21. fejezet- Egy menyasszony fehérben

Hálás kalandozó társulat zsúfolódott össze a morgó tűz előtt. A vendéglátójuk, egy elformálódott öregember egy mágikus szemmel körbebicegett és felemás poharakat és tányérokat gyűjtött össze. A lovak a kis szénapajtába voltak elrejtve takarók alatt és kényelmesen.

- Köszönöm- mondta neki ismét Perselus, mikor a férfi hozott neki egy pohár kávét.

- Nincs sok látogatóm tél közepén. Szerencsétek van, hogy megláttam a tüzeteket korábbról. Mellesleg Mordon vagyok.

A csapat bemutatta magát, és Perselus röviden elmagyarázta a küldetésüket. Mordon úgy hallgatta, mintha időjárás jelentést mondtak volna neki. Mikor Perselus befejezte a történetet elgondolkodva megvakarta az üvegszemét és belekortyolt a kávéjába.

- Ez mind szép és jó, de nem ajánlanám, hogy elinduljatok le a falukba.

- Közel vagyunk egyáltalán a falukhoz?- kérdezte Sirius.

- Jó időben egy napos utazás. Ebben a hóban három napot tartana, talán még négyet is.

- Miért nem ajánlod, hogy a falukba menjünk?- kérdezte Ron, most már teljesen eltökélten, hogy melegben volt. Mordon gúnyosan elmosolyodott, aztán mélyet sóhajtott. Egy ideig hallgatott, majd nagyon fáradt hangon szólalt meg.

- Nagyon, nagyon régen én is hős voltam. Mikor fiatal voltam, nekem is volt pár kalandom. Varázsló vagyok, látjátok, és utaztam a világban, a gonosz ellen harcolva. De most már öreg vagyok. Nem olyan gyors a pálcával, mint voltam. Lehetnék, ha tehetném, de nem vagyok Bellatrix párja.

- Ööö… ki Bellatrix?- kérdezte Remus. Furcsán, Sirius volt az, aki válaszolt.

- Bellatrix Lestrange, ugye? Tartottam tőle, hogy benne lesz ebben az a kurva. Megesküdtem volna rá, hogy hallottam a hangját, mikor Finleyben voltunk. Ha van egy csoport idióta, aki egy gonosz sárkányt imád és falusiakat fosztogat, nem lepne meg, ha az unokatestvérem lenne az első, aki megjelenik. A velejéig gonosz.

Mordon sötéten bámult Siriusra, mintha megpróbálná leolvasni a titkait. Gyorsan legyőzte a révületét.

- Ő Malfoy király tanácsnoka. Ugyanakkor gyakorolja a sötét mágiát. A falu, ami megmaradt belőle, az ő ereje alá esett. Most már mind zombik- vérszomjasok és rothadtak. Sötétség lebeg Mardekár birodalma fölött. Gondolom ettől a sárkánytól ered, akivel meg akartok küzdeni. Szerencsére Mortania, mellesleg ez a falu a völgyben, nem volt megfertőzve. A király már régóta korrupttá vált. Mardekár emberei tudják, hogy mindenki magáért él. Már senki nem megy a kastélyba. Ha a zombik nem lettek volna elég rosszak, ott van a sok halálfaló, aki rohangál.

- Szóval itt vannak. Megküzdöttünk a halálfalókkal Finleyben. Volt egy maszk nélküli- egy fiatal, szőke hajú férfi, és egy idősebb, hosszú, tejföl-szőke hajjal.

- Szóval már találkoztatok Mardekár királyával, igaz? Nem valami kellemes, nem igaz?- kérdezte Mordon, kis tisztelettel a hangjában. -Nem sokan gubancolódtak össze Lucius királlyal, és élték túl, hogy elmondják a történetet.

- Akkor ez az a Lucius király, akinél van a kulcs, amit keresünk, és kétségtelenül megtaláljuk a kastélyban- foglalta össze Perselus.

- Ami körbe van véve egy falunyi zombival és halálfalókkal- tette hozzá Ron.

- És ezért nem ajánlom, hogy a faluba menjetek- következtetett Mordon.

Perselus felsóhajtott.

- Azt hiszem reggel indulunk.

