53. fejezet - Udvarias szeretetek

Mikor Harry a következő estén a Nagyterem felé tartott, a legutolsó dolog, amire várt az volt, hogy beforduljon a sarkon és két legjobb barátját egy forró ölelésben találja. Nyilvánvalóan rá vártak - ezt a folyosót nem nagyon használták, kivéve Perselust és Harryt a Nagyterem felé, és onnan vissza. De úgy tűnt találtak valami mást, amit várakozás közben csinálhattak, a beszélgetésen kívül. Harry tátott szájjal, sokkoltan bámulta őket.

A fáklyafénytől megvilágítva látta, hogy Hermione a folyosó kőfalának dől. Ron a kezeit a lány feje mellet, két oldalon a falra helyezte, s teste a lányéhoz hajolt, ahogy mélyen csókolta. Egy pontban egyik keze a hajához ért, ujjai belegabalyodtak a barna tincsekbe, miközben felfelé fordította a fejét a jobb hozzáférés miatt, szája éhesen mozgott a lányén. A dolgok kinézetéből nyilvánvaló volt, hogy Hermione ezt a váratlanul agresszív viselkedést elég kellemesnek találja; egy lágy sóhaj tőrt fel a torkából, miközben viszonozta a csókot.

A napokban ez volt a második alkalom, hogy Harry két embert figyelt csókolózni, és pont úgy, mint Charlie-val meg Dracóval, Harry érezte, hogy szégyenkezve elpirul. Persze tudta, hogy Ron megőrül Hermionéért, és ezek az érzések több, mint viszonozva voltak. Biztosan elég hosszú ideje látta már a párost egymás körül táncolni, hogy elvárja az ilyesmit - de a látvány mégis meglepetésként érte. Nem tudott nem arra gondolni, hogy vajon hányszor csókolóztak ők ketten már így. Hermione nem túl régen utalt arra, hogy a kapcsolatuk még mindig nem lépett előre eddig.

De aztán, ők tizenhat évesek voltak, és a tizenhat éveseket nem a korlátozottságról ismerik. Vajon milyen lenne, elmélkedett rajta, ha így csókolnák? Egy pillanatig megpróbálta elképzelni magát ugyanebben a szituációban - és itt úttorlaszba botlott.

Milyen pozíciót venne fel? Ronét vagy Hermionéét.

Ha valaki megcsókolná… valaki… talán Perselus, gondolkodott rajta. Házasok voltak Perselusszal és a számos kardlecke után, elég sok fizikai kontaktussal, kezdte azt gondolni, nem lenne túlságosan ellenére a gondolat. Ő lenne a falnak nyomva, mint Hermione, vagy ő lenne a kezdeményező?

Visszaemlékezett képekre az álmából, amik testét izgatták. A férfi azokban az álmokban erős volt és hathatós, testét könnyen és tehetségesen manipulálta. Érzések árasztották el azokban az álmokban, érzékeit legyőzte az ízlelés, és tapintás, és egy másik test melege, amint az övén mozog. Perselus erős volt, gondolta, teste kemény volt a jól kidolgozott izmoktól, és nem volt tétlenség a lelkében. Semmiképpen nem tudta Perselust elképzelni Hermione helyzetében. Szíve gyorsan kezdett verni a sokktól, ahogy azon gondolkodott, milyen lenne, ha Perselus nyomódna így neki, vagy a férfi az álmából. Forróság öntötte el, arca elpirult.

Istenem, mi a baj volt vele? Ő nem volt… Mi nem volt, kérdezte önmagától? Nem volt meleg? Arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg az volt - biztosan férfiakhoz vonzódott. Legalább is Perselushoz - bár ez mennyire furcsa volt. Az ő Bájital Mestere, az élete megkeserítője! De nem volt senki más a világon, akinek olyan intenzív szemei lettek volna, mint Perselusnak, és a hangja… Harry megremegett. A hangja az acélt is megolvasztja. A pokolba is, még a férfi illatát is szerette – legalább is az illatot, mikor nem furcsa bájitalok párája borította be.  

De mi van magával Perselusszal - egyáltalán meleg volt? Perselusnak lehet, hogy a magas, szőke nők tetszettek a stréber kinézetű griffendélesek helyett.

Eszébe ötlött egy gondolat, s Harry azon kapta magát, hogy megmerevedik a felháborodottságtól. Mi van, ha Perselusnak barátnője van? Vagy akár barátja? Lehet, hogy a férfi már évek óta hosszú távú kapcsolatban van valakivel - nem mintha beszélgettek volna erről. Olyan sok időt töltött azzal, hogy azon bosszankodott, hogy arra kényszerítették, hogy összeházasodjon Perselusszal, hogy megfeledkezett a tényről: Perselust is kényszerítették arra, hogy elvegye őt. Biztosan senki nem zavartatta magát, hogy megkérdezze Perselust azon az estén olyan sok hónappal ezelőtt, hogy nincs-e kapcsolata már valaki mással. Lehet, hogy Perselusnak tucatnyi szeretője van valahova elrejtve és Harry soha nem fog tudni róluk.

