- Igazgató úr!- lépett elé, halálosan fehér arccal. – Perselus nincs a szobájában. Sem az osztálytermében. Egyszerűen eltűnt.

Az igazgató sejtelmesen mosolygott.

- Ne aggódjon, Miss. Malfoy. Pontosan tudom, hogy hol van a mi professzorunk. Míg eszméletlenül feküdt, ráhelyeztem egy nyomkövető bűbájt.

- Akkor mire várunk?- indult máris az ajtó felé Nathaly.

- Várjon, kisasszony!- kiáltott utána Albus.

Nathaly megtorpant.

- Valami gond van?

- Csak annyi, hogy talán még nem lenne alkalmas utána menni. Hadd gondolja át a dolgokat – mondta, mikor a nyomába ért. - Jöjjön, beszélgessünk.

Albus nyomban az irodája felé vette az irányt. Nathaly aggódva körülnézett, azzal a gondolattal játszadozva, hogy most rögtön elindul megkeresni Perselust. Az igazgató, mintha meghallotta volna gondolatait, hátrafordult.

- Nem kell aggódnia. Perselus magától is vissza fog jönni. Csak egy kevés magányra lesz szüksége.

Nathaly megadóan bólintott. Az igazgató kedves hangja mögött ott lapult a parancs, hogy azonnal kövesse. Végül lassan elindult a nyomában.

XxX

Perselus maga sem gondolta volna, hogy valaha szórakoztatónak és nyugtatónak tartja a muglik életét. Már majdnem egy hónapja a háta mögött hagyta azt a poklot, aminek Roxfort volt a neve. Egy apró kis szobát kapott, ami tökéletesen megfelelt ízléseinek. Az első napok elég nehezen teltek el. Megpróbált megtudni mindent, ami szükséges ahhoz, hogy ne keltsen gyanút a muglik között. Ez kevésbé sikerült.

Rögtön első nap egy fiatal férfi kopogtatott be hozzá. Ingerülten csapta fel az ajtót, mert azt gondolta, hogy a bolond igazgató már meg is találta. A férfi kissé meglepődött az ajtó hírtelen kicsapódásától, de megpróbált udvarias lenni.

- A nevem Orwell – mutatkozott be. -Csak üdvözölni szerettem volna.

Perselus bólintott egyet.

- Üdvözölt. Viszlát – akarta becsapni az ajtót.

A férfi azonban megállította a lábával.

- Hé, ez igazán nem tisztességes. Én udvariasan bemutatkozok, ön meg… Na mindegy. Reméltem, hogy végre lesz egy normális szomszédom is. Úgy látszik nincs szerencsém.

Perselus átgondolta a dolgokat. Egyedül elég nehezen boldogulna ezen az idegen helyen. Valami fajta állást is kell szereznie. Ha már ez a fiatalember ide mert jönni, akkor ki is használhatja.

- Rendben, Orwell – bólintott. -Elnézést az előbbiért. Kissé ideges vagyok. A nevem Perselus.

A férfinek felderült az arca.

- Szervusz, Perselus.

A tanár megforgatta a szemeit.

- Bejön, vagy inkább odakinn akar jégcsappá változni?

Orwell nyomban átlépett a küszöbön.

Így kezdődött el az első barátsága egy muglival. A férfinek elég nagy volt a tűrőképessége, hogy kibírja a társaságát még a rosszabb napjain is. Hamarosan munkát is szerzett neki egy étteremben.

Persze, így is sokszor veszekedtek. Az első ilyen alkalom már második napon megtörtént. Orwell áthívta magához, s megkínálta valami fajta itallal. Perselus lenyelt belőle egy adagot, s nyomban köhögni, s prüszkölni kezdett.

- Meg akarsz mérgezni?- pattant fel.

A férfi értetlenül meredt rá. Perselus annyira felborzolta magát, hogy egyetlen további szó nélkül sarkon fordult, s visszament a saját lakásába.

Orwell néhány perc múlva bekopogtatott, majd „röpke” három órát szánt arra, egy kiadós röhögés után, hogy elmagyarázza, mi is az a Coca- cola.

