a könyvtár felé mentek.

- Malfoyt nem kérdeztük ki.

Albus megállt és Harryre nézett. Épp a könyvtár ajtaja előtt álltak.
– Harry, ugye nem gondolod komolyan, hogy Draco gyanúsított?

- Miért ne?- kérdezte Harry.

- Mert Draco hozzá van kulcsolva a védőbűbájokhoz- válaszolt Albus. – Ha bántalmazni akarta a keresztapját, nem lett volna nehéz.

Tovább ment a könyvtárba, mellőzve a gondolatatai.

De mi van, ha Perselus Draco miatt hallgat?

Mikor beléptek a könyvtárba Perselus egy bájitalos könyvet olvasott. Viszont nem úgy tűnt, hogy a roxforti professzor túlságosan odafigyelne rá, mert csukott szemekkel a szék háttámlájának dőlt,.

Dumbledore lágyan kuncogott. Perselus szemei rögtön kinyíltak, pálcája majdnem a kezébe ugrott.

Albus felnevetett.
– Jó látni, hogy mindig fel vagy készülve, Perselus – a bájitalmester széke mellé sétált.

A varázsló felhorkantott, míg Harry mosolyogva nézte őket.
– Mit csinálsz itt, Albus?

- Nem látogathatlak meg?- kérdezte Albus tettetett felháborodással.

Perselus megforgatta szemeit. Az öreg varázslóra bámult.
– Azért jöttél, hogy ellenőrizz?

A kérdés inkább egy kijelentés volt.

Albus bólintott, s abbahagyta a mosolygást.
– Hallottam, mi történt ma reggel – pálca nélkül idézett meg egy széket, hogy leüljön.

Harry vonakodva hagyta el a szobát. Volt egy olyan érzése, hogy a két varázslónak beszélnie kell.

Albus megfigyelte, mennyire feszült fiatal barátja, majd csevegni kezdett. Elmondta Perselusnak, hogy mi történik Roxfortban, és egy különösen vicces esetet Flitwick-el meg Trelawney-al.

- Albus!- csattant fel Perselus, egy pillanatig elhallgattatva az igazgatót. – Bármilyen szórakoztató is ez, fejezd be. Csak mondd el, amit akarsz.

Dumbledore elmosolyodott.
– Jól van.

Egy feszült pillanat múlva az intenzív kék pillantását a fiatalabb varázslóra összpontosította.

- Perselus, kihagytál valamit?- kérdezte.

Perselus összezavarodott.
– Miből?

- Mit nem mondtál el Harrynek és Buton aurornak a támadásodról?

Perselus megfagyott, és hitetlenkedve nézett Albusra.
– Mi? Albus, miről beszélsz?

Dumbledore mellőzte a kérdést.
– A bizonyítékok egy része nem stimmel.

- Albus- mondta Perselus figyelmeztető hangsúllyal. Ismét mellőzték.

- Van egy bűbáj, ami megengedi, hogy néhány másodpercet láthass egy kő memóriájából.

- Mi?!- kiáltotta Perselus.

- Használtuk a folyosón, és bár keveset lehetett a sötétben látni, egy pillanatig láttunk téged a támadóddal küzdeni.

- Fejezd be, Albus.

- És minden egyes szobát megnéztünk a pincében. Semmi nem volt ott.

- Azt mondtam ELÉG!- kiáltott Perselus, s lábra küzdötte magát.

Albus is felállt.
– Perselus, mit rejtegetsz? Mi folyik itt, gyermek?

Tudta, hogy igaza van. A fiatalabb varázsló rejteget valamit. Perselus reakciója mindent elmondott.

A bájitalmester hallgatott.

Albus közelebb lépett.

- Perselus, kérlek! Csak segíteni akarok. El kell kapnunk ezt az embert.

Perselus a földet kezdte nézni.

- Perselus… - suttogta könyörögve.

- Fejezd be, Albus – egy könnycsepp folyt végig a bájitalmester arcán, s remegett. – Csak kérlek, fejezd be.

Dumbledore átölelte barátját.
– Nagyon kedves vagy számomra, Perselus – apai csókot nyomott a professzor homlokára. – Nem örülök, de ha azt akarod, hogy ne siettesselek… Azt hiszem ez alkalommal elfogadom a döntésedet.

Kérlek, ne engedd, hogy megbánjam.

