Perselus Piton mardekáros volt, mégpedig a szó tökéletes értelmében. Nem csak azért, mert megvetette a Griffendéles vakmerőséget és érzelgős őrültségeket, hanem mert ha alkalom adódott, szívesen nyúl kétes eszközökhöz. Egyszerűen nem tehetett róla, a vérében volt. Beidegződött a hosszú évek alatt, amit attól tartva kellett eltöltenie, hogy egy szép napon arra ébred, hogy soha többé nem ébred fel. És ez a túlélés része volt.

És különben is – egy kis hallgatózásért igazán nem lehet megszólni senkit, ugye?

Még akkor sem, ha az illetékes a felesége és annak legjobb barátnője. Mrs Potter.

Főleg, hogy egy szegény férfinek minden lehetséges eszközre szüksége van ahhoz, hogy valahogy kiigazodjon a nőkön. Kiszámíthatatlanok.

Ott volt például az első közös karácsonyuk. Ő majd összetörte magát, hogy valami csodás dolgot vegyen Hermionének. Végül egy igazi jádeüstöt kapott tőle. Ami nem csak egy vagyon, de nagyon ritka is, mert nehezen találni akkor jádedarabot, amiből üstöt lehet faragni. És a gyógyító főzetekre ez igazán nagy hatással van

Erre Hermione egész este duzzogott, és fejfájásra hivatkozva korán aludni ment. Pedig délután még látta, hogy direkt az ő kedvéért harisnyatartót vett, tehát egész mást tervezett. És hiába ajánlott fel fájdalomcsillapító főzetet.

Albus azt mondta, ékszer kellett volna vennie. Minerva szerint valamilyen szexi fehérneműt. Black meg azt mondta, hogy úgy hülye, ahogy van. De ez nem érdekelte. Ugyanakkor Hermione unszolására azért meglátogatta a kórházban, ahová egy jól irányzott átka juttatta.

de amikor meg csak úgy vett neki egy bájital-hozzávalók aprítására szolgáló tőrkészletet, akkor meg a nyakába ugrott.

Ki érti a nőket?

Szóval, ezek után senki nem neheztelhet rá, ha utána akart járni a női titoknak. Hogy hogy működik az az agy, amit soha nem fog kiismerni. És magában hálát adott, hogy Voldemort férfinak született – mert ha nőnek születik, egész biztos nem élte volna túl a kémkedést. Talán egyedül Bellatrix…

Nos, így történt, hogy a Sötét varázslatok kivédése tanár megállt hallgatózni a nappalijuk ajtaja előtt, amikor meghallotta, hogy Hermione és Ginny beszélgetnek.

- Nem mondod – hallatszott Ginny hitetlenkedő hangja az ajtón túlról.

- De… ez komoly. Tudod, hogy Perselus hogy gyűlöli a gyerekeket…

- Hermione, már két hete tudod! Nem gondolod, hogy nagyon rosszul fog esni neki, ha kiderül, hogy ő az egyetlen, aki nem tudott róla?

- De – sóhajtotta. – tipikus mardekáros. Mindent elsőként akar tudni…

- És hamarosan úgyis észre fogja venni… úgy értem, egy terhes nőre nem lehet azt hinni, hogy csak meghízott, nem?

Perselusnak ez több volt, mint elegendő. Remegő lábakkal odébbállt az ajtótól, és betántorgott a bájitalterembe. Hiába, ha valami hirtelen a nyakába zuhant, még mindig ide vitték a lábai, pedig több éve már, hogy az ötödik emeleten tanított.

Nem akart hinni a fülének.

Hermione gyermeket várt. Az ő kisbabáját, az ő közös csemetéjüket, egy apró kis Pitont.

Apa lesz.

A gondolat annyira fejbe vágta, hogy szédülni kezdett, de elégedetten elvigyorodott, és a semmibe nézett.

Még az sem tűnt fel neki, amikor Neville lépett be a terembe, aki rettenetesen megijedt a bájitaltanár eme szokatlan üres arckifejezésétől, és sikítva elmenekült.