- Ó, Harry! - kiáltotta Hermione ijedten, elvonva figyelmét a furcsa gondolatoktól, amik a fejében forogtak.

- Harry! - kiáltotta Ron is, arca vörös volt a szégyentől. Mindkét barátja úgy nézett ki, mintha rajtakapták volna őket édesség lopás közben, túlságosan szégyellték magukat még ahhoz is, hogy elmozduljanak egymástól.

- Bocsánat! - vágott közbe Harry gyorsan, ugyanannyira szégyenkezve, hogy rajtakapták, amint őket bámulja. Egy pillanatig mindhárman egymásra néztek, aztán ideges kuncogásba és vigyorgásba kezdtek.

- Menjünk vacsorázni - ajánlotta Hermione, és ismét minden rendben volt a világában.

Buzgón, hogy elfelejtsék az esetet, lesiettek a folyosón a Nagyterem felé, és megkönnyebbült sóhajjal léptek be a zsúfolt terembe.

Ron és Hermione általában egymással szemben ültek a vacsora alatt, de az események megvilágítása után Harry nem lepődött meg azon, mikor inkább azt választották, hogy egymás mellé ülnek. Harry szégyenlősen vigyorgott kettejükre, miközben leült a párral szemben. Megdöbbenésére azonban Lavender Brown és Parvati Patil ültek egy-egy oldalára. Még volt pár lány velük - hetedévesek és ötödévesek, Ginnyt beleértve. Mindannyian egy elég forró beszélgetésbe elegyedtek a házasságról.

Roxfort különböző románcai voltak az iskolai téma tegnap, Valentin-napon. Draco Malfoy házassága volt a legforróbb téma a lányok között, főleg tegnap este a Griffendél toronyban, mikor Bill, Percy és az ikrek Ronnal, Ginnyvel és Harryvel tértek vissza a ceremónia után. Mindenki tudni akarta, hogy Charlie Weasley véghez vitte-e, hogy valóban elvegye a Malfoy örököst. Míg a lányok mind egyetértettek, hogy Draco jóképű volt, a személyisége a legtöbbjüket távol tartotta. Percre pontos részletekkel akarták hallani, hogy hogyan viselkedett Charlie-val.

Úgy tűnt, ma még mindig nem vetették el ezt a témát - bár a lányok most az érdekházasságok érdemeiről beszéltek, és abból ítélve, ahogyan Lavender és Parvati Harryre vetették magukat, tudni akarták, mi a véleménye a szokásról. Irritálva felsóhajtott - miért voltak a lányok ilyen kényesek?

- Most az én szüleim is érdekházasságot akarnak nekem - panaszkodott Lavender mindenkinek, aki hallgatta. – Úgy gondolják, most megint nagyon divatos lett, ha elég jó Harry Potternek, akkor elég jónak kell lennie mindenki másnak. Úgy gondolták, hogy a Malfoyok is nyilvánvalóan egyetértenek. A szüleim lépést tartottak az idővel, most meg hagyományosak akarnak lenni.

- De Draco házassága nem érdekházasság - vágott közbe Hermione. – Vagy legalább is  Draco meg Charlie érdekében jött létre, nem a szüleikében.

- Nem úgy tűnik, mikor Mr. Malfoy beszél erről - válaszolt Parvati. – Az újságok utaltak arra, hogy Dumbledore-nak volt valami köze az intézkedésekhez. A szüleim arra gondoltak, hogy megkérik őt, rendezze ő az én házasságomat is.

- Hát én nem akarok érdekházasságot - jelentette ki Lavender – Még csak el sem tudom képzelni!

- Lavender - figyelmeztette Hermione, s bocsánatkérően Harryre pillantott. Harry gyanította, hogy a lánynak fogalma sincs arról, hogy technikailag megsértette őt.

- Ó, a fenébe! - morogta Lavender. Harry vállára tette a kezét és röviden megszorította, majd bűnbánóan a lábára helyezte. – Sajnálom, Harry. Tudom, hogy neked érdekházasságod van, de akkor is! Nem akarok rabja lenni egy borzasztó házasságnak - úgy értem, mi van ha a szüleim valaki borzasztót választanak ki? Mi marad neked életed végéig? A legrosszabb eset, hogy olyan valakivel kell élned, hogy a közöttetek levő egyetlen érzés a hideg megvetés, vagy talán ha szerencsés vagy, hideg megbecsülés. A legjobb, amit remélhetsz az az udvarias szeretet, és ki akar így végigmenni az életén, semmi szenvedély, semmi tűz nélkül! Azt hiszem, én inkább meghalnék!

