55. fejezet – Törvényes manőverek

Két nappal később Harry Dumbledore irodájában ült Remus és Sirius mellett, míg mindhárman arra vártak, hogy az igazgató és Perselus csatlakozzanak hozzájuk. A fiú kétségbeesetten akart mind Remusszal, mind Siriusszal beszélni, de külön-külön. Gyanította azonban, hogy még eltelik egy kis idő, míg kettejük közül bármelyiküket is egyedül találja. Látta, hogy valami fontos változás történt a kapcsolatukban – együtt ültek egy kanapén, ami magában nem is volt annyira különleges, viszont a tény, hogy az ujjaik, amelyek a kanapé párnáin pihentek, összefonódtak, sok mindenről árulkodott.

Ez a változás azonban cseppet sem lepte meg. Nem azok után, amiken a páros átesett. De égett a kíváncsiságtól, hogy még többet megtudjon. Csak nem akart velük egyszerre beszélni, valahogy túl kínos volt a gondolata, hogy mindkettejük előtt ilyen személyeset kérdezzen. Főleg azért, mert mindkét férfihoz különböző kérdései voltak.

Az egész vérfarkas dolog miatt, tudta, hogy Remus ugyanolyan tapasztalatlan volt a dolgokban, mint maga Harry. Tudni akarta hogy „az” milyen volt, bár úgy gondolta, hogy valami ilyesmit kérdezni egy olyan személytől, akire apaként tekint, valószínűleg nagyon kínos lenne.

Ami Siriust illeti, tudni akarta, hogy most már boldog-e, meg van-e elégedve egy ilyen kizárólagos kapcsolattal, miután korábban sokkal aktívabb életet élt. Persze, nem gondolta komolyan, hogy valaha is lesz annyi bátorsága, hogy ilyesmit megkérdezzen tőlük. Helyette egyszerűen úgy vigyorgott rájuk, mint egy idióta, mert annyira boldog volt, hogy végre együtt vannak. Annyira örült, hogy a páros ilyen elégedettnek tűnt a kapcsolatukkal.

Ahogy mostanában elég gyakran megtörtént, gondolatai megint Perselus felé fordultak. Azóta az este óta, mikor megcsókolta, a dolgok kínosak voltak köztük. Napközben azon kapta magát, hogy furcsa pillanatokban gondol a csókra, olyan gyakran játszva vissza elméjében, hogy most már elég biztos volt benne, az egészet nagyon elrontotta. Egyszerűen nem jelenthette mindazokat a dolgokat, amit elképzelt, hogy jelentene. A bájitalmester talán féltékeny volt? Nem tűnt valószínűnek, hogy egy olyan férfi, mint Perselus Piton féltékeny lenne olyan valakire, mint Lavender Brown. Az sem tűnt valószínűnek, hogy Harry miatt lenne féltékeny. Az sokkal nagyobb fokú szeretetet jelentene.

De nem, nem kellett szeretetnek lennie, érvelt. Lehet egyszerűen birtoklási vágy, esetleg illendőség érzése, vagy valószínűleg csak aggodalom a hírnevük miatt. Biztosan dühös volt, végül is kiabált vele. Bármelyik lehet ezek közül, vagy egyik sem. Harry úgy gondolkozott, mint egy griffendéles, és Perselus mardekáros volt. Ki tudja, miért teszik meg azokat a dolgokat, amelyeket megtesznek?

És akkor a legzavaróbb az egész közül az a tény volt, hogy a férfi nem válaszolt a kérdésére arról, hogy találkozgat-e valakivel. Ez jobban összezavarta a gondolatokat Harry elméjében, mint bármi más. Lehetséges volt, gondolta, hogy Perselusnak épp mardekáros álszent pillanata volt, olyan bűnt belemagyarázva Harry és a griffendéles lányok közti kapcsolatba, amit ő maga követett el.

Ilyen összezavarodottan, ahogy volt, Harrynek csak egyetlen alternatívája maradt: a kémkedés. Elkezdett kutakodni a férfi után – hát, amennyire lehetséges volt kémkedni egy olyan személy után, aki igazából is kém volt. Legtöbbször csak figyelte őt a többi tanár körül, megpróbálva kitalálni, hogy melyikükkel – ha egyáltalán bármelyikükkel is – találkozgat titokban. Nem sok jelölt közül lehetett választani. Sinistra volt az egyetlen egyedül élő személy, akinek többnyire megfelelő volt az életkora, és amennyire tudta, Perselus körülbelül húsz évvel volt idősebb, minthogy érdekelné a nőt.

McGalagony nem kerülhetett szóba – egyedül élt, igen, de túl idős és begyöpösödött volt. Trelawneyról nem is volt értelme gondolkodni. Madam Hooch már jóval esélyesebb volt – ugyan sokkal idősebb volt Perselusnál, de még mindig fitt és vonzó volt, s Perselus élvezte a kardpárbajokat vele. Az utóbbi hónapokban több vívómeccsüket is végignézte. Viszont a tanárnő házas volt, ami valószínűtlen találattá tette őt. De azok után, amit megtudott, talán a házasság egyáltalán nem volt elrettentő akadály.

És ha elutasítja a házasságot, mint elrettentő példa, úgy gondolta figyelembe kell vennie a két Vectort – Vector professzor nagyon vonzó volt, s a férje, aki Gringottsban dolgozott ugyanúgy. Bármelyikük lehetséges volt. Vagy mindkettő… Bár nehezére esett felfogni ezt az elképzelést. Volt egy pletyka a Griffendél toronyban arról, hogy valaki a Hugrabugból egy hármasban vesz részt, de a legtöbb tanuló mendemondának tartotta. Mennyire valószínű ez egy hugrabugostól?