Az út a kastélyba egyáltalán nem volt olyan nehéz, mint a házikóba való utazás. Először is, Mordon erős melegítőbűbájokat bocsátott rájuk, ami a hősöket és lovaikat melegen tartotta. Továbbá adott nekik egy térképet a hegyekről, ami kizárta a lehetőséget, hogy eltévedjenek a hóförgetegben. Az ételes tarisznyájuk megtelt, és jó hangulatuk volt. Megérkeztek a faluba, a kastély lábánál, pont mikor az ég sötétedni kezdett. Persze, a csapat rögtön figyelni kezdett, s arra vártak, hogy megtámadják őket a sötétség lényei.

Nem kellett sokáig várniuk. A távolban egy kis zombi sereg kezdett feléjük rajzani. A legmagasabb épület tetején, egy meggyalázott templomon, egy sötét alak állt. Úgy nézte a feltámasztott seregét, mintha egy nyáj báránynak viselné gondját.

- Emlékezzetek arra, mit mondott Mordon. Nem engedhetitek meg, hogy megharapjanak. A fejükre célozzátok a lövéseket, hogy megöljétek őket. A célunk, hogy bejussunk a kastélyba. Mivel Zord tud repülni, én megyek Bellatrix után- utasította őket gyorsan Perselus. Zord várakozóan kiterítette szárnyait, és Perselus megsarkantyúzta. Egy dörgő kiáltással, Sirius lerohant a havas csúcsról, nyomában Ronnal. Remus nyilazni kezdett, lelőve az elől levő zombikat. Ron és Sirius szakértően forgatták kardjaikat, felkészülve arra, hogy az élőholt ellenségek fejét levágják.

Perselus azonban előkelően vágott át a levegőn, egyenesen Lestrange felé tartva. A nő vihogott, s magához hívogatta, aztán a levegőbe ugrott. Egy mágiagömb pulzált körülötte, és megvédte volna a normális fegyverektől. Persze, Perselusnak alkímiai korbácsa volt. Bár a bájital mestereket nem tartották varázslóknak, mégis volt egy saját mágiafajtájuk.

A korbácsa átvágott a levegőn, s megijesztette Bellatrixot, mikor egyenesen átvágott a páncélján. Az éles vége szépen felsebezve vágta meg az arcát és a mellkasát. Az őrült vihogása dühös üvöltéssé vált. Széttárta a karjait és vércseppek követték, amikor visszarepült a levegőbe. Egy fekete energiából készült golyót idézett meg a pálcájának végén. Zord erős lábaival a levegőbe rúgott, aztán egyenesen az ellenséges boszorkány felé lőtt ki. Perselus ismét visszahúzta a korbácsát. A nő bűbája dörgéssé vált, ami végigfutott az égen, és mindketten elveszítették a célpontjukat.

Sirius hajolt és intett, vágott és csapkodott a tömegen keresztül. Túl sokan voltak. Minden öt után, amit megölt még tíz jelent meg a helyükön. Ron sem haladt jobban, és Remusnak elfogytak a nyilai. Helyette, a vérfarkas szúrni kezdte őket Sirius fölösleges tőrével, s hevesen kívánta, hogy Perselus hamar kivégezze a boszorkányt, hogy a bűbáj megtörjön.

Perselus pont jól célzott, és a korbács a sötét energiából készült golyót visszaküldte a készítőjéhez. Bellatrix ordított, ahogy nagy része a bőrének és hajának elolvadt a testéről. Zuhanni kezdett a föld felé. Az alatta levő zombik rögtön megálltak, s halottan estek össze ott ahol voltak. Ron elkerekedett szemmel nézte az összeeső testeket. Nem harapták meg, de közel voltak hozzá. Perselus megölte a nőt, így a zombijait is, pont időben.

Ron azt várta, hogy lássa a testet, amint a földbe csapódik, de helyette épp a felszín fölött lebegett, mintha magához tért volna és épp időben megállította volna magát. Ott állt ziláltan és megcsonkítottan, s tiszta dühtől teli kiáltás szakadt ki a tarkából.

- Tudod, megváltozott, mióta utoljára láttam. Azt hiszem, levágatta a haját- szellemeskedett Sirius tréfásan, és Remusra mosolygott. A szerelme csak megforgatta a szemeit, mivel még nem volt kész, hogy ilyen hamar megnyugodjon egy ilyen kockázatos út után.