Parvati, Harry másik oldalán rávigyorgott, miközben kötekedve csavargatni kezdte egy hajtincsét.
– Neked mi van, Harry? Hideg megvetés, hideg megbecsülés, vagy udvarias szeretet?

Lejjebb az asztalnál nevetés hangzott, és Harry kényelmetlenül elpirult, áthatóan nézett mindannyiukra.
– Ezek az egyedüli választások? - követelte.

- Úgy tűnik - jegyezte meg Ron, ugyanolyan irritáltan a beszédtémától. Áthatóan nézett a lányokra. – Gondolom, úgy gondoljátok, a testvérem is csak ennyit remélhet?

- Összeházasodott egy Malfoyjal! - emlékeztette Lavender – Ők új magaslatokba emelik a hideg szót!

- Én ezt nem hiszem - mondta Neville elgondolkodva, kissé messzebbről az asztalnál. – Nekem nem tűnt olyan hidegnek, mikor tőröket hajított a főasztal felé.

- Igaz - értett egyet Dean, egy fejbólintással. – És elég biztos vagyok benne, hogy félretehetjük az udvariast is.

Ezt még több nevetés követte.
– Piton professzornál is - tette hozzá Seamus.

- Na látjátok - mondta Hermione a két lánynak. – Ki kell szélesítenetek az érdekházasság definícióját.

De Lavendert nem lehetett félrevezetni.
– Ugye nem azt akarod mondani, hogy azt akarod, hogy a szüleid érdekházasságot rendezzenek neked? - kérdezte. – Úgy értem, mit tennél, ha holnap elhatároznák, hogy össze kell házasodnod Ernie Macmillannal a következő héten, és abszolút semmi nem lenne, amit tehetnél ellene?

- Először is: a szüleim muglik, és nem hisznek az érdekházasságokban - emlékeztette őt Hermione. – És másodszor: Nem mondtam, hogy tetszik az érdekházasságok gondolata. Csak rá szeretnék mutatni, hogy sok embernek itt nincs más választása, és neked nem kéne becsmérelned a szokást. Néhány érdekházasság jól működik. Az emberek lehetnek tökéletesen boldogak érdekházasságban.

- Tökéletesen boldogok - morogta Lavender. – Tökéletesen boldogak a közönséges, szenvedélynélküli életükben. Nevezz meg egyetlen érdekházasságot, ami igaz szerelemmé alakult.

- A szüleim - jelentette ki Ron határozottan. Mindenki sokkoltan felé fordult. Ő csak megvonta a vállát. – Akkor jegyezték el őket, mikor tíz évesek voltak. Szerelmesek lettek, míg együtt voltak Roxfortban. Nem mondhatod, hogy nincs szenvedély az életükben. Merlin szerelmére, az anyám megint terhes!

Meglepett sikkantások jöttek a lányoktól, akik valahogyan nem hallották ezt a kis hírt tegnap, s Lavender elég meglepetten nézett ki. Egy másodperccel később a vitatéma már a házasságról a gyerekekre váltott, és Harry megforgatta a szemeit, miközben átnézett az asztal felett Ronra és Hermionéra Jobban tetszett neki, mikor a normális helyeiken ültek Deannel, Seamusszal és Neville-el körülöttük.

Harry azon kapta magát, hogy mélyen elgondolkodik, miközben aznap este vacsora után elindult a szobáikba. Túl sok gondolat futott át az agyán, elvonva figyelmét. Közönséges, szenvedély nélküli élet - tényleg azt gondolták, hogy az élete erre van átkozva? Vagy talán sikerül neki az udvarias szeretet - csak ennyit várhat el? Nem tudott nem visszaemlékezni a szenvedélyes ölelésre Charlie és Draco között a tegnapi esküvőn, vagy a csókra korábban Ron és Hermione között. És ismét azon kezdett gondolkodni, hogy vajon van-e Perselusnak valaki más az életében.

Zavarta, hogy ilyen keveset tud a férfi múltjáról - semmit nem tudott a magánéletéről, azon tény ellenére hogy most már majdnem fél éve vele élt. A férfi túl intenzív volt, túl erős, hogy egy kevéske szenvedély nélkül éljen. Bármilyen kapcsolata is van, biztosan nem hideg, vagy érzelemmentes.

De mi van, ha nincs kapcsolat, elmélkedett egy zsémbeskedő hang a fejében. Mi van, ha csak szexről van szó? Végül is Perselus nem volt griffendéles - Harrynek kétségei voltak afelől, hogy hitt olyan gondolatokban, mint az igaz szerelem vagy a hűség. Elég spekuláció volt már a diákok körében azokról a szerepekről, amiket a különböző házak követtek - a griffendéleseknek nemes, nagy románcaik voltak tele hősies szenvedéllyel, tragédiával és örök szerelemmel. A hugrabugosok a csendes, finom kapcsolatokat részesítették előnyben, amelyek nem változtak egyik pillanatról a másikra, s barátságba lágyul. A hollóhátasok a logikusat választották, az összeférhető társat, aki közös jövőt tud adni és csendes nyugalmat. És a mardekárosok - Harry erre felsóhajtott. A mardekárosok hidegek voltak, és számítóak, egyik csábítástól a másikhoz léptek, és egy sor összetört szívet hagytak maguk után.