Perselus egy ritka mosollyal ajándékozta meg.
– Köszönöm – ismét lehajtotta a fejét. – Megvannak az okaim, Albus; maradjunk ebben. Nem kéne hatással lennie a vizsgálatokra. Ebben biztosíthatlak.

Dumbledore visszavezette a székéhez. Nem volt megelégedve, de úgy határozott, hogy most az egyszer, ha nem lesz meg az ő akarata, nem lesz olyan borzasztó.

Talán így a legjobb.

Harry a terhes varázslóra nézett rosszallóan, miközben lassan a hálószobájába ment. Abból, amit Harry látott, Pitont majd megölte a háta. Madam Pomfrey azt mondta Harrynek, hogy a terhesség rosszabb egy varázsló hátának, mint egy boszorkányénak, mert a varázslók nem voltak a terhességre teremtve, annak a ténynek ellenére, hogy megvolt rá a képességük.

Tudta, hogy Piton nem tudta elég jó elérni a hátát, hogy a megfelelő mennyiségű kenőcsöt be tudjon dörzsölni. Szüksége volt segítségre. Nem volt nagy csoda, hogy a bájitalmesternek nem csak hogy fájdalmai voltak, de ugyanakkor megpróbálta el is rejteni ezt a tényt.

- Ezt nem folytathatod így! Engedd meg, hogy segítsek- lengette meg a kezeit Harry. Míg Perselusra kiabált az idősebb varázsló végigsietett a folyosón.

- Menj a pokolba, Potter!- morogta Perselus, s grimaszolt egyet abban a pillanatban, mikor az ellenkező irányba fordult. Küzdenie kellett, hogy meg ne dörzsölje a fájó hátát. A felvett súly miatt borzalmasan fájt. Az odaajándékozott befőttes üveg és Albus látogatása miatti stressz csak még rosszabbá tette.

Harry megvakarta a homlokát.
– Nézze, professzor! Álljon meg egy percig, rendben? – közel állt Perselushoz, és abban a pillanatban megállt, mikor a bájitalmester megfeszült.

Mikor Piton néma maradt, Harry szólalt meg helyette.

- A háta majd megöli, és addig tagadhatja, amíg akarja, de én látom. Nem szükséges megvárni Madam Pomfreyt, míg visszatér. Én segíteni akarok! Kész vagyok segíteni!

Harry megpróbálta megmutatni a hangján keresztül, hogy őszinte, és aggódik.

Perselus elfordította a fejét és a vállán keresztül áthatóan nézett Harryre.
– Arra gondolt már, Mr. Potter, hogy nem akarom elfogadni a segítségét?- vicsorgott Piton.

Harry egy pillanatig becsukta szemeit, remélve, hogy tud uralkodni magán. Aztán összekapcsolta az ő zöld szemét Piton sötétével.
– Tudom, hogy még mindig nem bízik bennem a támadás óta.

Perselus szemei elsötétültek, de nem mondott semmit.

- De nem folytathatja így. Láttam, mennyire nehéz volt felállnia, miután Dumbledore elment, és egyre rosszabb lesz múlt hét óta. Ezt nem tagadhatja- sóhajtott mélyet. – Állandóan megpróbálja elrejteni a fájdalmat, aminek nem kéne ott lennie.

Piton haragosan nézett rá.
–Potter- morogta.

- Ugynakkor, még mindig van majdnem négy hónap a terhességből. Nem jó a hátának, hacsak nem akarja, hogy két hónap múlva ágyhoz kössék.

Perselus az aurorra bámult. Azt akarta, hogy elmúljon a fájdalom, de nem akart azon átesni, ami ehhez vezetett.

Harry gyakorlatilag érezte a félelmet és a vonakodást Perselusban. Némán elátkozta a korcsot, aki megtámadta a bájitalmestert.

Elővette a pálcáját, s a végét Perselus felé, az elejét pedig maga felé irányította. Piton sokkolva nézett rá, mikor azt mondta:
- Vegye a saját és az én pálcámat is.

Perselus vonakodása még mindig látszott, de miközben elvette Harry pálcáját kissé megkönnyebbült, de nem eléggé, ahhoz, hogy észrevehető legyen.

- Van valamilyen módja annak, ahogyan szeretné ezt?- kérdezte Harry. Végül is Piton meztelen hátát fogja megérinteni.

A professzor szorosan tartotta a kezében a pálcákat és a padlóval szemezett.

Hogy lehetne ezt megoldani?

Senkit nem akart ennyire közel magához, de nem sok választása volt. Kétségbeesetten akarta, hogy megszűnjön a fájdalom.

