25. – Boldogan éltek, míg meg nem haltak

- Mindent elterveztem, komolyan.

- Semmi értelme aminek mondasz, Sirius. Mit terveztél el?- Remus türelmesen várt, hogy a frusztrált párja megtalálja a helyes szavakat.

- Hát, mikor Methosban voltunk…

- És a keresztapád berúgatott…

- Igen, hát, nem csak a kulcsot vettem el.

- Hogy érted?

Remus az udvaron levő kőpadon ült, miután leseperte róla a havat. Sirius egy pillanatig nézte, ahogy a hópelyhek esnek, láthatóan eltévedve a nyugtalan gondolataiban.

- Nem sokat meséltem a múltamról.

- Hát, nem, nem tetted meg, de nem értem…

- Azt sem tudom, hol kezdjem- mondta Sirius, s tisztán hallatszott a csalódottság a hangjában. Remus gyengéden megpaskolta a helyet maga mellett, s meleg mosolyt küldött felé.

- Mit szólsz az elejéhez?

Sirius reszketegen elmosolyodott és mellé ült. Ez jó dolog volt, mert nem úgy nézett ki, mintha a lábai még sokáig megtartanák.

- Elszöktem, mikor tíz éves voltam. A családom nagyon belekavarodott valami rossz dolgokba. Bellatrix egyike volt a kedves unokatestvéreimnek, ha el tudod hinni, és nézd, hova jutott. Sokkal jobb volt nekem magamra… legalábbis így gondoltam. Kiderült, hogy nehéz egy szököttnek ételt keresni. Az egész családom gyilkosokból és tolvajokból állt. Nem akartam lopni, de ezt kellett tennem, vagy éhen halok. Egy vagy két évig egyedül kínlódtam, aztán Methosba mentem, ahol Rassa befogadott. Megtanította, hogy lehetek jobb tolvaj. Csak azoktól az emberektől vettem el, akiknek elég volt. Soha nem öltem meg senkit, hacsak nem készültek, hogy megöljenek. Nem az volt, amit akartam, de eszem volt. Azon gondolkodtam, hogy vajon elvesztegettem-e az időmet azzal, hogy elszöktem, tudod? Nem tettem semmi őszintét én sem. Csak sodródtam. Hát, aztán megismertelek téged. Nem tudom, hogy magyarázzam meg. A dolgok csak megváltoztak. Jól érzem magam melletted. Mintha tényleg érnék valamit. Így vettem egy gyűrűt, amiről úgy gondoltam, hogy tetszene, de aztán oda kellett adnom Perselusnak, hogy adja oda annak az óriásnak, így már azelőtt elrontottam ezt, mielőtt hozzákezdtem. Azt akarom mondani, Remus, hogy el akarlak venni.

Remus pislogott egyet a meglepetéstől.

- Sirius, nem tudom, mit mondjak- válaszolt Remus zavarodottan. Sirius meglepődött.

- Hogy érted, hogy nem tudod, mit mondj?! Igent mondasz! Egy szó! Nem olyan nehéz – Sirius lépkedni kezdett a pad előtt, s kezei ingerlékenyen a csípőjén volt. – Úgy értem, tudom, hogy nincs gyűrűm, vagy valami, de nem gondoltam, hogy ez érdekelne…

- Sirius, persze, hogy igent mondok! Csak… soha nem gondoltam volna, hogy megházasodok valaha. Ez olyan, mintha egy csodálatos álom lett volna. Szinte félek attól, hogy elhiggyem, igaz.

A szorongás rögtön leolvadt Siriusról. Boldogan térdre ereszkedett Remus előtt. Mindkettejük mosolya olyan fényes volt, hogy szinte elolvasztották a havat.

- Azt hiszem, meg kell győznöm róla téged, hogy ez nagyon, nagyon is igaz.

Egy buja mosollyal Sirius felkapta a padról és szenvedélyesen megcsókolta. A hóba estek, s Sirius kínlódott, hogy túljusson a vastag köpenyeken és pulóvereken. Remus felvakkantott, mikor a fagyos kezei a zubbonya alá kerültek.

- SIRIUS!- sikította Remus, s megpróbált eltekergőzni.

- Hova mész? Senki nem fog itt kinn megtalálni minket. Szeretkezzünk a hóban.

- Őrült vagy!

- Őrült érted, szerelmem- válaszolt Sirius szemtelenül, s ismét az áldozatára vetette magát.

- Nem, Sirius. Várni akarok az esküvő utánig. Várnunk kell tavaszig, természetesen. Hát nem lesz romantikus? Az első alkalom együtt a nászéjszakán lesz.

Sirius hülyén nézett Remusra.

- Most viccelsz velem. Tavasz? Mindig úgy gondoltam, hogy a téli esküvők nagyon szépek. Nem lehet ilyen?

- De Siri… mindig azt akartam, hogy az esküvőm tavasszal legyen- biggyesztette le az ajkát Remus hozzáértően. Sirius megingott, mint egy kártyavár.