Persze rájött, hogy a kategorizálás nevetséges. Draco biztosan kitört, és láthatóan a nagy románcot választotta. És Remus meg Sirius - oké, Harrynek be kellett vallania, hogy a páros elég jól követte az osztályzást. Bár azt hallotta Remustól, hogy Sirius fiatalkorában jól játszott - inkább mardekáros volt, mint griffendéles. De aztán, ő hosszú mardekáros múlttal érkezett, és valószínűleg nem tudott mást. És Sirius bevallotta neki, hogy már akkor is érdekelte Remus, és csak azért nézett másfele, mert Remus olyan közönyösnek tűnt.

Harry idegesen felmordult. Mi az ördögért kellett ilyen gondolatoknak gyötörniük? Nem volt elég, amiért aggódnia kellett, azon kívül is, hogy a szerelmi életének helyzetén gondolkodik? Kétsége volt afelől, hogy Perselust ilyen gondolatok gyötrik, és nem örülne egy tinédzser szorongással teli fecsegésének sem. Némát átkozta Cornelius Caramelt a hülye terveiért, amelyek egyáltalán rákényszerítették ezt a szituációt.

Perselus a tűz előtt ült, s egy könyvet olvasott, mikor Harry végre belépett a szobába. Abból ítélve, ahogy a férfi a könyv lapjait hajtotta, Harry gyanította, hogy valami irritálja. Végül is nehezen olvashat - túl gyorsan lapozott ehhez.

Hosszú pillanatig bámult rá. A férfi levette a tanári talárját, és hétköznapiasan fekete nadrágba és egy fehér ingbe volt öltözve. Korábban zuhanyozott, a kardleckéjük után, és a fekete haja puhának meg tisztának nézett ki. A tincsek kissé begöndörödtek, ahol a széles vállára hulltak. Nem volt egy nagyon jóképű férfi - nem úgy, mint Sirius - de vonzó volt, arcvonásai erősek és büszkék, szemei intenzívek. Harry még az orrához is kezdett hozzászokni; olyan arisztokráciát kölcsönzött az arcának, ami eléggé tetszett neki. Ezek a gondolatok még tisztábban rámutattak Harrynek arra, hogy valószínűleg sok ember érdeklődhet Perselus iránt. Most butaságnak tűnt, hogy arra gondolt, hogy teljesen független. Valami összeszorult a gyomrában a gondolatra.

- Te szexelsz? - bökte ki, és rögtön elborzadt magától. Arca sötétvörös volt a sokktól. Nem tudta elhinni, hogy ilyesmit kérdezett a férfitől!

Perselus kétkedően nézett fel, sötét szemei elkerekedtek a hitetlenségtől.
– Jelenleg nem - morogta, rezonáló hangja tele volt megvetéssel. Röviden felemelte a könyvét. – Ezt olvasásnak hívják. Elég hiányos a tudásod, ha összekevered a szexszel.

Harry hadarni kezdett a megaláztatástól.
– Nem - cincogta, s hangja megtört. – Úgy értem te… úgy értem, azon gondolkodtam, hogy… hogy… van-e valaki… nem akartam… - elhallgatott, teljesen képtelen volt arra, hogy befejezze a gondolatot, és arra, hogy megtalálja a helyes szavakat, hogy feltegye kérdését. Ha a bőre egy cseppet is forróbb lesz, gyanította, hogy el fog ájulni a hőgutától.

Perselus összehúzta szemeit, miközben hallgatta, amint szavakért kapkod.
– Ez a te faragatlan módod arra, hogy megkérdezd, van-e valakim?

- Faragatlan?! - kiáltotta Harry.

- Nagyon - mosolygott gúnyosan Perselus. – Ez olyan mugli kifejezés. A megfelelő módja, hogy feltegyél egy ilyen kérdést, az, hogy arról érdeklődsz, van-e valakivel viszonyom.

Harry megalázottságának egy része átváltott dühbe.
– Megfelelő mód? Van megfelelő módja, hogy ilyesmit kérdezzek? - a felháborodottság hulláma mosott végig rajta.

- Természetesen - világosította fel Perselus hidegen, s ismét elég agresszíven kezdett lapozni a könyvben. – Bár igazából felhozni a témát elég rizikós. Végül is, arra sarkallhat, hogy én is feltegyem a saját kérdéseimet.

Harry nem volt benne biztos, hogy tetszett-e neki, milyen irányba fordult a beszélgetés. Egyszerre érezte magát dühösnek és bizonytalannak, arról nem is beszélve, hogy nagyon össze volt zavarodva.
– Milyen kérdéseket?

