Lángok. Sikoly. A lába alatt ropog a hó, és ő rohan, rohan... Roxmorts ég, mindenki a tüzet próbálja oltani, de szinte képtelenség. Két auror a nyomában. Befordul egy sarkon, és hoppanál a falu másik végére. Egy árnyék.. egy magas árnyék vetül elé. Hosszú, és karcsú... Úgy látszik, már itt követte. Meg kell találnia a gyújtogatót. Meg kell találnia azt, aki végzett Florentiával.

Újabb sarkok. Sehol semmi. A halálfalók már majdnem mind eltűntek, de biztos volt benne, hogy az az alak még itt van. Gyönyörködik a munkájában.

Nagy kockázatot vállalt azzal, hogy nem tűnt el azonnal. Ha elkapják... az úr legyen irgalmas. De az agyában még lüktetett a vér, és érezte a zsibbad ürességet, ami eltöltötte, amikor látta, hogy egyetlen fiatalkori szerelmét eltalálja az átok.

Pedig térden állva könyörgött.

- Ne! Könyörgöm... nem láttam semmit... Nem tudok semmit...

- Ostoba liba...

- Könyörüljön rajtam! A kisfiam... - a kezét a hasára szorította, de a hang kegyetlenül megszólalt:

- Adava Kedavra!

Piton zihálva vette a levegőt. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy az üvegpoharat markoló kezéből csöpög a vér, körbe a földön üvegszilánkok hevertek.  Kinyitotta a tenyerét, és figyelte, ahogy a kövér cseppek a padlóra hullnak.

Fáradt volt. Órák óta a Szükség szobájában próbálta az emlékből előhozni azt, amit el akartak rejteni. Ennél messzebbre azonban nem jutott. Az emlékek, mintha vizet próbálna a markába gyűjteni, egyre másra kifolytak az ujjai közül.

A legközelebbi polcon meglátott némi kötszert. Egy lusta mozdulattal odahívta magéhoz, és bekötötte a tenyerét. Elgondolkodva nézte a tüzet... Valamiért nem váltotta ki azt a hatást, amit azon a délutánon... az emlékfolyam nem akartat megindulni... Valami hiányzik.

Felemelt egy poharat a szekrényről, és belenézett. Még két próbálkozásra elég folyadék van benne.

Tudni akarta, hogy mi történt... de... Eddig a részletek mind Florencia halála körül élesedtek ki, amire különösen nem volt kíváncsi.

Igen.. Már nem volt fontos számára... Semmi nem volt Hermionéhez képest, csak egy gyerekes rajongás... De akkor még fájt, mert ő jelképzett mindet, amit nő jelenthet.

Belenézett a pohárba. A fejében gondolatok kavarogtak, és megjelent előtte Hermione arca. Hm. Talán... Felhajtotta a következő adagot, a szemei pedig lecsukódtak.

Lángok. Sikoly. A lába alatt ropog a hó, és ő rohan, rohan... Roxmorts ég, mindenki a tüzet próbálja oltani, de szinte képtelenség. Két auror a nyomában. Befordul egy sarkon, és hoppanál a falu másik végére. Egy árnyék.. egy magas árnyék vetül elé. Hosszú, és karcsú... Úgy látszik, már itt követte. Meg kell találnia a gyújtogatót. Meg kell találnia azt, aki végzett Florentiával.

Újabb sarkok. Sehol semmi. A halálfalók már majdnem mind eltűntek, de biztos volt benne, hogy az az alak még itt van. Gyönyörködik a munkájában.

Nagy kockázatot vállalt azzal, hogy nem tűnt el azonnal. Ha elkapják... Az úr legyen irgalmas. De az agyában még lüktetett a vér, és érezte a zsibbad ürességet, ami eltöltötte, amikor látta, hogy egyetlen fiatalkori szerelmét eltalálja az átok.

Pedig térden állva könyörgött.

- Ne! Könyörgöm... Nem láttam semmit... Nem tudok semmit...

- Ostoba liba...