Akárhogyan is, Harry még semmi olyan viselkedést nem látott, ami arra vezette volna, hogy elhiggye, Perselust érdekelte valamelyik professzor. És soha nem volt más közelében, kivéve a roxmortsi hétvégéken.

Már nem járt le Roxmortsba, azóta nem, hogy hónapokkal ezelőtt megtámadták. Túl nagy volt a veszély, és azzal, hogy az újságírók rá várakoztak, értelmetlen is lett volna menni. Az egyetlen alkalom, mikor kilépett Roxfort védőbűbájai alól ezekben a napokban a heti hoppanálás óráikon voltak, de azokat néhány megbízható auror szigorú figyelme alatt tartották.

Viszont a bájitalmester gyakran elhagyta hétvégeken a kastélyt, hogy lemenjen a faluba. Harry úgy gondolta, nagyon is valószínű, hogy valakivel ott találkozgat. Akárhogyan is, biztosan diszkréten csinálta – valószínűleg erről szólt az egész, mikor a férfi azzal vádolta Harryt, hogy Lavenderrel és Parvatival szokatlan módon viselkedik.

Persze, nem mintha érdekelte volna.

Nem érdekelte.

Perselus azt tehet, amit csak akar. A tény, hogy erre a gondolatra összeszorult a gyomra, és hogy valamibe bele akart rúgni, teljesen véletlen egybeesés volt. Egyáltalán nem érdekelte, mit csinál a tanár a magánéletében addig, amíg diszkréten csinálja. Úgy gondolta, nagyon felnőttként viselkedik ebben a helyzetben – hülye mardekáros!

Ha Perselus csak válaszolt volna a bolond kérdésére, nem gondolkozna ilyesmiken. Nem mintha még egyszer megkérdezné - mennyire megalázó volt! „Te szexelsz?” El akart bújni szégyenében minden alkalommal, mikor arra a pillanatra gondolt.

Hülye mardekáros! A férfinek soha nem kellett volna megcsókolnia. Ha nem csókolta volna meg, most nem gondolkodna ezekről a dolgokról. Azokban a zavaró álmokban most nem Perselus Piton határozott alakja lenne egy névtelen, arctalan férfi helyett, akit sokkal könnyebben el lehetne fogadni. És a kardleckék elég nehezek voltak az incidens előtt is, most meg újabb csapdákkal és kelepcékkel voltak tele, mivel minden alkalommal, mikor a férfi megérintette azon gondolkodott, hogy van-e valami több a kontaktusban. Az élet sokkal egyszerűbb lenne, ha visszatérhetne oda, ahol korábban álltak a dolgok, mielőtt egyszerűen csak utálták egymást. A baj csak azzal van, hogy eléggé tetszett neki az ötlet, hogy egy családhoz tartozik, és egyre kevésbé tartotta rokonszenvesnek a gondolatát annak, hogy valaha is feladja ezt.

Hülye mardekáros!

- Min gondolkozol, Harry? – Sirius hangja meglepte, s mikor felnézett, keresztapja és Remus kíváncsi tekintetével találta szembe magát. – Nagyon áthatóan nézed a cipőidet. Csak nem valami szörnyűséget tettek?

Harry elpirult.

- Nem, dehogy! – válaszolta gyorsan. – Csak azon gondolkoztam…

- Min? –  sürgette a fekete hajú férfi. – Házi feladat? Büntetőmunka? Futóférgek…?

- Nyár! – vágott közbe a fiú mindkettejüket meglepve. – Mit fogok most nyáron csinálni?

Sirius erre összehúzta szemöldökét.

- A legtöbb tanuló várja a nyarat.

- Úgy értem, vissza kell mennem Dursleyékhez? – Ez igazából szintén olyasmi volt, amin sokat rágódott, és tekintve, hogy mostanában milyen útra tértek gondolatai, zavaró volt. Mit csinál Perselus egész nyáron? Elsiet valami egzotikus helyre, és kalandjai vannak titokzatos emberekkel?

- Soha többé nem fogsz visszamenni azokhoz az emberekhez – mondta Sirius komolyan, s valami sötét csillant fel a szemében. – De őszintén nem tudom, mit csinál Piton nyáron. Sokkal biztonságosabb lenne, ha itt maradnál Roxfortban, főleg, hogy fogalmunk sincs, mire készül Voldemort.

Harry erre megremegett. Próbált nem gondolni Voldemortra – igazából ezekben a napokban sok mindenre próbált nem gondolni. Mint például arra a tényre,  hogy el fogja kísérni Remust a Mágiaügyi Minisztériumba, hogy szembesüljön egy hivatalos vizsgálattal, ami eldönti, hogy kivégzik-e. Annak ellenére, hogy Draco hozzáment Charlie-hoz, a Remus elleni letartóztatási parancs még mindig érvényes volt – ahelyett, hogy még egy törvény miatt bujdosót kockáztasson, Dumbledore úgy gondolta, a legjobb az lenne, ha egyenesen válaszolnak az idézésre. Elrendezte, hogy a teljes Wizengamot ülésezzen ma, hogy végre valahára elrendezzék a dolgokat.

- Nem tudom biztosan, hogy Perselus szeretne-e maradni, vagy sem – tette hozzá Remus. –, de azt hiszem, általánosságban utazgat nyáron, viszont abban igazad van, nem lenne biztonságos Harrynek, hogy ő is így tegyen.

A griffendéles srác úgy vélte, ez azt jelenti, bármilyen terveket is szőttek számára, abban a házvezető is benne lesz. Meglepetésére, erre a gondolatra kissé megkönnyebbült. A bájitalmester lakosztálya lenn a pincében, jobban az otthona volt, mint bármi más. És hiányozna neki a férfi, ha ilyen hosszú ideig elválnának. Milyen furcsa volt ez a gondolat!