A lelki szemei előtt látta, ahogy egy édesen alvó kisgyereket ringat a karján. Ahogy a totyogó apróságot járni tanítja. Amikor már nagyobbacska és belenéz az üstbe. Amikor a Teszlek Süveg majd beosztja… remélhetőleg a Mardekárba…Ahogy kimondja az első szót, hogy apa, és rá gondol. Ahogy majd belecsimpaszkodik az apró kezekkel, és ő fog vigyázni rá.

Mert igenis, vigyázni fog rá.

És megtanítja minderre, amire egy apa gyerekét taníthatja. Például bájitalokat főzni. Mire iskolába megy tudni fogja a százfűlé főzetet.

Megrázta a fejét. Az még odébb lesz… még egyenlőre a mami pocakjában van, és még kilenc hónap, míg kibújik. Ugyanakkor nem tudott ellenállni a kísértésnek. Londonba hoppanált.

---

Az eladó elkeseredetten az égre emelte e tekintetét.

- Sajnálom, nem tartunk sötétzöld gyerekcipőt. van rózsaszín, kék, piros, van sárga, de sötétzöld nincs!

- Nekem sötétzöld gyerekcipő kell.

Piton savanyú képpel nézett az elé rakott választékra.

- De ha legalább meg tudná mondani a kisbaba nemét…

- De ha egyszer nem tudom! És akkor milyen zoknikat tudna mutatni?

Az eladó azon volt, hogy ott kitépi az összes haját. Ekkor azonban megérkezett egy vidám, idősebb nő, aki kedélyesen elhessegette.

- Gratulálok, fiatalember! Látszik, hogy ez lesz az első saját gyermeke… Mikorra várják?

- Öhhh… hát… izé…

- Hm, a felesége még nem mondta, de maga rájött ugye? Istenem, micsoda férfiak vannak… és most meg szeretné lepni valamivel a feleségét?

Piton bambán pislogott.

Nem szerette, ha átlátnak rajta, de valahogy az eladó látható tapasztalat megnyugtatta.

- Nos, tulajdonképpen…igen…

- És van valami konkrétabb elképzelése?

- Nos, valami ruhát szerettem volna. Lehetőleg cipőt. És legyen sötétzöld.

Az eladó mosolyogva nézett rá.

- Édesem, cipőt nem érdemes venni, amíg a nemét sem tudja… ugye nem akar egy csipkés darabot adni egy kisfiúra? Mellesleg úgysem tartunk zöldet. Figyeljen drágám: én azt javaslom, ha ruhát akar, vegyen rugdalózót. Az unisex. Nézze csak… - kihúzott egy dobozt a pult alól, és elkezdte kirakni a babaruhákat. – Nézze kedves apuka – Pitonnak hízott a melle a megszólításra – még sötétzöld is van belőle… ezen egy helyes maci van, a másikon egy alma kukaccal…

Pitonnak felcsillant a szeme.

- És minta nélküli… mintanélküli nincs?

- Édesem maga nem egyszerű eset… na nézzük… hát…ezen alig van… ha nagyon akarja, le tudja fejteni…

Piton kezébe vette a darabot. Szép mardekárzöld színe volt. Olyan apró volt az egész, szinte semekkora. Ijedten nézett az eladóra, aki a szemüvege felett rámosolygott.

- Igen, egy újszülött pontosan ilyen kicsi és törékeny, De egyet se féljen, megdöbbentően hangosan és kitartóan tudnak sírni. És hamar megnőnek majd…

- Akkor ezt…

- Rendben, becsomagolom…Adhatok még valamit?

Piton az egyik lábáról a másikra lépett. Nem tudta, mit vehetne még.

- Ha rám hallgat – szólalt meg az idős hölgy, miközben a pultra tette a szemüvegét – inkább valami kis játékot visz. Nézze, vannak direkt csecsenőknek készült plüssállatok…

Piton elképedve pislogott.

- Van valami, ami…

- Zöld?

- Igen.

- Ennek a zsiráfnak zöld a pulóvere.

