Az ajtón belépett egy rendőr.

-Wulfric...Megtaláltuk Percivalt. A gyilkosokkal végeztünk egyszer, és mindenkorra.

-Köztük volt Percival?

-Nem. Őt elég rossz állapotban találtuk. Bezárva tartották. Azt mondta, elrabolták. Szerintem kicsit megháborodott. Össze vissza beszélt csodákról, meg gyerekekről, meg Gináról. Szeretném tudni, hogy megengedi, hogy bejöjjön?

Wulfric nem hitt a fülének.

Pedig tiszta erejével küzdött ellene.

-Engedje be.-határozott végül.

Percival tényleg rossz állapotban volt. Ruhái csüngtek rajta, arca ráncos volt, haja kifakult. Az alatt a pár nap alatt olyan lett, mintha húsz évet öregedett volna. Wulfric látta a megtörődött testét, és érezte, hogy nem lehet rossz ember. Látta, hogy mikor belépett első dolga az volt, hogy a nő felé nézett.

-Hogy van Gina? -kérdezte minden magyarázkodás nélkül.

-Rosszul.-hallotta saját hangját, s most már cseppet sem kételkedett abban, hogy Percival az egyetlen férfi, aki mellett a lány boldog lenne.

-Menjen haza. Aludnia kell. Majd én itt maradok vele.

Az igazgató hallotta a férfi hangján az aggódást, a félelmet.

-Igen, talán rám férne egy kis alvás.

Elindult kifele, de Percival megállítota.

-Wulfric! Köszönöm, hogy nem kételkedett bennem.

Az apa elhatározta, hogy elmondja,ami a szívét nyomja.

-Tévedésben vagy. Egészen az elmúlt öt percig kételkedtem benned. Most viszont bizonyítottál. Igaz, a lányomnak nem elég jó senki. De talán te eléred az alsó szintet. Kérlek, vigyázz rá.

-Igen, uram.-hallotta a férfi megkönnyebbült válaszát.

Még látta, hogy Percival leül a lány mellé. Mielőtt kilépett az ajtón, hátrafordult. Tanuja lehetett Percival érző felének. Összeszorult torokkal nézte, ahogy a férfi öleli, és csókolja a lányt.

Ettől a naptól kezdve felváltva üldögéltek Gina mellett. Percival napokig virrasztott szerelme mellett, s úgy látta, a lány kezd magához térni. Egyre többször érezte, hogy megszorítja a kezét, s ilyenkor a boldogság átjárta minden porcikáját. Az orvosok is jelentették, hogy szervezetében javulás állt be, bár még egy ideig nehéz lesz neki. Néha Helen is beugrott. Wulfric megtiltotta neki, hogy ő is bent üljön, mondva, szükség van rá az iskolában.

Gina egy kellemes mezőn sétálgatott. Nem tudta, hogy került oda, de élvezte. A szellő felborzolta a haját, s ő a nap felé fordította az arcát. A sugarak melegen cirógatták. Virágot szedett, s nemsokára azt vette észre, hogy felé sétál valaki.

-Percival.-gondolta, s már szaladt is a férfi felé. Megállt előtte, s összefonódott tekintetük. Egy ideig csak nézték egymást, majd lassan Percival keze után nyúlt. Kellemes bizsergés haladt végig a testén, ahogy a férfi bőre hozzáért. Megszorította a kezét, mintha soha többet nem akarná elengedni. A mező hírtelen eltűnt, s ő csúszott lefele. A férfi már nem volt ott, de érezte, hogy ottmarad a kezében az az érzés, mintha szorítanák. Hírtelen újra kivilágosodott. A mesterséges fény zavarta a szemét. Suttogást hallott, s érezte, hogy valaki átöleli, és forró csókokkal borítja el.

-Itt vagyok-akarta mondan, de még mindig nem jött ki hang a torkán. Ő is át akarta ölelni a férfit, csókolni, éreztetni, hogy mennyire szereti. Nem sikerült. Nemsokára abbamaradt minden. Tudta, hogy sikerülni fog. Fel fog kelni. Az apja hazudott. Percival itt van, és szereti.

Ezentúl, mikor nem aludt, állandóan próbálkozott megmozdulni. Az idő elteltével, érezte, hogy egyre jobban erősödik. Mind többször és többször sikerült kitörnie a sötétségből, és egyre többször érezte, hogy mellette állnak. Végül sikerült végleg áttörnie a falakat. Minden hírtelen történt. Felpattantak a szemei, és kissé homályosan, de mindent látott. Mellette Percival ült a széken, s fogta a kezét. A feje előrebukott, a haja a szemébe lógott. Aludt. Gina megszorította a kezét. Percival felkapta a fejét. Nem volt olyan, hogy ne érezze meg, mikor kedvese életjelt ad magáról. Megtanult éberen aludni, de minden ki külső hatásra felriadt. Ránézett a lányra. Mikor meglátta, hogy szemei nyitva vannak, felpattant a székből. Örömében odaugrott az ágyhoz, és átölelte a nőt.

-Szomjas vagyok.-suttogta Gina.