Az ajtó kinyílt, majd egy pillanattal később mind Perselus, mind Dumbledore végre beléptek. Házastársának a vállán egy kis bőrtáska volt. Harry tudta, hogy egy minta van benne a Farkas-kór bájitalból, és ugyanakkor a hivatalos jegyzetek, amit majd a Bájitalkutatások Osztályán fog előterjeszteni. A mardekáros férfi ma Remus védelmében lesz tanú a kihallgatáson.

- Akkor felkészültünk? – kérdezte az igazgató, s a szemüvege fölött Lupinra nézett. A két férfi felállt a kanapéról, és bár próbálták elrejteni, Harry észrevette, hogy még szorosabban fogják egymás kezét. Keresztapja persze nem fog menni, mivel még mindig nem mutatkozhatott a nyilvánosság előtt. Helyette ő kíséri majd el Remust – mind úgy határoztak, hogy most az egyszer felhasználják a hírnevét. Ha valami rosszul megy, latba fogja vetni a befolyását, hogy őrült felfordulást csináljon az újságírók között.

Harry Dumbledore magán hopp-hálózatához lépett, s Perselus csatlakozott hozzá, engedve Remusnak és Siriusnak egy rövid pillanatot, hogy elbúcsúzzanak. A fiatalember aggódott Remusért és a kihallgatás végeredménye miatt, bár úgy tűnt, az igazgató biztos abban, hogy a dolgok jól fognak menni. Alig tudta elképzelni, mit érezhet Sirius, hogy itt hagyják, tehetetlenül arra nézve hogy bármivel is megvédje párját.

Ahogy még utoljára visszapillantott rájuk, egy elég forró csók tárult a szeme elé, s érezte, hogy elpirul, miközben megpróbált leküzdeni egy mosolyt. Ideges pillantást küldött Perselus felé, csak hogy felfedezze, hogy a férfi szórakozottan őt nézi. Sötét szemei az arcán levő pírt figyelik, és semmit nem mulaszt el. Harry csak arra a csókra tudott gondolni, amit Perselus adott neki, és kényelmetlenül fészkelődni kezdett az alapos vizsgálat alatt. Miért kell Perselusnak ilyen intenzív szemeinek lennie, és miért tűnt úgy, hogy minden pillantás, amit felé küld, kigúnyolja egy olyan fiatalkorú butaság miatt, amiről nem tehet? Egy pillanatig elgondolkodott rajta, hogy sípcsonton rúgja a férfit, csak hogy megnézze, mi lesz erre a reakciója.

Remus csatlakozott hozzájuk egy másodperccel később, s Dumbledore kitartotta a hopp-port mindannyiuknak. Perselus ment át először, őt pedig Harry követte. Pont mielőtt bedobta volna a tűzbe a port, visszapillantott keresztapjára, s észrevette a sápadt arcát és az aggódást a kék szemeiben. Bátorítóan rámosolygott a férfira, aztán a hopp-hálózaton keresztül a Mágiaügyi Minisztériumba ment.

Perselus elkapta a karját, mikor ügyetlenül kibotladozott a kandallóból a zsúfolt fogadó teremben ahol emberek utaztak ki-be hopp-porral a tucatnyi kandallón keresztül, amelyek a falon sorakoztak. Alig rendezte el magát, s Piton megtisztította a koromtól egy pálcaintésével, mikor tucatnyi különböző fény villanása ijesztette meg. Ismét botladozni kezdett a sokktól, s ösztönösen közelebb lépett házastársához, aki az oldalára húzta.

Fényképezőgépekkel felszerelt riporterek rajzottak feléjük, annak ellenére, hogy vörösbe öltözött aurorok várakoztak a hopp-hálózatuk mellett, hogy visszatartsák őket. Úgy tűnt, a hír, hogy érkeznek, megelőzte őket. Harry felismert párat az aurorok közül – beleértve Connor Starkot és Kingsley Shackleboltot az őrök csapatában, akik rájuk vártak, hogy elkísérjék őket a Wizengamot elé.

- Mr. Potter! – kiáltotta egy tucat riporter, próbálva felkelteni a figyelmét az aurorok barikádja mögül. Felismert sokat közülük a Reggeli Prófétától és a Szombati Boszorkánytól, de tekintve a számukat, gyanította, hogy több száz különböző újságot és magazint képviseltek. Tudva, hogy Britanniának nem volt ilyen sok újsága, úgy gondolta, hogy sokan más országokból lehetnek, bár hogy miért érdekelne bárkit is ő Britannián kívül, azt nem tudta.

- Mr. Potter! – kiáltotta valaki. – Mi a hozzáállása a Varázsló Bejegyzési Törvényről?

- Mr. Potter! – jött az újabb kérdés. – Tervezi, hogy elfoglalja valamelyik másik angol protektorátust?

- Mr. Potter! Igaz az, hogy tárgyalásokba kezdett Franciaország királyával, hogy Winter Landsel kereskedjenek?

- Mr. Potter! A hírek szerint teljes állampolgárságot akar adni a Fekete Sárkánygyíkoknak. Van valami megjegyzése?

- Mr. Potter! Kit támogat a közelgő választásokon?

- Mr. Potter! Van valami igazság abban a híresztelésben, hogy Mágiaügyi miniszter akar lenni?

- Mr. Potter! Igaz az, hogy kalandja van egyiptomi Nitocris fáraóval?

- Mr. Potter! Mi a véleménye a pálcaigazoltatási elméletről?

- Mr. Potter! Támogatja a Szövetség Megelőzési Törvényt?

- Mr. Potter! Van valami igazság abban, hogy a nyarat a Kínai Birodalomban tölti a Shelong testvérekkel?