Piton fizetett, és elégedetten távozott. És az üzlet dolgozó fellélegeztek.

- Kösz mama – mondta a megviselt idegzetű fiatal eladó.

---

Piton észrevétlenül surrant be az irodájába, és letette a kis dobozt az asztalra. Kinyitotta a fedelét, és meghatottan gyönyörködött a rugdalózóban. Apa lesz!

Még mindig alig tudta elhinni. Kénytelen volt elmosolyodni. Hm. Ez a minta nem épp szerencsés. Meglengette fölötte a pálcáját, és a varrás felbontotta saját magát, az apró kis virágdísz azonnal leállt róla. Kihúzta a fiókját, és elővette a Mardekár címerét. Annak idején az ő talárján volt. Ki más lenne méltóbb rá, mint a tulajdon gyermeke?

Rátette a foltot a ruhára.

- Reparo! – motyogta, az pedig úgy odavarrta magát, mintha eredetileg azzal készült volna.

Még egy darabig ábrándozva nézegette a szerzeményeit, majd visszacsomagolta a dobozba, és elsüllyesztette az egyik fiókba.

Apa lesz! És minden bizonnyal az ő gyereke lesz a legszebb, legokosabb, legegészségesebb baba, akit…

Itt megtorpant. Egészséges? Igen… igen, utána kell járnia, hogy mi egészséges egy kismamának és a babának. És természetesen Hermione majd hisztérikus lesz, meg megérzi a hormonális változásokat, és fáradékony lesz, meg sok vitamin kell neki, de nem baj. Ő majd vigyázni fog rá, és megértő lesz. Titkon már arra vágyott, hogy végigsimíthasson a felesége gömbölyödő hasán.

Csakhogy mi kell egy babának? Jobb lesz, ha utánajár a könyvtárban, nehogy valami ostobaságot csináljanak…

---

Amikor Perselus belépett a könyvtárba, Madam Cvikker azonnal felpattant, hogy a segítségére siessen. Nem csak azért, mert Piton általában elvárta, hogy kiszolgálják, ha valami konkrét könyvet keresett, hanem mert minél gyorsabban kinn van az ő birodalmából annál jobb.

Ez alkalommal azonban Piton szélesen rámosolygott – ami miatt Madam Cvikker még mindig szívrendellenességekre panaszkodik – és kedélyesen közölte, hogy ezt ő akarja intézni.

Hamarosan eltűnt a bájitalos szekciónál, hogy ne keltsen feltűnést. Hamarosan összevadászta azt a pár könyvet, amit érdekesnek talált, és talárja zsebébe süllyesztette. Nem, nem akarta ellopni, csak kölcsönvenni. Meg nem akarta, hogy mindenki arról beszélje, mit kölcsönzött ki. Véletlenszerűen megragadott egy bájitalos könyvet is, és azt íratta be Irmával.

Alig fél óra múlva már ismét az irodájában ült, és elmerülten olvasott. Elképedve vette tudomásul, hogy mennyi mindenre szüksége van egy ilyen kis embriónak, aki még akkora sincs, mint a körme.

A könyv azonban kiváló főzeteket ajánlott a reggeli hányinger, a hangulatváltozások, a későbbi hát és derékfájdalmakra, amik bár a leírás szerint rettentő bonyolultak és undorító ízűek, nem ártalmasak sem a babára, sem a mamára. Egy halom a terhesség előrehaladásával változó vitaminfőzetet talált. A legjobb lenne, ha még most nekiállna főni…ugye a biztonság sosem árt. És még ma sete beveteti Hermionéval az első adagot, bár akkor el kell árulnia, hogy tud róla…

Az egyetlen dolog, ami egy kicsit elszomorította, hogy Hermione csak neki nem merte még elmondani, hogy apa lesz, pedig már két hete tudta. Persze…azt meg lehet érteni, amit mondott, hogy ő látszólag utálja e gyerekeket. Pedig nem igaz, csak az éretlen ostoba kis mitugrászokat. De hogyan lehetne kettejük gyereke ostoba?