- Rendben, kicsim, tavaszi esküvőnk lesz. Bármi, amit akarsz. Csak… csak nem nézz rám így.

Perselus kényelmetlenül fészkelődött, mikor Harry smaragd szemei felé fordultak. Nehéz volt néhány percet találni a kastély vezetése és egy teljes ország dolgainak szortírozása közben, amit vele tölthetett. Arról nem is beszélve, hogy Harry szülei és barátai Griffendélből még mindig velük voltak. Érthetően, várni akartak a melegebb időkig, hogy visszatérjenek otthonukba, de ez azt jelentette, hogy a kastély mindig hangos beszélgetéssel volt tele, és úgy tűnt, a magánélete a múlté volt.

Most hogy talált egy délutánt, amit Harryvel tölthet, nem tudta, mit mondjon. Őszintén szólva megint meg akarta csókolni, de az első csókjuk óta, néhány héttel ezelőtt, nem volt semmi ilyesmi. Harry megpuszilta az arcát, ha elmentek egymás mellett valamelyik folyosón, és mikor egymás mellett ültek étkezésekkor, egyszer-egyszer találkozott a kezük az asztal alatt. De ennyi volt az egész. Perselus elgondolkozott azon, hogy átlépnek-e valaha az ügyetlenkedésen. Utálta ezt a bonyolult udvarlást.

Amíg gondolkodott, Harry csendben megfigyelte őt, kis mosollyal a jóképű arcán.

- Örülök, hogy végre magamnak tudhatlak egy kis ideig. Tudom, hogy Albus lefoglal. Ha szükséged van segítségre, tudod, hogy szabad vagyok. Végül is, azóta készítettek arra, hogy egy országot vezessek, mióta megszülettem. Biztos vagyok benne, hagy tudnék találni valami hasznosat, amit tehetnék.

Perselus élesen bólintott, s azon gondolkodott, hogy fogják megismerni egymást, ha nem tudta abbahagyni, hogy eltévedjen Harry szemeiben annyi ideig, amíg meghallgathatja, mit mond neki a fiú.

- Ö.. az jó lenne- válaszolt Perselus , s remélte, hogy nem értett egyet valami nevetségessel… mint újradíszíteni a kastélyt rózsaszínbe, vagy valami ilyen butaság. – Köszönöm- tette hozzá, remélve, hogy megfelelő válasz volt arra, amit Harry ajánlott. Harry, láthatóan megelégedve, szégyenlősen megfogta a kezét, miközben folytatták az útjukat a könyvtár felé. Harry azt ajánlotta, hogy olvasgassanak a tűzhely előtt.

- Tudod- kezdte Harry ugrató hangsúllyal.- Egy olyan valakihez képest, aki a fél világot körbejárta és mindenféle csodálatos dolgot látott, hihetetlenül szűkszavú vagy az utazásodról.

Ez tökéletes volt! Beszélhetett az utazásról! Miért nem gondolt erre? Annyira hülye volt!

- Természetesen, az utazás. Hosszú volt. Ööö… nagyon hosszú. Egyébkén sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott.

Harry megbocsátóan mosolygott, de Perselus látta, hogy kezdi unni a beszélgetést… vagy annak hiányát. Istenem, mennyire utálta ezt a furcsa randevúzgatást! Először életében Perselus irigyelte Sirius Blacket és a könnyed bűbáját.

- Szóval… a könyvtár. Itt kéne lenni a folyosó végén- jegyezte meg Harry fölöslegesen, mikor arrafelé fordultak. Perselus átkozta a tenyerét, hogy ennyire izzad. Harry valószínűleg utálta.

- Igen, hacsak nem költöztették el a napokban- válaszolt Perselus egyhangúan. Szerencsétlenül azon gondolkodott, hogy vajon zavarná-e Harryt, ha megállnának, hogy a falba verje a fejét. Meglepve Perselust, Harry kuncogni kezdett, aztán nevetni. Perselus rögtön félénké vált.

- Mi olyan vicces?- kérdezte fanyarul, s arra várt, hogy Harry kigúnyolja. Harry azonban csak a falnak dőlt, s maga felé húzta Perselust.

- Soha nem volt még ilyen furcsa beszélgetésem, életemben. Azt akarom, hogy megint megcsókolj. A csókolózás sokkal könnyebb – vallotta be Harry, s imádta, hogy Perselus ilyen közel áll hozzá. Az egész teste bizsergett az izgalomtól. Perselus önelégülten elmosolyodott, az önbizalma újra a helyén volt. További megjegyzés nélkül előredőlt és megcsókolta Harryt. Lassan mozogtak és érzékien, sokkal jobban kitanulva második alkalommal. Most, hogy nem bámulták, Perselus sokkal kevésbé volt visszafogott, s beleveszett a karcsú test érzésébe, a karjában. Mikor széthúzódtak, az idegesség, ami mindkettőjüket megragadta, eltűnt. Ezúttal Perselus fogta meg Harry kezét, miközben a könyvtárba mentek, sokkal közelebb egymáshoz, úgy, hogy az oldalaik kissé intimen simultak egymáshoz.