Ahogy a riporterek kérdései egyre hangosabbá váltak, Perselus Harry elé lépett, a testével védelmezve, míg arra vártak, hogy Remus és Dumbledore kilépjenek a tűzhelyből. Egy pillantás a helyzetre, és egyből tudták, hogy mi történik, így mindketten Harry oldalára léptek, mindhárom férfi a testével oltalmazta. Az igazgató egy bólintására az aurorok felsorakoztak, majd gyorsan elindultak a folyosón, a liftek felé vezetve négyüket. Míg az aurorok többsége visszatartotta az újságírókat, Shacklebolt és Stark, még két aurorral beléptek a liftbe a csapattal.

- Elnézést ezért – jegyezte meg a főparancsnok, miközben megnyomta a gombot, hogy visszamenjenek a Mágiaügyi Minisztérium tizedik emeletére, ahol a Wizengamot gyűlésezett.

- Honnan tudták, hogy Harry itt lesz? – követelte Perselus idegesen. Harry még mindig próbálta megtisztítani a szemét a vakuk kápráztató hatásától, amelyek az arcába villogtak.

- Nem tudták – vonta meg a vállát Stark. – Elolvasták a nyilvános jegyzéket, s látták, hogy Lupin ma bíróság elé kerül. Azzal a bizonytalan eshetőséggel jelentek meg, hogy Mr. Potter vele lesz. Könnyen kitalálták, melyik hopp-hálózaton érkeznek – a miniszter kiadta a parancsot, hogy egy nagy csoport auror várjon Lupinra. Elhitették velünk, hogy nem lesz teljesen… értelmes – Végignézett Lupinon. Remus nagyon konzervatívan volt felöltözve, egy öreg tweed öltönybe, mint amit akkor viselt, mikor Roxfortban tanított – nagy különbség volt a bőrbe öltözött, buzogányt forgató harcostól, aki hónapokkal ezelőtt a Próféta főoldalán volt. Mindazonáltal a másik két auror óvatosan szemezett vele. Ismert vérfarkas volt, akik ereje legendás.

Remus csak kellemesen rájuk mosolygott, olyan jelentéktelenül, amennyire az lehetséges volt. Nem tűnt úgy, hogy megbántotta volna az alapos vizslatás, de Harryt felborzolták a pillantások.

- Ahogy látják, Mr. Lupin rendben van – világosította őket fel Dumbledore, szigorú pillantást küldve a két aurorra a szemüvege mögül. Shacklebolt, a Főnix Rendjének egy tagja higgadt volt, és eddig Harry még semmi olyasmit nem látott, ami különlegesen zavarta volna Starkot. Fogalma sem volt, kihez hűséges a férfi, de a legtöbb dolgot könnyen vette.

- Látom – értett egyet a főparancsnok. – Lesz egy bűbáj, ami a tárgyalóterem főfolyosójáról kinn tartja az újságírókat, és nem engedi be őket magába a tárgyalóterembe sem. Viszont ennek ellenére a tárgyalóterem ma elég zsúfolt lesz.

A lift megállt, s az ajtó kinyílt. Még több auror várt rájuk odakinn, egy újabb nagy csoport riporterrel, akik kérdéseket kezdtek kiabálni, miközben ők kiléptek a folyosóra. Mindannyiukat gyorsan elvezették a folyosóról a Wizengamot tárgyalótermének főbejárata felé. Míg Harrynek, a társainak és az auroroknak semmi gondjuk nem volt azzal, hogy belépjenek az előcsarnokba, a riportereket megállította egy izzó fényfal.

- Az újságírók elleni védőbűbájok… – mondta neki Shacklebolt csendben. – a legjobb találmány a seprűk óta. – A védőbűbáj kinn tartotta a kiabáló hangokat is, így nagyjából csendben maradtak, ahogy a tárgyalóterem ajtaját közelítették meg. Más folyosókon és ajtókon keresztül férfiak és nők jöttek-mentek - mindannyian mohón bámultak a csoportjukra, de egyikük sem állt meg beszélgetni.

Ahelyett, hogy egyenesen a tárgyalóterembe vezették volna őket, Stark egy a folyosón lejjebb levő ajtó felé intette őket.

- Őrizetbe kell vennem Mr. Lupint, és be kell jegyeztetnem a pálcáját – világosította fel őket a főparancsnok. – Dumbledore professzor, nyugodtan elkísérheti – Pitonra pillantott. – Úgy értettem, Ön védőtanú lesz. Az a legjobb, ha nem kérdezik ki a kihallgatás előtt. Shacklebolt itt marad, és bekíséri Önöket, mikor felkészültek a kezdésre.

Az erős kéz, amit Perselus Harry vállára tett elárulta, hogy kivel kell maradnia, de kissé felindulva nézte, ahogy Remust és Dumbledore-t elvezeti Stark és a másik két auror. Shacklebolt csak bátorítóan rámosolygott, miközben kényelmesen nekidőlt a folyosó kőfalának, láthatóan közönyösen az eseményektől.

Harry felsóhajtott és oldalra nézett, visszapillantott a folyosó másik végén levő izzó fényfalra, ami visszatartotta az újságírókat, hogy elérjék őket.

- Miért vannak itt külföldi újságírók? – kérdezte inkább Perselustól, s elgondolkodott rajta, miért érdekli a világ többi országait az ő jelenléte.

Piton arca megfeszült, ajkai elvékonyodtak, ahogy áthatóan nézett a várakozó riporterekre.

- Én nem zavartatnám magam miatta – mondta házastársának olyan hangsúllyal, amiből a fiatalember azt értette, hogy igenis, nagyon zavarja. Perselus nyilvánvalóan nagyon nem örült a jelenlétüknek.

- És mi az a dolog egy fáraóval, meg kik azok a Shelong testvérek? – sürgette a griffendéles, s elgondolkodott rajta, hogy vajon Perselus nem tud-e többet a világ többi részének politikai állásáról, mint ő. Neki elég nehéz volt még az angol híreket is követni – a politikai fondorlatok és az új törvények között, már nem tudta, mit higgyen. Amióta visszatért Winter Landsből, három gyilkossági kísérlet volt különböző minisztériumi jelölt ellen, beleértve Cornelius Caramelt is. Meglepően egyik ilyen kísérletnek sem volt köze bármilyen halálfalói tevékenységhez.