- Könyörüljön rajtam! A kisfiam... - a kezét a hasára szorította, de a hang kegyetlenül megszólalt:

- Adava Kedavra!

A hegyes orr elindul az utcán és eltűnik a képből. Ő pedig ismét fut. 

Fut... Tovább... Meg kell találnia...

Hirtelen valami a bokája köré fonta magát, és ő elvágódott a hóban. Azonnal a hátára fordult, hogy lássa, ki átkozta meg, de ahogy emelné fel a jobb kezét, egy hegyes orrú, fekete csizma rátapos a csuklójára.

- Keresünk valakit, Perselus?

Egy árnyék vetődik föléje. A nap a szemébe süt, nem tudja kivenni az arcát. Elfordítja a fejét, és a földön lévő árnyat figyeli. Magas, karcsú...Az alak mozdul.

- csak nem hiányzik az a szánalmas kis senki... Ah, még annyira sem vagy ellenfél, mint gondoltam volna... Tudtam, hogy áruló vagy... Persze a Sötét Nagyúr nem hisz nekem... De egy napon... Egy napon, majd a szemembe fogsz nézni, és a halálodért könyörögsz... - az árnyék fordul, a profil kirajzolódik. Fitos orr...vállig érő haj...és.. nő. A titokzatos halálfaló egy nő. -

És én nem fogok kegyelmezni. Az lesz a büntetésed, hogy varázstalanul, nyomorékon és elhagyottan kell leélned az éveidet... Mert miattad neheztel rám a Mesterem.... És most... Viszlát...

Fény villant, és a kép elsötétült.

Piton megrázta a fejét. A remegő kezében még mindig ott szorongatta a poharat. Szóval egy nő.

Remegő lábakkal felállt, de érezte, hogy nem fog messzire jutni. Visszaroskadt a székbe, és azt kívánta, bár ott aludhatna el. A karosszék lassan kiszélesedett, és dőlni kezdett - mire a szoba átalakult hálóteremmé, Piton már mélyen aludt.

---

- Szörnyen nézel ki, Antonius - jelentette ki Ginny reggelinél. Piton unottan piszkálgatta a főtt tojást, és a tanári asztal felé pillantott. Az igazgató és Harry is fáradtnak tűntek.

- Igen - helyeselt Ron, tőle szokatlanul üres szájjal - mintha már napok óta nem aludtál volna...

- Pedig - kotyogott bele Lavander - Hermione nem ment ki a szobából...

Ron és Hermione egyszerre elvörösödtek, Perselus pedig jónak vélte témát váltani.

- Azért, mert én titokban egy vámpír vagyok - jelentette ki titokzatos hangon. - Már több éjszaka is Frics vérét akartam szívni, de még nem fértem hozzá a nyakához a koszrétegtől.

Harry és Ron jóízűen kacagott a tréfán, Neville pedig felemelte a bögréjét. Hamarosan azonban köhögve próbált magához térni, amikor a Creevy testvérek megjelentek egy mágikusan felhangosított szilveszteri trombitával - és mindenkire a frászt hozták.

Az igazgató szórakozott mosollyal figyelte, hogy próbál Flitwick szabadulni a lágytojástól - Harry és Ron pedig roppant vidáman figyelték, ahogy Piton törzsi táncot lejt az ölébe öntött forró kakaó miatt.

- Pofa be, Potter - sziszegte.

- Ne haragudj, Antonius, de olyan vicces...

- Hát, én nem fogom halálra röhögni magam... - megragadta a kancsót, és egy pohárnyit Harry és Ron ölébe öntött, akiknek az arcáról azonnal eltűnt a kárörvendő mosoly.

Neville ijedten figyelte az eseményeket. A volt bájitaltanár azonban hamarosan előhúzta a pálcáját, és eltűntette az innivalót az öléből.

Hermione rosszalló és döbbent arccal figyelte, ahogy Ron és Harry kezd ugrabugrálni. Pár másodpercen belül a Creevy testvérek is csatlakoztak - valamint a fél röhögő Mardekár.