- Például lehetne arra késztetésem, hogy megkérdezzem, miért volt Miss. Brown keze a combodon ma este, vacsora közben - jelentette ki Perselus s hideg vicsorgás volt a hangjában.

- Nem volt! - ellenkezett Harry meglepve.

Perselus erőszakosan összecsapta a könyvet, s gyorsan felnézett, Harryre szegezve sötét, átható pillantását.
– De igenis ott volt!

Harry azon kapta magát, hogy visszajátssza az estét az agyában. Az biztos, Lavender elég közel ült hozzá - és jó párszor a vállára tette a kezeit, talán többször megérintette, mint szerette volna. De elég biztos volt benne, hogy észrevette volna, ha valaki a combjára teszi a kezét – legalább is úgy gondolta, hogy észrevenné, nem igaz?

- Nem volt! - ellenkezett ismét. – Azt hiszem, észrevettem volna, ha valaki a combomra tette volna a kezét. És még akkor is, ha megtette, nem mintha úgy gondolta… - ismét elhallgatott, s képtelenül, hogy szavakat találjon morogni kezdett.

- Hogyan gondolta? - követelte Perselus, miközben felállt és a kávézó asztalra dobta a könyvet. – Ha nem vetted észre, hogy valaki a combodra tette a kezét, kétségesnek találom, hogy képes vagy megérteni, mit jelenthet vagy mit nem!

- Tudom, mit jelent! - kiáltotta Harry felháborodva. – Nem vagyok hülye! Tudnám, ha valaki flörtölne velem.

Perselus fenyegetően felé lépett egyet, de Harry túl dühös volt ahhoz, hogy ez érdekelje. – Flörtöl? A flörtölés szóbeli célozgatások váltása. Mikor valaki felcsúsztatja a kezét a combodon azt jobban le lehet írni úgy, hogy rád veti magát!

- Nem vetette rám magát! - ragaszkodott hozzá Harry, s áthatóan nézett rá. – Azt hiszem, észrevettem volna, ha valaki rám veti magát!

- Igen? - gúnyolódott Perselus. – És azt is észrevetted, mikor Miss Patil elkezdett a hajaddal játszani?

- Mi? - bámult rá Harry zavarodottan. Halványan emlékezett, hogy valaki húzza a haját, de zavaró tényként mellőzte. – Nem játszott! Ő nem… Úgy értem, nem vetették rám magukat! Észrevettem volna, ha igen.

- Másodpercekre volt attól, hogy megcsókoljon! - morogta Perselus, és kiemelkedő magasságból nézett rá áthatóan. Harry érezte a meleg lélegzetét, amint a már amúgy is forró bőrét legyezi. A szíve a mellkasában dörömbölt, a vér pedig olyan érzések ricsajával futott az ereiben, amit nem tudott megnevezni.

- Most már tudom, hogy hallucinálsz! - kiáltotta Harry, dühvel reagálva, mivel nem tudta, hogyan válaszoljon másképp. – Azt hiszem, észrevenném, ha valaki meg akar csókolni!

Az erős kar, ami a dereka köré kígyózott teljesen meglepte, s ugyanígy a hajába gubancolódó kéz is. A sokkolt kiáltását tompította a forró száj a sajátján, ahogy Perselus olyan követelőző csókkal fogta meg a száját, ami a gondolatait káosszá alakította. Testét szorosan Perseluséhoz húzták, a férfi szikár alakjának melege égette az övét, ahogy mellkastól csípőig és combig összeértek. És egy nyelv rendkívüli érzése, ahogy a szájába hatol, az övén mozgó ajkak, meleg hő nyelte el - felnyögött a támadás alatt.

Akarata ellenére felemelte a kezeit, s megfogta az őt csókoló férfi keskeny, erős csípőjét, érezte a szilárd izmokat magán, a tenyerei alatt. Nem tudott gondolkodni - csak reagálni tudott, képtelenül arra, hogy bármi másra összpontosítson, mint az íz és érintés pompás érzése. Perselus szájának követelőző hője részegítő volt.

És ugyanolyan hirtelen elengedték, szája összezúzódott és bizsergett, teste energiától dübörgött, ahogyan felnézett Perselus Piton parázsló tekintetébe.
– Ezt észrevetted? - a férfi szinte vicsorgott, majd megfordult és idegesen átlépkedett a szobán, majd eltűnt az irodaajtaja mögött. Az ajtó becsapódott utána, s Harry egyedül maradt pihegve a nappaliban, teste remegett a reakciótól.

Egy helybe gyökerezve, olyan üres aggyal, hogy akkor sem tudott volna reagálni, ha halálfalók ugranak a szobába és megtámadják, Harry felemelte a kezét a szájához. Még mindig bizseregtek az érzéstől, Perselus illata és íze még mindig elsöpörte. A zsibbadt agyán az este korábbi szavai kezdtek átlebegni. Hideg megvetés, hideg megbecsülés? Udvarias szeretet? Ez vajon melyik volt, elmélkedett? Mert nem volt benne biztos, hogy még elbírna ennél többet. A szíve még mindig gyorsan vert.