Míg Caramelt még mindig a kampány előhírnökének tekintették – egyszerűen azért, mert ő volt az egyik hivatal nélküli képviselő, mivel Madam Bones és Alexander Mulburg megelőzték szavazatokban. Volt még egy olyan mozgalom is, hogy kezdjenek hozzá egy olyan írásos kampányba, ami szerint minden hatalmi pozícióba a minisztériumban egy kviddicsjátékos kerüljön – egy olyan ember ellenakciója, aki nem tudott rájönni, mire készül a kormányuk.

Harry várakozóan nézett Perselusra, s választ várt a kérdésére a fáraóról meg a Shelong testvérekről. Ha nem más, hát a férfi csak még idegesebb lett, szemei villogtak a dühtől.

- Én nem zavartatnám magam – mondta ismét.

- De miért céloznának egyáltalán ilyesmire? – kérdezte a fiú, s azon gondolkodott, hogy honnan jöhetett ez a pletyka. Mikor negyedik évében azzal vádolták, hogy Hermionéval randizik, legalább volt egy okuk rá. Sok időt töltött a lánnyal. Könnyen erre a következtetésre lehetett jutni. – Még soha nem is voltam Egyiptomban vagy Kínában. Még nem is hallottam azokról az emberekről. – Nemrég még azt sem tudta, hogy Egyiptomnak még mindig fáraója van, és arról fogalma sem volt, mi lehet a Kínai Birodalom.

- Csak vad spekuláció volt – világosította fel Piton sötét, rosszalló pillantással. – Mivel nincs jobb témájuk, kitalálnak dolgokat.

Harry, elégedetlenül a válasszal felsóhajtott, és hátradőlt a falnak Shacklebolt mellett. Úgy tűnt, az auror sem akar javaslatokat tenni. Elgondolkodott a többi kérdésen is, amit feltettek neki: a Pálcaigazoltatási doktrína, a Szövetség Megelőzési Törvény. Azon elmélkedett, hogy vajon Hermione tudná-e, hogy miről beszélnek?

Még több varázsló és boszorkány lépett be a tárgyalóterembe a főajtón keresztül, legtöbbjük dísztalárba volt öltözve, s Harry most már örült annak, hogy aznap reggel Perselus választotta ki számára a ruhákat. Túl díszesnek találta azt a ruházatot, amit a férfi választott ki neki aznap reggel a szekrényéből és elég régies kinézetűnek. Kezdett hozzászokni a zekékhez, de ma egy hosszú ujjú, halványzöld selyemtunikát viselt, térdhosszúságú, sötétzöld talárral, a nyitott elejét ékes ezüstcsat fogta össze. Házastársa hasonló felszerelésbe volt öltözve, ezüstből és feketéből, s kifejezetten tiszteletet parancsolóan nézett ki mellette.

- Perselus! – köszöntötte egy vidám hang egy pillanattal később, s ahogy Harry felnézett, egy nagyon idős férfit látott fehér talárban, amint feléjük közeledik. Nem úgy, mint Dumbledore-nak, neki nem volt hosszú szakálla, frissen borotvált volt, feje teljesen kopasz. Mivel Harry nagyon kevés kopasz varázslót látott, gyanította, a férfi lenyírta a haját. Az idős férfi mellett egy sokkal fiatalabb férfi sétált, aranyszőke hajjal és éles, szögletes arcvonásokkal. Ő is, mint Perselus, ezüstbe és feketébe volt felöltözve.

- Dorester mester – üdvözölte Piton egy nagyon hivatalos és tiszteletteljes hajlással, rögtön felkeltve Harry figyelmét. Akárki is volt az öregember, nyilvánvalóan olyan valaki volt, akit a bájitalmester nagyra tartott.

- Csodálatos újra látni téged, fiam! – mondta az idős varázsló, és lelkesen megrázta Perselus kezét. – Ugye, ismered a segédemet? – intett a mellette levő fiatalember felé.

Perselus megfordult, hogy megrázza a másik kezét, s Harry észrevette a halvány mosolyt, ami megjelent az ajkán.

- Hát persze! Hogy vagy, Andre?

Ami még többet mondott Perselus mosolyánál, az a szőkeség pajkos szemeiben felvillanó fényes csillogás volt.

- Remekül! Jól nézel ki, Perselus – válaszolta amaz, és egy… valamilyen… remegés futott át Harry testén. Elgondolkodva húzta össze szemeit. Andre majdnem olyan magas volt, mint Perselus, karcsú alakja volt, szögletes arcvonásai elég jóképűvé tették. Hangja kulturáltan csengett, ruhái nagyon jól szabottak, és olyan éles intelligencia sugárzott a szemeiből, ami Hermionéra vagy McGalagonyra emlékeztette.

Házastársa illedelmesen felé fordult, hogy bemutassa, s ő ellökte magát a faltól, hogy megrázza a felé nyújtott kezeket.

- Harry, ez itt Elliott Dorester mester, a Bájitalkészítők Egyesületéből. Több éven keresztül ő képzett. És ez itt Andre Serrent, egy… kollégám. – Hallotta a rövid szünetet a tanár hangjában, a kolléga szó előtt, s észrevette a kutató pillantást, amit a szőke férfi küldött felé, mikor megrázta a kezét. Bár mindkét idegenre rámosolygott, s melegen köszöntötte őket, egy szikra düh lángolt fel benne. Egy dologban biztos volt, Andre nem volt kolléga.