- Anyám azt mondta, hogy bájitalmester voltál Roxmortsban. Azt kívánom, bárcsak láthattalak volna korábban. Persze, apa valószínűleg megtiltotta volna. Azt hiszem, jobb ez így – mondta Harry. Perselus kinyitotta a könyvtár ajtaját, s feltárta a mögötte levő csodálatos szobát. Tényleg kábító könyvtár volt. Az óriási szobán túl tűz lobogott, és volt egy vastag, hívogató szőnyeg.

- Nagyon hasznos volt az utazás alatt, hogy annyira ismertem a bájitalokat. Több alaklommal megmentette az életem. Voltak ezek a tűzrákok a Vélák Szigetén…

Perselus hozzálátott a meséléshez, valószínűleg nem annyira jól, mint Srius tette volna, de olyan hangon, amitől Harry majd elolvadt. A tűzhöz mentek, de nem olvastak könyveket. Helyette Harry meggyőzte Perselust, hogy nyújtózzon el, fejével Harry ölében. Míg Perselus bájitalokról beszélt, Harry szeretetteljesen simogatta a szemöldökét, és a hosszú hajával játszott. A percekből órák lettek, míg Perselus meglepetten jött rá, hogy egész délután beszélgettek, és teljesen elfeledkeztek a vacsoráról. A tűz kezdett kialudni, és a szoba kezdett hűvössé válni. Az aggodalom, hogy nem lesz semmi, amiről beszélgethet Harryvel, eltűnt. Harry az uralkodásról beszélt, a Griffendélbeli életéről, az álmáról egy nagy családról. Perselus egész éjjel hallgatta volna őt beszélni. Annyira tiszta volt, annyira őszinte és egyenes. Nagy sajnálattal vezette ki a könyvtárból, kezeik ismét szorosan összefonódtak. Gondolkodás nélkül Perselus levette a válláról a pelerint és Harry vállára tette.

- Köszönöm- válaszolt Harry lágyan, majdnem suttogva.

- Elkísérhetlek a szobádig? Késő van. Nem kellett volna ilyen későig fenn tartanom téged..

- Az jó lenne… és nem tartottál fenn sokáig. Nagyon jól éreztem magam. Nagyon könnyen lehet veled beszélgetni- dicsérte Harry, s közelebb bút Perselushoz, miközben sétáltak. Végül Perselus felbátorodott és átkarolta Harry hátát. Mivel a kastély elsötétedett, Perselus elvett egy meggyújtott fáklyát a falról, és arra használta, hogy visszavezesse Harryt a lakosztályához. Az ajtajánál Perselus visszatette a fáklyát a falra.

Ezúttal Perselus kezdeményezte a csókot. Harry buzgón válaszolt, körbefonta a kezeit Perselus nyakán, és összeérintette testüket. Mikor Harry kissé visszahúzta a száját Perselus megkockáztatta és végighúzta a nyelvét Harry alsó ajkán. Harry lefagyott, nyilvánvalóan nem tudta, mit gondoljon arról, hogy Perselus a nyelvét használja. Perselus kezdett visszahúzódni, de Harry nem engedte el, összenyomta az ajkaikat és ezúttal használta a nyelvét, hogy felfedezze Perselus ajkait. Nem tartott sokáig, míg nyelveik forrón egymással birkóztak. Perselus kezei lecsúsztak, s megfogták Harry fenekét. Harry nem tudta többé visszatartani, így felnyögött, mikor valaki megköszörülte a torkát, és ők bűntudatosan szétrebbentek.

James állt a folyosón, elég haragosan. Harry automatikusan Perselus elé állt, mint aki megvédi, ha James feldühödik.

- Abból ítélve, amit éppen láttam, jól tennéd, ha azt terveznéd, hogy rendesen és nagyon hamar elveszed a fiamat, Piton. Nem fogom megengedni, hogy úgy viselkedj vele, mint egy közönséges parasztlánnyal. Ha fogdosni akarod a sötét folyosón, megteheted, miután rendesen összeházasodtatok, és addig többször nem. Elég világos voltam, Piton?

Az ellenségeskedés ellenére, Perselus úgy gondolta, hogy ez volt az egyedüli jóváhagyás, amit James Pottertől kapni fognak.

- Mint a kristály, felség- hajolt meg Perselus tisztelettudóan, először James előtt, majd Harry előtt. – Jó éjszakát, Harry. Aludj jól – Perselus elmosolyodott, mikor az apja átható pillantása ellenére Harry előredőlt és megpuszilta az arcát.

- Szép álmokat, Perselus- suttogta gyorsan a fülébe, majd visszavonult a szobájába kócosan és jól összecsókolva. James áthatóan nézett Perselusra, de nem mondott semmit, mikor az új király visszavonult a folyosón.

Perselus ujjai felemelkedtek, hogy végigsimítsanak az ajkain, ahol Harry szenvedélyes csókját még mindig kellemesen érezte. Mindent egybevetve, gondolta Perselus, olyan érzés volt, mint egy újabb csodálatos utazás kezdete.