Óvatosan becsukta szemeit, miközben megpróbált kitalálni egy olyan pozíciót, ami a legkényelmesebb számára. Csak egy ilyet tudott. Látnia kell Pottert; ha a varázsló a háta mögött volt, még a gondolattól is megremegett.

- Körbe tudsz érni, hogy úgy csináld?- kérdezte Perselus.

Harry bólintott, úgy gondolta, meg tudja tenni.

- Kövess.

Harry kissé meghátrált, majd követte a bájitalmestert a hálószobájába. Körbenézett a színekre, mikor belépett. Tele volt mélykékkel, fehérrel és ezüsttel. Nyilvánvalóan nem az igazgató díszített.

Perselus a bokáig érő hálóingében leült az ágy szélére. A fiókos szekrény felé intett.
– Ott van a kenőcs. Fogd meg, és ülj mellém – a másik keze összeszorult a pálcákon, miközben beszélt.

Harry némán bólintott, és a kenőcsért ment. Aztán leült Perselus bal oldalán az ágyra.  Feltörte a pecsétet, és kinyitotta a kis üveg krémet. Perselus mély levegőt vett és Potterre nézett, miközben kissé felé dőlt. Harry szemei oldalra néztek, a fal felé miközben Perselus felhúzta csípőig a hálóingét. A hátát jobban felemelte, úgy, hogy a takarón legyen. Megpróbálta a lehető legjobban eltakarni magát, de mikor látta, hogy milyen haszontalan, magához hívott egy takarót és a meztelen lábaira terítette. Nem akarta bevallani, de hálás volt, hogy Potter más irányba nézett.

- Jól van.

Harry megfordult a kinyitott kenőccsel.
– Kész?

- Azt mondtam, igen!- csattant fel Perselus.

Harry inkább hagyta, mivel látta, mennyire feszült a bájitalmester.
– Rendben.

Miután bekente ujjait, Harry gyengéden felemelte Perselus hálóingének hátsó felét. Az idősebb varázsló csúnyán meghátrált, és Harry bűntudatosan megharapta ajkát. Piton remegni kezdett, bár Harrynek volt egy olyan érzése, hogy próbálja megállítani.

- Sajnálom- kért bocsánatot Harry. Becsúsztatta kezét az ing alá.

- Csak csináld már!

Harry bólintva megérintette Piton meztelen hátát. A bájitalmester felugrott, levegőért kapkodott, s a remegés erősebbé vált. Harry megfogta Perselus szabad kezét, mire a férfi megint megrándult és a pálcák köré szorította öklét. Egy pillanatig Harry attól félt, hogy eltöri őket. Harry szó nélkül megszorította a kezét Pitonén, és elkezdte bedörzsölni a terhes varázsló hátába a sima anyagot. Perselus megszorította a kezét, mikor a másik eltűnt, majd visszajött. Majdnem eltörte, mikor Potter először érintette meg a sebhelyét.

Harry még szorosabban fogta Perselus kezét, néma vigasztalással, és végigsimított az erőszak utáni elfelejthetetlen sebhelyen. Itt gyorsabban dörzsölte Perselus bőrét.

Úgy tűnt, a végtelenségig tart, de alig volt több mint egy perc. Harry próbálta a lehető legjobban megkímélni Perselust. Levette kezét az ingéről.

A bájitalmester lehajlította fejét, s remegett. Keze még mindig szorosan fogta Harryét, s lélegzete kissé fennakadt.

Harry meg akarta vigasztalni a varázslót, így a kezeit az övéi köré tette.
– Szabad… szabad sírni. Ha szükségét érzi, vagy akar.

Perselus dühösen megrázta a fejét, miközben a zihálása és remegése rosszabb lett.

Harry az ágy felé mozdította Perselus, mire a férfi bizonytalanul elhúzódott. Az ónix szemek félelemmel teli néztek rá. Harry nyelt egyet.
– Csak besegítem az ágyba.

Perselus még nézte, majd lassan bólintott egyet. Harry észrevette, hogy a férfi még mindig fogja a kezét, de nem mondott semmit.

Egy pillanattal később Perselus a takaró alatt volt, de még nem nyugodott meg. Kétségbeesetten markolta a pálcákat. Harry nem tudta, mit tegyen, hogy segítsen. Így lassan, hogy ne ijessze meg a terhes varázslót, lefeküdt Perselus mellé az ágyra, kényelmes távolságra a férfitől.