- Gratulálok a házassághoz – mondta Dorester mester boldogan, anélkül, hogy egyszer is Harry elég híres sebhelyére nézzen a homlokán. Harry rögtön megkedvelte a férfit emiatt.

- Valóban… – válaszolt Andre kissé gőgös mosollyal, ahogy éles pillantása rögtön Harry sebhelyére fordult. – Micsoda pár, Perselus – mosolygott. – Milyen szerencsés vagy.

Perselus válaszul csak bólintott egyet, miközben arckifejezése semmit nem árult el.

- Azt mondják, van egy érdekes bejelentésed számunkra, Perselus – sürgette Dorester s kíváncsian nézett a táskára, ami még mindig Perselus vállán volt. – Ismét fejjel lefelé fordítod a bájitalok világát? Mindig is a legokosabb diákom voltál! – Átnézett a válla fölött az ajtóra, s látta, hogy még több ember lép be a tárgyalóterembe. – Gyere, Andre, a helyünkre kell mennünk. Perselus, gyere el ebédre. Már alig várom, hogy elbeszélgessek veled. Mr. Potter, örültem!

Az idős férfi ismét lelkesen rázta meg a kezüket, majd elsietett a tárgyalóterem felé, Andre után kiáltva, hogy kövesse. A fiatalember csak önelégülten elmosolyodott, és sokkal lassabban sétált.

- Igen, gyere el ebédre, Perselus – bíztatta egy mosollyal, majd bólintott A-Fiúnak-Aki-Túlélte, és követte az idős férfit.

Harry megvárta, míg kikerültek a látóhatárból, majd megszólalt.

- Egy kolléga? – kérdezte nyomatékkal, s elnyomta a benne habzó érzelmeket. Már feszült volt az aggodalomtól a kihallgatás miatt is, s érezte, hogy a vállaiban az izmok szorosan összecsomósodnak.

Perselus éles pillantást küldött felé.

- Múlt nyáron ismertem meg egy bájital konferencián – magyarázta nyugodtan.

A griffendéles válaszul csak átható pillantást küldött a földre. Hát ez megválaszolta azt a kérdést, hogy hogyan tölti Perselus a nyarait. Valami éles és fájdalmas fordult meg mellkasában. Tárgyilagosan állapította meg, hogy a lehető legmesszebb állt kinézetben és személyiségben Andrétól. A férfi elegáns volt, kulturált, és ezenfelül valószínűleg Bájital Mester is. Akkor intelligens is – talán túlságosan is intelligens. Ugyanakkor közelebb állt az életkora Perselushoz – kétségtelenül tapasztalt és anyagias, és mindaz, ami Harry nem volt.

Úgy döntött egy néma morgással, hogy nem érdekli. Nem az ő dolga. És ha valamit párszor erőszakosan megrugdosott volna, hát az csak azért lett volna, mert… az újságírók feldühítették korábban. Mr. Andre Serrent foghatja az ebédjét, és felnyomhatja a… Harry fújtatott az idegességtől. Mégis volt egy dolog, ami megállította, hogy ezen gondolkozzon. Nem fogja hosszan fejtegetni azt a gondolatot hogy valaki – bárki – közé és az aközé személy közé álljon, akiről kezdett úgy gondolkodni, mint a családja. Megtanult Dursleyékkel élni – biztosan nem volt szüksége Perselus Piton figyelmére… Harry szíve megfájdult a gondolatra. Minden gondolatát az elméje hátsó részébe lökte – nem fog rajta rágódni. Nem fogja érdekelni.

Egy pillanattal később egy auror jött ki a tárgyalóteremből, és bólintott Shackleboltnak. A férfi rögtön kiegyenesedett, s elkapta Harry és Perselus figyelmét.

- Úgy tűnik, kész vannak a kezdésre – világosította fel mindkettejüket. – Leülünk a galériában. Albus majd hívni fog, mikor szüksége van tanúkra.

Harry követte Shackleboltot a tárgyalóterembe, Perselus rögtön utána lépdelt. Majdnem minden szem feléjük fordult, mikor beléptek, s a hangos suttogó morgás, ami végigfutott a termen megerősödött. Miközben Harry helyet foglalt a számára fenntartott széken az első sorban, látta a szilvaszínű taláros Wizengamot hivatalnokok tengerét a magas galériában ülni. A terem többi része megfigyelőkkel volt tele. A földszint közepén egy egyedüli székben Remus Lupin ült, s Dumbledore állt mellette. Harry megkönnyebbülten látta, hogy Remust nem láncolták le.

A bíróságot gyűlésre hívták, s a teremre csend telepedet, mikor egy férfi, akit Harry nem ismert felolvasta a vádakat. Sokkolt morgás ment végig a termen, mikor Remust azzal vádolták, hogy megvadult, és a kivégzés lehetőségével áll szemben. Harry felismert még egy maréknyi fiatalabb embert a teremben, akik még vele együtt jártak Roxfortba, de már végeztek –Lupin egy évig volt a tanáruk. És kétségtelenül a sok ember akkor volt diák, mikor Remus is. Észrevette Lucius Malfoyt is, amint a terem másik felében ül, magasan a megfigyelő galériában. A hideg férfi kíváncsian figyelte az eljárásokat. Harry áthatóan nézett rá – miatta volt itt Remus.

Mikor megkérdezték, mit hoz fel mentségére, Dumbledore szólalt fel.

– Főügyész úr, azt mondom, hagyjuk figyelmen kívül teljesen ezt a vádat.

Még több meglepett morgás futott végig a helyiségen. Caramel, aki a balján ült annak az embernek, akit Főügyésznek neveztek ki, előredőlt.

- Nem lehet indítványunk, míg ellenvetést nem hoznak fel. És nem vethetünk el semmiféle vádat, míg mindegyik fel nincs olvasva.

Volt néhány egyetértő bólintás a kijelentésre, s ugyanakkor néhány rosszalló pillantás azoktól, akik más véleményen voltak.