Megrázta a fejét. Nem számít, lehet hogy már a hormonok hatására kicsit érzelgőssé vált. Nem fogja a szemére vetni. A legfontosabb, hogy Hermione jól érezze magát.

Még ez azt is jelenti, hogy önként fogja kivinni a szemetet. Vagy elmosogat helyette.

Középre hozta az üstöt, és elkezdte előkészíteni a legtisztább, legjobb minőségű alapanyagokat, Mert a saját gyerekének mindenből a legjobb kell.

---

Hermione este a délutáni órák és a javítás után fáradtan betántorgott a konyhába és leroskadt az egyik székre. Egy pálcaintéssel magához hívott egy üveg sütőtöklevet, és elmélázva nézett szét. Hamarosan Perselus is végezni fog a saját óráival, és csatlakozik hozzá. Addig akár le is vihetné a szemetet…nagy nehezen talpra állt és a kukához lépett, de az üres volt. Csodálkozva felvonta a tekintetét, és a mosogatóra pillantott. A szennyes edényeknek se híre, se hamva.

El sem tudta képzelni, mi üthetett Perselusba. Vagy valamit nagyon szeretne, vagy valami rettenetes dolgot művelt, és így próbál szépíteni – ezek voltak az első gondolatai. És nagyon remélte, ha az utóbbi, akkor nem Harryt mérgezte meg.

Fáradtan visszaroskadt a székre, és várta hogy élete párja hazatérjen.

---

Perselus elégedetten, dudorászva tartott a konyha felé. Az egyik zsebében a kész bájital lapult, amit szándékában állt megitatni Hermionével, a másikban a kis csomag. Miért ne szerezzen neki örömet, ha egyszer úgyis minden kiderül? Mellesleg alig várta, hogy mit fog szólni a mardekáros címerhez. Bár azt el kellett ismernie, hogy nem biztos, hogy okos gondolat egy kismamával ujjat húzni, akiben dühöngnek a kiszámíthatatlan hormonok.

Belépett a konyhába. Hermione már ott volt. Rettentő fáradtnak tűnt – a könyv szerint ez is a terhesség tünete.

- Szia….

- Szervusz drágám… - Piton közelebb lépett, és homlokon csókolta a feleségét. – Milyen napod volt?

- Fárasztó….

- Teát? – épp azon volt, hogy ellépjen, amikor Hermione megragadta a kezét.

- Perselus? Azt hiszem… el kell mondanom neked valamit…. de… nem hiszem, hogy örülni fogsz neki…

Piton megfordult, és leguggolt, hogy egy magasságban legyen Hermionével, és a tenyerébe a felesége két kezét.

- Semmit nem kell elmondanod… tudod…mmm… véletlenül hallottam, amikor Mrs Potter beszélgettél…- Hermione felhorkantott.

- Véletlenül…- aggódva nézett a férjére. – És… mit szólsz hozzá?

- Hermione, nagyon örülök neki. El sem tudod képzelni mennyire …- azzal a zsebébe nyúlt, és kihúzta a fiolát.

- Ez…ez egy igen kifinomult vitaminbájital. A kicsinek főztem. És… ezt nézd…

Piton elmosolyodott, amikor meglátta a megkönnyebbült, boldog kifejezést Hermione arcán. Bármit megért…

- …ezt vettem...

Hermione épp csak belepillantott a dobozba, nem nézte meg tüzetesebben a gyerekruhát, de a boldogágtól sírva Piton nyakába vetette magát.

- Perselus, én tudtam… tudtam, hogy te vagy a legcsodálatosabb férj… bocsáss meg hogy nem szóltam előbb… csak attól tartottam, hogy…hogy..őt is gyűlölni fogod…

- Miért tennék ilyet?

- Hát… Harryt se szeretted különösebben, és végül is, mégiscsak James unokája..

- James unokája? Úgy érted, a gyerek… a gyerek Pottertől van?

Hermione csodálkozva pislogott rá.

- Igen, de ki mástól lenne?