Te jó ég! A férfi megcsókolta! Mi az ördögöt csinált, hogy erre sarkallja? És meg tudja-e még egyszer tenni? - kérdezte egy kis hang, amit ő elnémított.

Kissé szédelegve ment a hálószoba felé, még mindig a csóktól megdagadt ajkait simogatva az ujjával. Kezdte érteni, mi volt ez a nagy felhajtás - hogy miért voltak az osztálytársai ennyire megszállottjai ezeknek a dolgoknak. Ez… hát, nem volt benne biztos, hogyan írja le, nem volt túlságosan biztos, hogyan kezelje a tényt, hogy Perselus Pitonról volt szó. Biztosan, ha valaki ilyesmit emlegetett volna hat hónappal ezelőtt, sokkal másképpen reagált volna.

Harry megtorpant, gondolatai hirtelen csikorogva fékeztek le. Perselus nem válaszolt a kérdésére! Igazából, mint egy igazi mardekáros, Perselus nagy nyomatékkal kikerülte a kérdését! Faragatlan, füstölgött. Faragatlan azon gondolkodni, hogy van-e a házastársának viszonya!

- Átkozott pokol! - káromkodott Harry, majd dühösen a hálószobába lépkedett és erőszakosan becsapta maga mögött az ajtót.

Ő nem fog bocsánatot kérni! Perselus ezt a gondolatot a legelső helyen tartotta az eszében, miközben leült az íróasztalához és előhúzott egy tollat, hogy neki kezdjen az órai dolgozatok javításához. Nem, az biztos, hogy ő nem fog bocsánatot kérni! És akkor mi van, ha megcsókolta a fiút? A fiúnak nyilvánvalóan szüksége volt a csókolózásra, ha ennyire fogalma sem volt, mikor két – KETTŐ - különböző lány a nyilvánosság előtt veti rá magát!

Egész nap próbálta visszanyerni uralmát az érzései fölött, amelyek még mindig ingerültek voltak a tegnapi beszélgetés óta Albusszal. Végül is nem Harry hibája volt, hogy a világ többi része érdeklődni kezdett iránta. Hogy teljes idegenek kérdőjelezték meg a házasságukat. És nem volt a tanulók hibája sem - bár ugyanakkor nem fogja visszaadni azt az ötven pontot, amit a különböző házaktól vett le a nap közben. Azt a részét szerette.

Legnagyobb részben félig barátságos kedvben volt, mikor végre lement vacsorázni aznap este. Harry korábban találkozott vele a kardleckéjükön, és neki sikerült ledolgoznia elég sokat a frusztrációjából egy elég egészséges módon. Udvariasan bólintott Albusnak és Minervának, köszöntötte Hagridot egy általános érdeklődéssel az egészségéről, és vett magának egy szerény adagot a marhasültből, ami a tányérja előtt volt. A házimanók elég szép választékot tettek ki az italok közül a vacsora mellé - köztük néhány kellemes bort, amelyeket csak ritka alkalmakkor engedtek meg a főasztalon.

A vacsora jól ment. Üdítően, igazából. A hugrabugosok még mindig kuncogtak rajta. A hollóhátasok valami olyan kérdésen vitatkoztak, hogy mi az élet értelme, és amiről elég biztosak voltak, hogy a világ többi része rosszul értelmezett. A mardekárosok maguk között suttogtak - kétségtelenül azt tervezve, hogy uralmuk alá helyezik a földet. És a griffendélesek hangosak voltak és kellemetlenek - mint mindig. Minden a régi állapotban.

Aztán Lavender Brown Harry vállára tette a kezét, és az oldalának nyomta az elég terjedelmes melleit.

Perselus érezte, hogy valami összeszorul benne a látványra. Mi a pokol volt ez, gondolkodott rajta. Nyilvánvaló volt, hogy a griffendélesek valamiféle forró vitába elegyedtek, bár nem igazán hallotta a részleteket a főasztaltól. De hogy miért volt szükséges ehhez a beszélgetéshez annak, hogy Lavender Brown és Parvati Patil ilyen közel üljenek Harryhez, nem tudta.

Mikor látta, hogy Lavender elmosolyodik és az asztal alá csúsztatja a kezét, kihűlt a belseje. Simogatta a combját?! Próbálta elrejteni arcvonásait egy abszolút mozdulatlanságba, azzal a szándékkal, hogy semmit nem árul el az arckifejezésével. Ez nem állította meg a dühöt, ami összegyűlt benne.