Percival máris egy pohár vízzel jött vissza. A lány olyan mohón kapott utána, hogy kis híján leesett az ágyból. Percival visszasegítette, s megitatta a még mindig gyenge nőt. Aztán kirohant a teremből, egyenesen az orvosi szobába. Izgatottan szólította meg az elsőt, akiről tudta, foglalkozik Ginával.

-Felébredt!-mondta. Gina felébredt.

Az orvos otthagyott csapot-papot, s máris a kórterembe sietett. Percival követte, de az nem engedte be.

-Megvizsgálom. Kérem, ne zavarjon. Azért értesíthetné az apját.

Percival sarkon fordult, s máris az első telefonhoz sietett. Tárcsázta a számot. Rövid becsengés, és az igazgató szólt a kagylóba.

-Halló?

-Wulfric? Percival vagyok. Gyere be a korházba!-mondta.

Wulfric leroskadt a székébe.

-Mi történt?- kérdezte, de nem volt biztos benne, hogy tudni akarja a válszt.

-Gina felébredt.-nevette bele a kagylóba.

-Tessék? Ez biztos?-könnyebbűlt meg az igazgató.

-Igen. Épp most vizsgálják.

-Fél óra, és ott vagyok.

-Várunk.-tette le végül a telefont.

Wulfric kirohant a szobából, s úgy rontott be a tizedikesek osztályába, mint egy őrült.

-Helen! Felébredt! Magához tért!-ölelte át a nőt.

A diákok meglepődve nézték a jelenetet.

-Ma elmarad a tanítás.- fordult hozzájuk. Helen, bejössz?

-Hát persze!-mosolygott.

Régóta nem látta jövendőbeliét ennyire boldognak. A diákok közben kisiettek a teremből. Végigrohantak a folyosókon, és minden osztályba benyitottak.

-A tanítás elmarad!-járt körbe a hír.

Nemsokára a felháborodott tanárok álltak előtte.

-Mégis mit jelentsen ez? A diákok csak úgy rohangálnak?

-Én mondtam nekik, hogy ma elmarad a tanítás.

-Dehát...Miért?

-Gina magához tért. Nem foszthatjuk meg őket az ünnepléstől.

-Ki az a Gina?

-Ma este még mindenről tudni fognak. Kérem, élvezzék a szabadnapot. Este várok mindenkit a díszteremben. És most, Helennel elhagyom pár órára az iskolát. Kérem, tarsák fel addig a rendet.

-Természetesen.

-Köszönöm. És most, sietek. Helen?

A nő csatlakozott az igazgatóhoz. Felkarolta, és együtt léptek ki a szabadba. Beültek az első taxiba, és a korházba hajtottak. Percival akkor már fel-alá sétált a szoba előtt. Imádkozott, hogy minden rendben legyen. Helen leült, és várt. Wulfric felváltva sétált Percivallal. Néha megálltak, hogy benézzenek az ajtón, viszon semmit nem láthattak, mert az ágyat egy paraván takarta el a leskelődök elől. Óráknak tűnő percek után az orvos végre feltűnt az ajtóban.

-Nos?

-Gina még mindig elég rossz passzban van.

-Micsoda? De ugye nem...

-Nem, Percival, nem történt semmi. Most pillanatnyilag alszik. Bemehetnek hozzá. Kérem, hagyják pihenni. Nagyon gyenge még, de idővel minden rendbejön. Mondhatjuk, hogy túl van minden veszélyen.

-Köszönjük.-szólalt meg Wulfric.

-Mit?

-Hogy segített rajta.

-Ez csak természetes. Hol lenne a világ, ha már az orvosok sem állnának készenlétben? Nos, még találkozunk.

-Viszlát, doktor úr.-rázta meg a kezét Wulfric.

Beléptek a szobába, s húztak egy-egy széket. Körbeülték az ágyat, s halkan beszélgettek.

Ginonak rengeteg látogatója volt azalatt a hónap alatt, míg a korházban lábadozott. Percival minden nap bement hozzá, az apja is gyakran benézett. Néha egy-egy csoport tanuló is meglepte. Wulfric tett róla, hogy mindenki megtudja az igazat. Örvendett ennek, hiszen mindenki hozott valami finomságot, aminek köszönhetően hasa egyre jobban növekedett. Április végén már kiengedték, de meghagyták neki, hogy ne terhelje magát. Apja felmentette a tanári munka alól, s felvett helyette egy helyettesítő tanárt. Hosszú sétákat tett az udvaron, rengeteget olvasott, s örvendett a szabadságnak. Percival minden szabadidejét vele töltötte. Minden percben érdekesebbnél érdekesebb programokat talált ki kettőjüknek. Wulfric többször látta, amint boldogan sétálnak végig a folyosókon ,vagy az udvaron. A diákoknak tetszett a felszabadult hangulat, Percival most már tényleg megváltozott. Helen is több időt töltött Wulfric társaságában, aki legalább annyira jól érezte magát, mint Gina.

Az év vége rohamosan közeledett, s ezzel együtt a kicsi születése is. A záróvizsgák nagyjából mindenkinek jól sikerültek. A diákok hazautaztak, s immár üresen tátongott az amúgy zsibongással teli iskola. Lassan a tanárok is elbúcsúztak, s nyaralóik felé vették az irányt. Gina Percival, Helen és Wulfric társaságában még egy hetet töltött. Az igazgatónak segítettek minden ügy lezárásában.