- Azt hittem, hogy…hogy én vagyok az apja. – A bájitaltanár dühösen felállt, és két lépést hátrébblépett.

- Hermione szemébe könnyek szöktek.

- De Perselus, te… te…én…

- Hogy tehetted ez velem, Hermione?

A lány gyanakodni kezdett, hogy itt valami nincs rendben.

- Mi az, hogy én hogy tehettem? Te megcsaltál Ginnyivel, azt hitted, hogy tőled terhes és én hogy tehettem?

Piton értetlenkedve pislogott.

- Mrs Potter terhes?

- Igen Perselus, de azt hittem ezt tudod! Azt mondtad, mindent hallottál! Már két hete megkértek, hogy legyünk mi a keresztszülei, de nem mertem elmondani neked, mert Harryt nem különösebben kedveled. Akkor felteszem, ez azt jelenti, hogy nem csaltál meg Ginnyvel.

Piton zavartan egyik lábáról a másikra állt. Láthatóan egy világ omlott benne össze.

- Én… azt hittem,…hogy te… meg én… hogy apa leszek.

Hermione gyanakodva összehúzta a szemét.

- Perselus! Hogy gondolhattad, hogy én vagyok várandós, ha egyszer azt a fogamzásgátló bájitalt szedem, amit te főztél?

Piton erre látványosan feszengeni kezdett.

- Nos… mmm… az a helyzet, hogy van néhány apró részlet… amit nem tudsz…

- Hallgatlak.

- A bájital csak akkor működik fogamzásgátlóként, ha legalább az egyik partner mereven elzárkózik a gyerek gondolatától. Ha… mindegyik úgy érzi, mindegy, akkor…akkor olyan mintha nem is lenne. Ha az egyik szeretne kisbabát, a másiknak mindegy, akkor hetven százalék az esély teherbeesésre normál napokon, nyolcvankilenc ovuláció alatt. Ha mindketten szeretnének, akkor kilencven százalék egy átlagos napon, és kilencvenhét ovuláció alakalmával…

- Perselus Piton, ezért meghalsz…

- Szóval mi lesz a keresztgyerekünk neve?

---

És a beszélgetés, amiből Piton kimaradt:

- Tudjátok már, mikor érkezik a kicsi?

- Talán augusztus közepére. Kérdeztem a gyógyítókat, de nem akarják megmondani, hogy fiú vagy lány. Azt mondják, nem fogom annyira szeretni, ha másra vágytam.

- Ez marhaság…

- Ez van…És megmondtad már Pitonnak, hogy keresztapa lesz? – mosolyodott el gonoszul.

- Nos… még nem…

- Nem mondod – hallatszott Ginny hitetlenkedő hangja..

- De… ez komoly. Tudod, hogy Perselus hogy gyűlöli a gyerekeket…

- Hermione, már két hete tudod! Nem gondolod, hogy nagyon rosszul fog esni neki, ha kiderül, hogy ő az egyetlen, aki nem tudott róla?

- De – sóhajtotta. – tipikus mardekáros. Mindent elsőként akar tudni…

- És hamarosan úgyis észre fogja venni… úgy értem, egy terhes nőre nem lehet azt hinni, hogy csak meghízott, nem?

---

- Olyan édes! Hát nem tündéri? Perselus vedd kézbe te is, elvégre te vagy a keresztapja…

- Hát.. - pillantása találkozott Hermionéével – de igen…ahhoz hogy gyerek, ráadásul még Potter is tényleg aranyos…

Ginny halkan kuncogott a háttérben, amikor Piton óvatosan a kezébe vette a kis Lilyt.

- Tudod mi a legjobb az egészben? – kérdezte Piton.

- Nem, mi?

- Hogy mire megszületik a mi kisbabánk, addig ezen lehet gyakorolni… és az sem lesz tragédia, ha valamit elrontunk…- Piton elragadtatott pillantásokat vetett Hermione enyhén domborodó pocakjára.

- Perselus!

- Nyugi nyuszi, csak vicceltem, vigyázok rá…