Harry másik oldalán Parvati közel hajolt hozzá - kevésbé jól ellátott, de szebb arc. Melegen mosolygott Harryre, lágyan beszélt hozzá. Innen szinte úgy látszott, mintha a fülébe suttogna. Mikor felemelte a kezét, hogy megérintse Harry haját, Perselus ökle összeszorult a tőrjének markolatán. Mi az ördög folyik a Griffendél asztalánál? És miért másztak a nőstények a házastársára?!

Úgy gondolva, hogy valószínűleg nem engednék meg neki, hogy bárkit is megöljön a Nagyteremben - legalábbis nem Dumbledore előtt - Perselus kiviharzott egy kis idővel később a teremből, túl dühösen ahhoz, hogy tovább nézze a griffendéleseket. Vajon azok közül a házassági ajánlatok közül, amelyeket Albus kapott jött-e valamelyik roxforti tanulótól? Megpróbált emlékezni India házassági szokásaira - a Patilok indiaiak voltak. Vajon ott meg van engedve a több házastárs? Brown persze angol volt, de a kis ringyót valószínűleg nem érdekelték a szokások vagy a becsület.

Megpróbált megnyugodni, mielőtt Harry visszatér, de az elkövetkező időt azzal töltötte, hogy azon gondolkodott, visszatér-e egyáltalán Harry. Az ilyen gondolatok nem segítették elő a nyugodtságot. Aztán néhány pillanattal később Harry belépett a szobába és megkérdezte, hogy kefél-e. Átkozott pokol!

Így megcsókolta. Valószínűleg nem a legjobb válasz, de Perselus kezdett belefáradni, hogy ilyen átkozott becsületes legyen. Ilyen átkozott nemes lelkű! Volt egy káprázatos, házasulandó, erős fiatalember, aki egyik éjszakáról a másikra az ő ágyában alszik - ÉS FOGALMA SINCS SEMMIRŐL - ő pedig nem tette rá a kezét. És Harry gyakorlatilag könyörgött érte. És házasok voltak, Merlin szerelmére! A világon semmilyen bíróság nem ítélné el azért, mert megcsókolta a fiút. Nem, biztosan nem fog bocsánatot kérni.

És igazából a fiú túl jól nézett ki, mikor ilyen dühös volt - villogó szemek, érzelmektől piros arc. Azt kérni tőle, hogy tartsa vissza a kezeit nevetséges lett volna. Hát mardekáros volt ő, vagy hugrabugos, Merlin szerelmére?! Aztán eszébe jutott a három negyedéves hugrabugos, akik nyilvánvalóan szégyenbe helyezték a házukat, és elhatározta, hogy valószínűleg ez már nem egy jó hasonlat.

- Majd ő bocsánatot kérhet tőlem - mondta magának, miközben lejegyzett egy T, mint Trollt a dolgozat tetejére, amit javított. Képzeld el, amint ilyen kérdést tesz fel neki! Mióta összeházasodtak minden éjjel Harryvel volt - minden tőle telhetőt megtett, hogy biztonságban tartsa. Mikor a pokolba talált volna magának időt egy viszonyra? És egyáltalán miért érdekelné ez Harryt?

De ha érdekelte… Perselus megtorpant a gondolatra. Érdekelhette? Megpróbálta elképzelni Harry arckifejezését, mikor feltette a kérdést. Féltékeny volt - vagy nem volt több, mint céltalan kíváncsiság? A hűség fontos volt Harry számára - ennyit tudott a volt beszélgetésekből. Tényleg elkezdett Perselus szerelmi életéről spekulálni, és ha igen, hogyan fordíthatja ezt a saját javára?

- A fene egye meg! - morogta az orra alatt. Mi történik vele mostanában? Miért volt ennyire megszállottja egy olyan fiúnak, akit alig érintett meg? Biztosan soha senki más nem ágyazta be magát ennyire a bőre alá. Nem tudta, hogyan kezelje.

Hosszú ideig a gondolataiban elveszve üldögélt, már nem figyelt a dolgozatokra, amiket ki kellett volna javítania. Mostanában túl sokat töltött az idejéből azzal, hogy Harryn gondolkodott. Hat hónappal ezelőtt, mikor elvette Harryt, csak azért tette, hogy megvédje - mert Albus azt mondta, hogy a fiúnak szüksége van rá. Akkor megígérte magának, hogy becsületes partner lesz. Úgy nevelték fel, hogy azt higgye, egy férfinek bizonyos módon kell kezelnie a házastársát - tisztelettel, szeretettel - a magánérzései ellenére. És pontosan úgy készült, hogy ezt fogja csinálni. De valamikor út közben belekeveredtek az érzései.

Egyszer azt gondolta, hogy mikor eljön az idő és Harry valaki másra fordítja szeretetét, valaki sokkal hozzá valóbbra, csendesen elfogadja a szituációt és elnézi az indiszkréciót - ha persze kimarad a nyilvánosság figyelme alól. De kezdett rájönni, hogy valószínűleg nem ezt fogja tenni - valószínűleg soha nem fog elnézni afelett amit Harry tehetne. És ugyanakkor nem akarta megbántani sem a fiút. Az egész dolog után bután remélte, hogy Harry egyszerűen felé fordulna szeretetével - ez biztosan minden problémáját megoldaná, nem igaz?