McGalagony pedig levont vagy ötven pontot Pitontól, amiért a Nagyteremben a mardekárosok ölébe borogatta egy bűbájjal a teájukat.

---

- Szállj le rólam, Ron!

- Nem tudok, Harry rajtan fekszik!

- Az én vagyok, Harry rajtam terült szét!

- Harry, mozdulj már meg!

- Soha többé nem engedem - dohogott Piton - hogy ti kormányozzatok! Hermione csak lány, de legalább nem a bokorba irányított minket!

- Te panaszkodsz? Még csak nem is te vagy a kupac alján!

- Nyomja a hátam az ág...

- Harry - vesztette el Piton a türelmét - ha nem mozdulsz meg azonnal, leátkozom a golyóidat!

- Nem tudok! Beakadt a fülemáááá!

Piton egy laza mozdulattal kiszabadította Harry fejét, aki morcos képpel tapogatta a fülét. Hamarosan Piton is lemászott Ronról, és Hermione nyugodtan vehetett levegőt.

- Soha - jelentette ki a bájitaltanár - soha többé nem ülök fel a szánkóra, ha ti kormányoztok!

- Mert te annyival jobb voltál, Mr Tökéletes - felelte vigyorogva Ron. - ÁÁÁ! Segítség! Nincs rajta kormány! Hogy fogok kanyarodni! ÁÁÁ!

Piton kivételével mindenki nagyon jót nevetett az utánzáson.

- Nem volt vicces...

- De igen.

- Szerintem az sokkal jobb volt, amikor Harry a fejedre támaszkodott, és úgy akart felállni, téged meg visszanyomott a hóba.

Valóban szórakoztató volt...

Hermione megragadta a szánkót, és elindult vele a kastély felé.

- Ideje visszamennünk - jelentette be. - Már sötét van, és nem látunk semmit. Mellesleg én ott akarok leni, amikor a visszaszámlálás lesz!

 - Tök jó ötlet volt Dumbledoretól, hogy idén a nagykorúak kaphatnak pezsgőt! - lelkendezett Ron. - mindig ki akartam próbálni, mert annyira mutatós a mugli filmeken, ahogy habzik.

- Ne örülj annyira - szegte kedvét Piton.- ahogy Dumbledoret ismerem, gyerekpezsgőre gondolt.

- Az milyen?

- Nincs benne alkohol, és üdítő íze van.

Ron elkedvetlenedve pillantott Roxfort felé.

A nagyteremből hangulatos fények szűrődtek ki. Amikor beléptek a bejárati csarnokba, Piton azt hitte, menten megfullad a nevetéstől. Az ajtóban a gondnok fogadta őket, az alkalomhoz illő, szilveszteri kalapban, az alkalomhoz nem illő, mogorva hangulatban.

- Lábat törölni! - ripakodott rájuk. - A következő évet nem akarom azzal tölteni, hogy a nemtörődöm átkozott diákok után takarítok.

Piton leszegett fejjel törölt lábat - biztos volt benne, hogy megszakadnának a nevetéstől, ha véletlenül találkozna a tekintetük. Elvégre, nem mindennapi látvány Frics patikalapban, nem?

A Nagyterembe lépve azonnal érthetővé vált, miért volt olyan mogorva a gondnok. A mennyezetről folytonosan konfetti potyogott, és a falakhoz madzagokat ragasztottak, amiről szerpentinek lógtak. Voltak színüket változtatók, nevetők, éneklő, olyanok, amik kígyókként tekeregtek, megint másokat a hírhedt WVV betűk díszítettek - és Piton jobbnak látta, elhúzódni a Wealsey-ikrek csodás találmányai közeléből.

Az asztaloknál már igazán kitűnő volt a hangulat. A tálcákon halmokban ált a sajtos pogácsa, és kupacokban sorakozott a virsli.