Perselus megjegyzésére, hogy „Még akkor sem fogom az orromon keresztül meginni, ha ez a legendás manna lenne folyékony halmazállapotban” még több ideig tartott, mire megint magához tért a röhögéstől.

Végül Perselus elmondta neki, hogy soha nem lakott még ilyen városokban, s hogy semmit nem ért a gépezetekhez. Owell ezt elkönyvelte úgy, mint egy tudatlan vidéki, s lassan hozzálátott a tanításához.

Néhány hét múlva a férfi szülinapjára is meg lett hívva. Ezt ugyanabban az étteremben tartotta, ahol most épp dolgozott. Miután betette az első falatot a szájába, rögtön le is tette a villáját. Orwell rákérdezett, hogy mi a gond, s mivel ő őszinte volt, rögtön rá is vágta, hogy életében nem evett még ilyen rosszat. A férfi elnézést kért, majd rögtön elsétált a konyhába.

Néhány nap múlva az étterem főszakács nélkül maradt. Orwell rögtön szólt neki, s ő, hogy bebizonyítsa, van tehetsége, rögtön be is áll főzni.

Az étteremben pedig mostanra akkora nyüzsgés volt, hogy alig bírták kiszolgálni a vendégeket.

Most is épp egy adag Rattatuille-t készített, mikor Brian, az egyik felszólgáló beszólt, hogy valaki a szakáccsal akar beszélni.

Perselus morogva bólintott egyet, s meghagyta, hogy várniuk kell még egy ideig, mert nem fogja otthagyni a munkáját csak úgy.

Miután tálalta az ennivalót, még kiosztott néhány parancsot a szakácsoknak, majd kilépett az étterembe. Brian nyomban az egyik sarokban levő asztal felé mutatott, ahol egy idős férfi és egy fiatal nő üldögéltek. Perselus nyomban felismerte őket. Az első gondolat után, hogy visszamegy a konyhába, rögtön átgondolta a helyzetet. Végül úgy döntött, hogy Dumbledore biztosan tudhatja, hogy itt dolgozik, másképp nem hívták volna őt.

Magára erőltette régi maszkját, s elindult feléjük. Nathaly szemei rögtön felcsillantak, amint meglátták.

- Jó estét, Perselus – üdvözölte az igazgató, mikor észlelte Nathaly hírtelen izgatottságát.

Perselus csak bólintott egyet, de nem is pillantott az igazgató felé. A nő mozdulatait figyelte, hátha megtud valamit belőlük.

- Látom, egész jól beilleszkedtél a muglik közé – próbált beszélgetni az igazgató.

Miután semmi választ nem kapott lassan felállt az asztaltól.

- Akkor én már mennék is. Azt hiszem, teljesítettem a küldetésem.

Perselus szóra sem méltatta az öreg mágust, aki fütyürészve elhagyta az éttermet.

Végül leült a helyére, Nathalyval szemben. Legalább tíz percig bámultak szó nélkül egymásra. Perselus már kezdte idegesítőnek tartani a csendet, így szólásra nyitotta a száját.

Ugyanabban a pillanatban, mikor Nathaly előredőlt.

Perselus lemerevedett egy percre, mikor a nő megcsókolta. Végül beadta derekát, s viszonozta.

Egy apró köhhintés rebbentette szét őket. Perselus, morogva a fébeszakítás miatt, felpillantott.

- Mr. Piton, azt hiszem, nem azért vettem fel, hogy enyelegjen a vendégekkel. Kérjem, azonnal térjen vissza a konyhába.

Perselus bólintott egyet főnökének, majd miután az távozott Nathalyhez fordult.

- Adjon öt percet.

A nő bólintott egyet, majd szedelőzködni kezdett. Nem kellett sokáig várnia, s máris hangos üvöltözés hallattszott a konyha felől.

- Nem megy sehova! Mi az hogy kiáll? Azonnal fogjon hozzá a munkához!

Néhány másodperc múlva kicsapódott a konyha ajtaja, s Perselus kicsörtetett rajta, nyomában a feldühödött főnökével.

Nathaly csatlakozott hozzá az ajtóban, majd kiléptek az étteremből, ügyet sem vetve az őket figyelő szempárokra. Hamarosan eltűntek egy kis utcácskában, s Roxmortsba hoppanáltak.