Miközben ezen gondolkodott a benne levő mardekáros szitkozódott - a remény a griffendéleseké, nem a mardekárosoké. A mardekárosoknak több eszük van ennél. A legutolsó dolog, amit tenni akart az az volt, hogy úgy viselkedjen, mint egy ostoba griffendéles. Igaz?

Sóhajtva, Perselus félretette a tollát és letisztította a dolgozatokat az asztaláról. Kezdett késő lenni, és az irodában duzzogás nem fog neki segíteni. Inkább a hálószobába indult - talán holnap másképp látja majd a dolgokat. Ha nem más, hát megtudja, mit ért el a csókjával.

Harry aludt, mikor belépett a szobába, takarosan összegömbölyödve az ágyának saját részén, egy üres fiola Álomtalan Álom Elixír volt a mellette levő éjjeli szekrényen Erre kissé megkönnyebbült - a viselkedésére a fiú nem kezdett el hirtelen bizalmatlan lenni, és nem mondott le a bájitalról, hogy inkább éber legyen arra, ha Perselus bármiféle lépést tenne. Még mindig bűnbánóan megalázkodott, ha arra az éjszakára gondolt, mikor majdnem kihasználta a fiút álmában.

Annak ellenére, hogy korában zuhanyozott, még egyszer letusolt, azzal a szándékkal, hogy mielőtt bemászik az ágyba Harry mellé, kielégíti a testi szükségleteit. A forró vízesés alatt simogatta magát, s végre engedte, hogy elképzelje, mit tenne, ha megkapná a lehetősége - hogyan érintené és ízlelné Harryt, ha lenne esélye rá. Akkor csókolni Harryt, mikor ébren van sokkal élvezetesebb volt, mint mikor aludt - alva puha volt és könnyen befolyásolható, de ezúttal tűzzel válaszolt, erővel. Röviden küzdött, majd beleolvadt, kinyitotta a száját a nyelvének és mohó, dühös szenvedéllyel válaszolt, amitől a bőre alatti mágia átvibrált a testén.

Erősebben simogatta magát, csukott szemmel, miközben elképzelte Harryt, látta a csóktól megdagadt ajkait és elhomályosult zöld szemeit. A másik kezét a Szívkőre tette, ami még mindig a nyakában lógott, s érezte Harry mágiájának lesújtó érzését, amint végigpulzál az erein. Durván az ajkába harapott, hogy visszatartsa a kiáltást, ami ki akart szabadulni, miközben ő hevesen a zuhanyzó falára élvezett, teste túl érzékeny és éhes volt, hogy sokáig bírja.

Lágyan szitkozódott a tény után. Milyen ostoba, milyen elszánt. Idegesen lemosta indiszkrét viselkedésének jeleit, majd elhagyta a zuhanyt és felvette az éjjeli ruháját, a Szívkő ismét a hálóinge alatt volt elrejtve.

Pálcájának egy gyors intése eloltott minden gyertyát, kivéve egyet, ahogy az ágyba bújt. Képtelenül megállni, lenézett Harryre, s engedte, hogy ujjai gyengéden körbeírják az arcvonásait. A fiú lágyan az érintésébe fordult, de nem ébredt fel. Azok a puha ajkak szétnyíltak álmában, s Perselus érezte, hogy ágyéka megfeszül válaszként.
– Ostoba griffendéles - suttogta. – Okosabbnak kellene lenned annál, hogy egy kígyóval kötekedj.

De hiszen, a griffendélesek ehhez értettek a legjobban.

AN:

Elég biztos vagyok benne, hogy a Szívkövet nem erre szokták használni. Amint látjátok, megint tettek egy lépést előre (valamelyest). Ugyanígy Ron és Hermione. Azt hiszem, a Valentin-nap mindenkiből kihozza a romantikust (ez romantikus volt Harrynek és Perselusnak… ők a legjobban kiabálással tudnak kommunikálni).

Harry nem csak azzal a gondolattal küzd, hogy lehet, hogy meleg, hanem a nemi szerepek gondolatával is (ez többször is feljött a többi fejezetben). Biztos vagyok benne, hogy végül rá fog jönni. Azt hiszem, ha nem lenne egy Sötét Nagyúr, akivel harcolnia kell, egy politikai világ, amit vezetnie kell, vérfarkasok, vikingek, dementorok és misztikus víziók, amivel törődjön, valószínűleg sokkal gyorsabban rájönne.

És igen, megint van egy kis Jane Austen ebben a fejezetben- az olvasóim olyan figyelmesek, általában rögtön rájönnek az ilyen dolgokra!