- Éhes vagyok - jelentette be Ron, és gondolkodás nélkül lehuppant az első üres székre. Ami legnagyobb pechére Romilda Vain mellett volt. Piton egy mardekáros mosollyal hátba veregette a szerencsétlenül járt Weasleyt, és Harryékkel tovább mentek.

- Mégis ki kellene szabadítanunk - mondta vagy fél óra múlva Harry, miközben Ron felé pislogott. A fekete hajú lány épp a villájáról próbálta etetni a tiltakozó fiút.

Pitonban megmozdult a mardekáros.

- Van rá egy galleonom, hogy nem sikerül megmenekülnötök.

Harry gyanakodva nézett rá.

- Fogadni akarsz?

- Igen, Potter. Kapsz öt percet. Ha ennyi idő alatt nem tudsz megszabadulni Romildától, anélkül, hogy megsértenéd, én jövök. Ha nekem sikerül, akkor jössz egy galleonnal. Ha nem, én jövök neked.

Harry elgondolkodva mérlegelte a lehetőségeit.

- Rendben.

Piton összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy a kis túlélő megáll az asztalnál. Hamarosan Romilda barátnői hangosan sikongatni kezdtek, és összébb húzódtak a padon, majd Harryt maguk közé rántgatták. Piton elégedett képpel megeresztett egy kárörvendő vigyort két barátja felé, és hagyta, hogy kiélvezzék az öt percet. Sőt.

- Gondolkodtál már rajta - kérdezte Hermionétól - hogy akarsz-e újévi fogadalmat tenni?

- Eddig minden évben tettem - felelte és elvörösödött.

- És Sikerült betartanod?

_ Csak egyszer. És akkor sem az egészet.

- Megkérdezhetem, mi volt az?

- Nem.

- Jó akkor nem kérdezem. Hanem megkérlek, hogy áruld el.

- Megfogadtam, hogy végre bepasizok, és kevesebbet fogok tanulni....

- Nem is tudom elképzelni, melyik része nem sikerült.

- Hermione tekintete ismét Romildáék felé vándorolt, akik már szinte fürtökben lógtak Harry.

- Lejárt az öt perc. Nem akarod kimenekíteni őket?

- Arra gondoltam, adok még nekik egy kis extra időt, hátha sikerül győzniük. És addig is... Van egy-két ötletem, hogy mivel üthetnénk el az időt...

- Ugyan menj már... - felelte nevetve az iskolaelső, Piton pedig sóhajtott egyet, és megindult a lányok felé.

- Romilda, beszélhetnék veled egy percre?

- Mi van?

- Csak azt akartam mondani, hogy szálljatok le Potterrről, mert el fognak késni.

- Elkésni? Honnan?

- Hát a gyengélkedből, természetesen. Madam Pomfrey várja őket.

A lány aggódó pillantást vetett rájuk.

- Csak nincs valami komoly bajuk?

- Semmi az égvilágon. Ha jól tudom, csak összeszedtek valami fertőző bőrgombát, vagy valami ilyesmi...

Piton elégedetten visszatért Hermione mellé, és egy fél percen belül a zilált Ron és Harry is megérkezett.

- Öregem - jelentette be Harry - sosem hittem volna, hogy ennyire erőszakosak tudnak lenni.

Ron morogva lehuppant, és elégedetten kivett két virslit a tányérjára.

- Egy pillanat alatt elengedtek minket, miután megjelentél. Mivel fenyegetted meg őket?

- Semmivel. Azt mondtam, gombás bőrbetegségetek van.

Harry szemei elkerekedtek, Ron meg éppen készült megfulladni, de nem volt idejük Piton módszerét kommentálni, mert a teremben egyszerre kihunytak a fények, pár lámpát kivéve, ami egy emelvényt világított meg. A paraván előtt hamarosan megjelent Dumbledore.

- Jó estét kívánok mindenkinek. Remélem, jól fogjátok érezni magatokat. Az est fénypontjának egy bábelőadást terveztünk. Főszerepben: én.

Azzal az igazgató bevonult a paraván mögé, és megkezdődött a műsor.

