- Hûha, nem rossz, nem rossz! – f�ttyentett elismerõen Kevin, mikor McGalagony professzor beengedte õket az elõcsarnokba, hogy ott v�rakozzanak, m�g a tan�rok felk�sz�lnek a fogad�sukra.

- Igen, gy�ny�rû – b�lintott Daniel is. Szeme szomjasan itta a csillog� lovagi p�nc�lok, hatalmas mozg� festm�nyek �s a falak ment�n lebegõ gyerty�k l�tv�ny�t. – T�nyleg t�kj�. Nem gondolod, Liu?

- Mi? – k�rdezte a l�ny.

- A kast�ly. Nagyon klassz, nem?

- Ja, nagyon klassz – felelte a l�ny �des mosollyal. – Mi az, Kevin? – k�rdezte hirtelen, mikor l�tta, hogy a fi� elb�jik Norbert m�g�.

- