Tonks felnevetett a barátja kimerült arcát látva.

- Szegény Harry, ne aggódj, túl fogod élni.

Harry áthatóan nézett a rózsaszín hajú nőre.
– Kösz, Tonks. Értékelem az együttérzésed.

- Terhes, Harry. Persze, hogy Perselus rosszabb lesz, mint általában.

Harry morogni kezdett.
– Hát, itt van a könyv.

Átküldte a tűzön, miután megbizonyosodott róla, hogy rendesen le van fedve. Nem akarta megkockáztatni, hogy a hopp-hálózat kárt tegyen a bizonyítékban.

Végignézte, amint Tonks félre teszi.
– Odaadom Rollinnak abban a percben, amikor visszatér.

- Hol van?

- Interjúvolt Wickhammal. Buxton és én holnap csináljuk. Valami más?

- Nem. A védőbűbájos eset óta a múlt héten semmi, kivéve az ajándékot.

Tonks bólintott.

- Rendben. Ne felejtsd el, hogy Dillingham és én előbb vagy utóbb átjövünk, hogy meginterjúvoljunk.

Harry grimaszolt egyet, s elgondolkodott rajta, hogy hogyan fog ez menni. A Pitonnal való vitája még mindig csengett a fülében, de annyira részeg volt, hogy nem sokat emlékezett ezutánról.

- Kingsley azt mondja, légy figyelmes. Nagyon aggódik Pitonért.

- Mint mindannyian- válaszolt Harry.

- Óh! Még van valami, amit el akartam mondani.

- Mi az?

- Néhány nap múlva Dumbledore professzor és Ron meg fogják vizsgálni a pincét. Minden terembe bemennek. Piton valószínűleg nem tudta, melyik szobában van, szóval mindegyiket le fogják ellenőrizni.

Harry összehúzta szemöldökét. – Elég rég volt. Biztos vagyok benne, hogy minden bizonyíték…

- Tudjuk, de az igazgatónak volt egy ötlete. Valami köze van ahhoz, hogy Roxfortnak van memóriája. Nem vagyok biztos benne.

Harrynek felkeltette a kíváncsiságát, de nem tett fel kérdéseket. Ha Tonks nem volt teljesen biztos benne, nem fogja zavarni haszontalan kérdésekkel.
– Remélhetőleg valami lesz belőle – óvatosan elmosolyodott. – Később beszélünk, Tonks.

- Viszlát, Harry!

Az auror felállt és megfordult, majd megtorpant. Áthatóan nézett a bájitalmesterre, mert nyilvánvalóan kihallgatta a beszélgetést, de aztán Harry arcán aggodalom jelent meg.

Piton sápadt volt és kissé nehezebben lélegzett, mint általában.

- Piton?

A bájitalmester megugrott ijedtében. Erre Harry még jobban el kezdett aggódni.
– Jól vagy?

Egy héttel később Albus azon kapta magát, hogy nem ért semmit. Ron nekidőlt a pince ajtajának egy hosszas sóhajjal.
– Nem hiszem el, hogy semmit nem találtunk. Megnéztük a folyosókat Piton lakosztálya körül, de mindegyik szoba tiszta volt.

- Pontosan- Albusnak elmélkedő arckifejezése volt.

Ron ismét megszólalt.
– Gondolja, hogy Ő csinált valamit, hogy kitörölje az emléket?

Albus megrázta a fejét, s egyáltalán nem változott az arckifejezése.
– Nem. Ez nem lehetséges, és igen, Ronald, helyesen csináltuk a bűbájt.

Ron elpirult, aztán megköszörülte a torkát.
– Akkor mi a gond? Miért nem találtunk semmit?- kérdezte, s megadóan integetni kezdett.

Albus a fiatalember felé fordult.
– Azt hiszem, beszélnem kell Kingsleyjel és Dillinghammal.

Gyorsan elhagyták a szobát és az igazgató irodája felé siettek. Shacklebolt és Dillingham nem sokkal később átjöttek a kopp-hálózaton.

- Mi a gond?- kérdezte Shacklebolt Albus arckifejezését látva.

Az idős varázsló felsóhajtott.
– Szeretném, ha Perselus nem hallana még erről. Vagy nem tudja, hogy megtörtént, vagy…

- Professzor?- kérdezte Dillingham.

- Azon gondolkodom, hogy igaz volt-e Perselus beszámolója.

A három auror sokkoltan nézett.
– Miért mondja ezt?- kérdezte Ron.

- Vagy tényleg sikerült a merénylőnek kitörölni az emléket a szobából arról ami történt, vagy Perselust nem a pincében támadták meg.

Dillingham összehúzta a szemöldökét.
– De azt hittem, Piton professzor biztos benne. Milyen okból kifolyólag hazudott volna?- szünetet tartott. – Mi történt a támadás után?

- Perselus azt mondta, sikerült eljutnia a szobájáig. Egyenesen lenn volt a folyosón.

- Hazudott? Meg tudta állapítani?- kérdezte Kingsley.

- Azt hiszem, az igazat mondta, de azt is hiszem, hogy valamit nem mondott el- sóhajtott Albus.

- Beszéljünk még egyszer a professzorral?

- Én nem tenném- válaszolt Albus. – Ha Perselus nem mondta el nekem, akkor senkinek sem fog róla beszélni. Addig is, azt hiszem, még egyszer keresgélni fogunk. Talán maga Roxfort rejt el valamit.

Mert Albus nagyon remélte, hogy Perselus az igazat mondta.

Shacklebolt és Dillingham hamarosan visszatértek a gyűlésszobába.
– Nos?- kérdezte Kingsley.

- Nem tudom. Egyelőre folytassuk a keresgélést az olyan rituálék után, ami azt tartalmazza, ami a sorozatgyilkosunkkal történik. Valami oka volt, hogy tizenhárom áldozatnál megállt.

Shacklebolt fel-alá kezdett el járni, miközben Dillingham leült.
– Több információra van szükségünk. Még mindig semmi jó nyomunk nincs a gyilkosunkról, és még mindig le kell szűkítenünk a kört.

- Wickham mondott valamit a százfűléről– mondta Dillingham.

Kingsley megrázta a fejét.
– Ezt a lehetőséget régen elvetettük. A százfűlé impotenciát okoz a másik formában. Találtunk valamit arról a jegyről eddig?

- Semmit. A kutatásainknak semmi értelme.

Shacklebolt szünetet tartott.
– Hagyjunk még nekik időt. Ha hamarosan nem találnak valamit, elküldöm valaki becsületesnek. Ha ők nem találják meg, a lány biztosan megfogja.

Dillingham felhúzta szemöldökét.
– Ugye emlékszel, hogy te még mindig a listán vagy?

Kingsley sóhajtva bólintott.
– Tudom. Azt szeretném, bárcsak…

- Hadd ne foglalkozzunk most ezzel.

- Én soha nem bántanám Perselust, vagy tennék ehhez hasonlót- csattant fel, s a falra intett, amin az áldozatok arcai voltak.

Dillingham bólintott.
– Tudom, de tárgyilagosak kell lennünk. Legalább addig, míg emlékezni fogsz arról, mi történt, miután te és Piton beszéltetek.

Két hét telt el, és az aurorcsapatnak nem volt információja. A legtöbb tanút kiküszöbölték és most a fontosabb dolgokra kezdtek koncentrálni. A dolgok nagyon lassan haladtak előre, mert voltak más ügyek is, amikre figyelniük kellett.

Harry nézte amint Piton megetet pár angolszalonna darabot a baglyával, Prometheusszal. A bájitalmester egyre nagyobb lett, és ezzel együtt az idegessége is növekedett.

A vitáik egyre rosszabbak és rosszabbak lettek, s Harry azon kapta magát, hogy nagyon kedveli azokat a pillanatokat, mikor egyedül lehet, még akkor is, ha ez mély csendet jelentett.

Az utóbbi időben Piton elkezdett időt tölteni ott, ahol nyilvánvalóan a kicsi gyermekszobája lesz. Teljesen üres volt, egy régi hintaszék kivételével. A falak teljesen fehérek voltak pillanatnyilag. Piton motyogásából, míg a szobában volt, a bájitalmester még nem választott színeket.

Még több ajándék érkezett. Az erőszakot elkövető virágot és édességet küldött Pitonnak egyik nap, aztán a következő héten egy kis kitömött zöld sárkányt. Ez volt az egyedüli ajándék, amit a bájitalmester vonakodva adott oda Harrynek. Mindegyik ajándékot egyenesen a minisztériumba küldték. Most már bármelyik percben jönnie kellett egy másik ajándéknak.

Prometheus huhogott egyet lágyan és megcsipkedte Perselus ujjait. Aztán a bagoly lassan átment az asztal másik felére, s Harry ételével szemezett. Az auror elvigyorodott és megetette pár darab szalonnával.

- Vigyázz, Prometheus, mert kismalaccá fogsz változni.

Az átható pillantás, amit a bagoly küldött Pitonra, erőtlen volt a varázslóé mellett. Végül is ő profi volt az átható pillantásokban. Harry gondolatban felnevetett.

Egy másik huhogás jött a konyhaablakból. Egy postabagoly ejtett le egy csomagot az asztalra, majd elrepült. Mindkét férfi hosszú pillanatig bámult rá, aztán Harry elővette pálcáját.

Piton összehúzta a szemét, s Harry megszólalt:

- Nem kockáztathatom meg, hogy ez egy zsupszkulcs.

Perselus felhorkantott.

Mintha én soha nem gondoltam volna erre.

Harry mellőzte őt, és miután megvizsgálta és tesztelte az ajándékot kinyitotta a kis dobozt, ami a csomagban volt.

- Egy befőttes üveg?

Perselus felállt és belenézett. Harry elővette a befőttes üveget, hogy jobban láthassa. Piton elvette tőle az üveget.
– Hmm…

- Egy alapanyagot küldött?- kérdezte Harry.

Most meg mire készülsz?

Piton kinyitotta az üveget és bólintott.
– Igen. Viszont nem látom, mi ez. A folyadék sokkal zavarosabb, mint lennie kéne.

Előredőlt, hogy gyorsan megszagolja, aztán lefagyott.

Harry megriadt, mikor Piton ilyen hirtelen elsápadt. Az idősebb varázsló vadul letette az üveget és a kagylóhoz rohant. Harry rátette az üvegre a tetejét, és Perselushoz lépett, aki erőteljesen dörzsölte a kezeit a vízben.

Látta a vastag párát, ami a kagylóból emelkedett és gyorsan átnézett Piton válla fölött. A férfi kezei elkezdtek vörössé válni.

- Mit csinálsz!?

Harry érezte a vízből jövő meleget.

Lenyúlt és kihúzta a bájitalmester kezeit a vízből, majd káromkodni kezdett a víz majdnem fövő hőmérsékletén. Perselus sajnos erőszakosan válaszolt arra, hogy elhúzták a kagylótól.

- Ne!- kiáltotta, s visszakényszerítette vörös kezeit a vízbe. Grimaszolt a fájdalomtól. Harry egyik kezével átkarolta Pitont és erőszakkal húzta el a víztől, csapdába ejtve kezeit.

- Fejezd be, Piton! Perselus, fejezd be!- kiáltotta Harry, miközben Perselus vadul küzdeni kezdett a karjaiban. – Fejezd be! Mondd el, mi a baj!

- Az a beteg kibaszott állat!- kiáltotta Perselus át a még mindig a csapból folyó víz hangja fölött.

- Mi az? Mi volt az alapanyag?

Piton haragosan nézett rá.
– Alapanyag, Potter?- sziszegte. – Baszd meg az alapanyagot! A folyadék ondó volt!- kiáltotta.

Harry szemei elsötétültek a dühtől.

Tudtam, hogy nem fog sokáig tartani.

Már várta a pillanatot, hogy mikor maradnak abba az ártatlan ajándékok.

Perselus hirtelen elsápadt és a térdei megroggyantak, s megengedte Harrynek, hogy a földre segítse. A roxforti professzor a megnőtt hasára tette a kezeit. Lehajtotta a fejét.

- Professzor?

- Megmozdult. A sok idő közül most mozdult meg- suttogta rekedten. Harry leült Piton mellé a földre és engedte, hogy kezei gyengéden a vállán maradjanak, majd a karjaiba húzta a férfit.

Perselus felemelte a kezét és szorosan megfogta Harry ingujját, anélkül hogy el szándékozott volna engedni.