- Mindegyik vádat? – kérdezte Dumbledore, és Harry éles félelemmel teli szúrást érzett a szívében. Új vádak voltak Remus ellen? – Nem tudtam más vádakról Mr. Lupin ellen, azon az állításon kívül, hogy meg van vadulva.

Madam Bones röviden Caramelre pillantott, majd Dumbledore-ra bólintott.

- Az új vádakat csak most tették hozzá – magyarázta.

- Csak azért, mert nem tudtuk, hogy Mr. Lupin nem volt az országban – vágott közbe Caramel gyorsan. Korábban mind elhatározták, hogy Remus azt állítja majd, hogy nem volt az országban, és nem tudott a letartóztatási meghatalmazásról. Máskülönben komoly büntetéssel járna, hogy nem adta fel magát, ugyanakkor ők bűnrészesek voltak, amiért rejtegették.

- Mondtam, Cornelius – jegyezte meg Albus. – Mr. Lupin nem tudott a letartóztatási meghatalmazásról. Feladta magát nálam, a bíróság egy tisztviselőjénél, rögtön, amint hallott róla. Azóta az én őrizetem alatt volt, ahogyan lejegyezték, mikor kérelmeztem azt a kihallgatást. Nem vádolhatod azzal, hogy…

- Nem az a vád – vágott közbe Caramel idegesen. – Mr. Lupinnak a törvény szerint fel kell világosítania a Vérfarkas Nyilvántartót huszonnégy órával azután, hogy visszatért az országba. Az hogy nem teszi meg ötévnyi azkabani fogsággal büntetendő.

Öt év Azkabanban! Harry érezte, hogy a vér kifut az arcából, és ideges pillantást küldött Perselus felé. A tanár higgadtan nézte az eljárásokat, arckifejezése semmit nem árult el az érzelmeiről.

- Értem – válaszolt Albus komolyan. – Akkor egy második indítványom is van, ezt a vádat is el lehet vetni, mert már nem aktuális.

- Már nem aktuális?! – kiáltotta Caramel. – Nem indítványozhat másodjára is, anélkül, hogy bejelentsen egy ellenvetést.

A főügyész megütögette a pálcájával az előtte levő asztalt, és a hangosodó morgás lecsendesült.

- Nagyon szokatlan, hogy indítványoz, mielőtt bejegyeznek egy ellenvetést, Dumbledore – világosította fel a férfi.

Az igazgató egyetértően bólintott.

- De tökéletesen érthető, mikor maguk a vádak nem csak teljesen jelentéktelenek, hanem ugyanakkor törvénytelenül megsértik egy varázsló polgárjogait.

Még több sokkolt morgás futott végig a tömegen, s Harry azon kapta magát, hogy idegesen egyik hüvelykujjának körmét rágja. Fogalma sem volt, hova akar ezzel a professzor kilyukadni. Pitonra pillantott, akinek az egyetlen válasza az volt, hogy sötéten nézett rá, míg abba nem hagyta a körmének rágását.

A főügyész megint csendre intette a hallgatóságot a pálcával.

- Elmagyarázná az érvelését, Dumbledore? – sóhajtott a férfi, mintha hozzá lett volna szokva ezekhez a furcsa eseményekhez, mikor Albus belekeveredett.

Az idős varázsló elmosolyodott.

- Azt hiszem, magunk is láthatjuk, hogy Mr. Lupin messziről sincs megvadulva.

Annak a ténynek ellenére, hogy Remus mindeddig egy székben ült a szoba közepén, mindenki látókörében, a szobában mindenki előredőlt, vagy a nyakát nyújtotta ki, hogy jobban megnézhessék. Ő csak felsóhajtott, majd egyik lábát keresztbe tette a másikon. Ott ülve a tweed öltönyében, borostyán szemei melegek voltak és gyengédek, akár egy csésze teára is várhatott volna, mintsem egy az életéért szóló vizsgálatra. Harrynek meg kellett emelnie a kalapját a férfi nyugodt hozzáállása előtt. Ő nem lenne ilyen nyugodt egy hasonló helyzetben.

- Igaz ez, Mr. Lupin? – kérdezte a főügyész. A tömeg egy emberként hajolt még előrébb, hogy jobban hallhassák. Harry emlékezett rá, mikor Remus azt mondta neki, hogy a megvadult vérfarkasok nem beszélnek.

- Bevallom, hogy csalódott voltam, hogy a Chudley Csúzlik még egy játékot elvesztettek a múlt héten, de nem nevezném magam megvadultnak – válaszolt Remus tisztán. Szavai kuncogó nevetést eredményeztek, ami végigfutott az egész termen. Caramel, aki nagyon idegesnek tűnt, Luciusra pillantott. Malfoy arca semmilyen érzelmet nem árult el.

Harry képtelen volt nem gondolni arra, hogy mit remélt Caramel, mit fog elérni az eljárással? Tudnia kellett volna, hogy ha fogva tartja Remust, Harry egyenesen az újságírókhoz megy, és óriási csetepatét csap. Úgy gondolta, hogy Remust fogja használni valami ütőkártyaként ellene?

- Nos, igen – válaszolt Caramel. Remus temperamentumát látva nehezen kérhetnének hivatalos vizsgálatot. – De ez még mindig nem bocsátja meg a másik vádat. Miért nem jelentkezett be a Mágiaügyi minisztériumban, mikor visszatért az országba?

- Cornelius, van itt egy kis gond – világosította fel Albus egy fejrázással. – Mr. Lupin egész egyszerűen azért nem jelentkezett be a Vérfarkas Nyilvántartónál a megadott huszonnégy órán belül, miután visszatért az országba, mert huszonnégy órával az után, hogy belépett az országba már nem volt vérfarkas.