Hamarosan megjelent egy fekete hajú, kontyos boszorkány bábja, aki rikácsolva utasítgatta a szende, ősz szakállú varázsló bábját. A sötétben nem lehetett látni, mi McGalagony véleménye a bábjátékról, de biztos volt benne, hogy amennyire jól szórakozik Dumbledore, annyira rosszul fogja érezni magát, amint kettesben marad az átváltoztatástan professzorral.

Ugyanakkor... el keltett ismerni, elég élethű volt az alakítás. Bár mióta Griffendéles, nem bánta annyira Minerva kitöréseit, mint amikor még a Mardekár házvezetője volt. A tanárnő a végsőkig elment a diákjai védelmében. Egyszer csak az akadályozta meg benne, hogy betörje a fejét, hogy semmi arra alkalmas dolog nem akadt hirtelen a kezébe. Lopva a mellette nevető lányra sandított. Hermione jóízűen kacagott a paródián.

Piton keze lassan és észrevétlenül a lány lábára vándorolt. Hermione megérezhette a melegségét, és egy apró mosolyt küldött Piton felé, miközben rátette az apró tenyerét a volt bájitaltanár kezére.

Perselus érezte, hogy azonnal izzadni kezd a tenyere, és szeretett volna valahol máshol lenni. Ahol nincs közel ötven ember, ahol Hermionét könnyen a falhoz szoríthatja és...

A gondolataiból az térítette magához, hogy a darab dörgő tapsvihar közben véget ért (A báb-Dumbledore édeség-túladagolásban feldobta a talpát)

A teremben ismét kigyúltak a fények, és az igazgató jó kedélyűen megjelent a paraván előtt. A tanárkollégái sötét pillantásokat küldtek felé, és Piton Dumbledore helyében nem ivott vagy evett volna semmiből, amivel a kollégái kínálják. Sőt leborotválta volna a szakállát, mivel elég sokan úgy festettek, mint aki legszívesebben megfojtaná vele.

- Köszönöm, köszönöm- dörgött a hangja a termen keresztül. Már csak egy perc van vissza az újév kezdetéig. Mindenki gondolja át, hogy kíván-e újévi fogadalmat tenni... És amikor már csak 20 másodperc lesz vissza, közösen visszaszámolunk!

Az asztalokról hirtelen eltűnt minden - még Ron kultúrálatlan étkezésének nyomai is - és pezsgőspoharak jelentek meg. Az újév köszöntésére.

A volt bájitaltanár elgondolkodva nézte a felszálló buborékokat. Már hosszú évek óta az volt az álma, hogy végre pontot tegyenek Voldemort nyomorult életének végére, és új életet kezdhessen.

És idén... Idén új életet kezdett. Nem volt benne biztos, hogy ez meddig fog tartani.... De minél tovább, annál jobb. Elmosolyodott a gondolatra, hogy pár évvel ezelőtt rosszul lett volna, ha valaki azt mondja neki, hogy az aranytrióval kell a szabadidejét töltenie...

A levegőben megjelent egy hatalmas arany és piros 20-as. Piton gúnyos mosolyra húzta a száját. Dumbledore az örök griffendéles gyerek... Bár ki tudja, lehet, neki van igaza...

- Húsz - hangzott fel vagy ötven torokból...

Lehet, hogy mégis kellene fogadalmat tennie?

- tizenkilenc

De akkor mi legyen az?

- Tizennyolc....

Hogy amennyire lehet ragaszkodni fog a jelenlegi életéhez?

- Tizenhét....

De az is lehet, hogy vissza sem fog változni....

- Tizenhat....

Miért tölti el ez az érzés melegséggel?

- Tizenöt....

Talán mert akkor együtt maradhat Hermionéval...

- Tizennégy...

De akkor ő Antonius Allywayt fogja szeretni, nem téged....

- Tizenhárom....

És az számít, Hiszen ez vagy valójában nem?

- Tizenkettő...

Nem tudom...

- Tizenegy...