Ron, aki megpróbálta kivégezni a nőt, magához húzta a pengéjét és felé rohant. Úgy tűnt, mintha túl el lett volna foglalva az ordításával, hogy észrevegye őt, de a lehető legutolsó másodpercben felemelkedett a keze, és Ron ugrás közben állt meg. Aztán Bellatrix megfogta az ütött-kopott vöröshajút, megígérte, hogy Perselus szenvedni fog, és egy hangos csattanással rögtön eltűnt. Ron nem volt sehol.

Perselus másodpercekkel később ért földet, lélegzet visszafojtva és láthatóan aggódva a barátjáért.

- Bevitte a kastélyba- biztos vagyok benne. Gyertek!- kiáltotta, s Zordot ismét a levegőbe sarkantyúzta. A földön Sirius a lován és Remus a Ronén a köves úton rohantak fel a Malfoy kastély föléjük ágaskodó fekete kapui felé.

Hermione utálkozva bámult a tükörképére. Az apjának az arca a válla fölött tűnt fel.

- Nem értem, miért sírsz! Draco herceg jó párod lesz. Gazdag leszel!

- Nem szeretem! Ő egy szőke patkány! Csak azért akar engem, mert boszorkány vagyok, és ő nem örökölte az apjának az erejét. Csak olyan örökösöket akar, akik tovább viszik a családi tradíciót, hogy a sötét varázslatokat gyakorolják. Nem fogom megengedni! Egy gyermekem sem fog sötét mágiát használni!

Hermione hisztérikussá vált, s keserűen szaggatta a finoman felgyöngyözött fehér menyasszonyi ruhát, ami az alakját takarta. A férfi egyre dühösebb lett, és kétségbeesettebb a pénzért, amit akkor kap, amikor a lánya hozzámegy a herceghez, durván megcsapta Hermione arcát.

- Hallgass, leány! Nem adtam meg neked mindent, amit kértél? Mindenből a legjobbat kaptad! Most itt az ideje, hogy kapjak tőled valamit!

Az apja hírtelen megnyugodott, és Hermione, aki még mindig sokkos volt, hogy megcsapták, s óvatosan ránézett. – Tudom, mi ez az egész. Ez arról a lovagról szól, akit megismertél Virágzásban. Épp most jöttem a pincéből. Volt egy kis gond a faluban. Valami újgazdagok kihívták Bellatrix Lestrangeot egy harcra. Egyikük a lovagod volt. A holtteste a pincében fekszik. Menj- menj, s nézd meg magad a megcsonkította a testét!

A lány szemeit kétségbeesett könnyek árasztották el, s Hermione átrohant a kastély folyosóin. A fehér ruhája úgy lebegett utána, mint egy kísérteties halotti lepel. Mikor a pincébe ért a kínzókamra felé húzták. Benn, egy gyűrött sarokban volt a szeretett férfi véres alakja.

- Ron!- kiáltotta, s feléje rohant. Azonban rögtön megállt, mikor meglátta Lestranget. Hasonlított frissen rothadó zombijaira. A bőre helyenként durván össze volt varrva, s más helyeken teljesen eltűnt. A valamikor szép arcának fele le volt nyúzva, s szemeit alvadt vér vette körül. Hermione elborzadva hátralépett, s kezeivel eltakarta a száját.

- Ellenkezett, de most már halott. Ennyit az igaz szerelemről!

A hangja majdnem ugyanolyan undorítóan hangzott, mint amilyen a kinézete volt. Minden gonosz mágia, amit használt a testét is kezdte elfordítani. Utálkozva, és kétségbeesetten, Hermione elhagyta a pincét és visszatért a szobájába. Szerencsére az apja elment.

Ismét a tükörhöz lépett, és megfigyelte a tükörképét. A hosszú barna haja egyetlen vastag copfba volt fonva, és a hátán lógott lejjebb a derekánál. A talárja szép volt, fehér selyem és szaténfelhő. A csípőjén, egy finom aranyláncon volt az elegáns rózsatőr. Hermione nézte, ahogy a könnyei lecsordulnak az arcán, miközben az ujjbegyei megérintik a tőrt. Tudta, hogy halálosan éles.

A könnyei elálltak, és acélos elhatározottság töltötte el. Tudta, mit kell tennie.

Gyorsan az ablakhoz lépett és egy erős bűbájjal szétrobbansztotta a rácsot. Szerencsére a szobája csak a második emeleten volt. Az ablaka alatt a jeges várárok volt. Hermione az ablakba lépett, s a jeges szél miatt a ruhája a bokáját korbácsolta. Összeszorította a szemeit és ugrott.