Meglepett kiáltások és ellenkezések töltötték be a helyiséget, s ez végigfutott a tömegen, ahogy mindenki azon elmélkedett, pontosan mit értett ez alatt Albus.

- Továbbá! – kiáltotta Dumbledore, s hangja felülkerekedett a zajon. – Mivel Mr. Lupin többé nem vérfarkas, teljes polgári jogait visszakapja, és így ez a vád most már illegális. Illegális letartoztatni vagy őrizetbe venni egy varázslót olyan szóbeszédekre alapozva, hogy milyen, mikor rossz a hangulata. – Harry úgy gondolta, abból, ahogyan az igazgató kihangsúlyozta a varázslót, a törvény a vérfarkasok ellen megengedett ilyen viselkedést.

Ezúttal a főügyész szikraesőt küldött fel a pálcájával, amit egy hangos durranás követett, hogy elhallgattassa a tömeget.

- Dumbledore, ugyanolyan jól tudja, mint mi, hogy nincs gyógymód a Farkas-kórra. Mr. Lupin egy ismert vérfarkas, és így nincsenek teljes polgári jogai.

- Ne haragudj, de ebben tévedsz – válaszolt Albus egy mosollyal. – Nem VOLT gyógymód a Farkas-kórra. Perselus Piton Bájital Mester, mint tanú, meg fogja magyarázni.

- Nem hívhatsz tanút egy indítványhoz; főleg egy olyan indítványhoz, ami mellett nem szólaltak fel! – kiáltotta Caramel ellenkezve.

- Akkor én felszólalok mellette – szólalt meg egy sötéthajú férfi, aki Madam Bones jobbján ült. – Hallani akarok erről a gyógymódról.

- Nem szólalhat fel az indítvány mellett! – csattant fel Cornelius ismét. – Nem lehet indítványunk, míg nem jelentettek be egy ellenvetést.

De erre a főügyész megrázta a fejét.

- Nem kérhetünk ellenvetést egy olyan vádra, ami illegális lehet. A bíróság szólítja Perselus Pitont.

Harry némán nézte, ahogy házastársa kecsesen feláll, ismét felemeli a táskát, amit a lábához tett, és magával viszi le a földszintre, ahol megállt Dumbledore és Lupin mellett. A főügyész kérésére Perselus megmagyarázta, hogyan működik a Farkas-kór bájital. Míg beszélt, kinyitotta a táskát, elővett két pergamentekercset, amik a munkájának részleteit tartalmazták. Egyiket a főügyésznek adta, a másikat Doreste mesternek, aki a megfigyelő galéria mellett ült. Ugyanakkor egy dobozt is átadott Dorester mesternek, ami, mint magyarázta, néhány fiolát tartalmazott a bájitalból, hivatalos egyesületi tesztelésekre.

- És arra következtet, hogy Mr. Lupin teljesen meggyógyult? – követelte a főügyész hitetlenkedve, miután Perselus befejezte a magyarázatot.

Piton erre összeráncolta a szemöldökét.

- Még további teszteket kell végeznem – világosította fel őket. – Viszont, egy vérfarkas törvényes leírása alapján arról, ami részletezi a kényszeres átváltozást telihold éjszakáján, Mr. Lupin többé nem vérfarkas. A holdnak nem volt hatása rajta két nappal ezelőtt.

Döbbent, hitetlenkedő suttogás járt körbe a teremben.

- És azt állítja, Mr. Lupin most már egy animágus? – sürgette Madam Bones kíváncsian, szemei ismét a még mindig székben üldögélő szelíd férfi felé fordultak.

- Igen – bólintott Perselus egyetértően.

- Bizonyítsa be! – követelte Caramel dühösen, és bár a kérése faragatlan volt, nyilvánvaló volt, hogy a Wizengamot legnagyobb része is bizonyítékot akart az állításra.

A főügyész bólintott egyet.

- Mr. Lupin, a bíróság kéri, hogy bizonyítsa be az animágus voltát, átváltozással.

Remus röviden felnézett Albusra, aki biztatóan mosolygott rá. Felállt, s becsukta a szemeit, hogy koncentráljon. Harry visszatartotta lélegzetét – tudta, hogy Remus gyakorolt Siriusszal, de ez még mindig új volt a férfinak. És arra kényszerítették, hogy a pálcájának segítsége nélkül változzon át – valami, amit néhány animágus soha nem tanult meg. Mégis, ha bárki képes volt rá, Harry hitte, hogy Remus az.

Gyakran látta Siriust átváltozni. Mikor keresztapja vált Tapmanccsá, a változás majdnem azonnali volt, a mozdulat sima és gyors. Ugyanilyen volt McGalagony professzornál is. Remus azonban nem volt ilyen gyors. Az első változás hosszú, feszült pillanatig tartott, a teremben levő minden szem a férfin volt, míg vártak valamire – bármire –, hogy történjen.

Aztán Harry érezte a halvány erőnövekedést, amit Remus jegyeként érzékelt. Érezte az energia mozgását, ahogy a férfi befelé összepontosította a mágiáját. Aztán úgy tűnt, az emberi alak leolvad róla, kicserélődik, megváltozik. Egy pillanattal később Holdsáp állt a Wizengamot előtt.

Váratlanul emberek kezdtek kiabálni a félelemtől – férfiak és nők ugrottak fel üléseikből, és hátráltak meg. Pálcákat húztak elő, és a vérfarkasra céloztak, és talán bűbájokat is küldtek volna, ha Albus Dumbledore nem emelte volna fel a kezét, és nem kiáltott volna nyugalmat, hangja mágikusan felerősítve elhallgattatta a termet. Mindenki megfagyott, s néma borzalommal bámult az előttük levő vérfarkasra. Holdsáp, egy igazán félelmetes és borzasztó lény csak leült a hátsó lábaira, és csóválni kezdte a farkát.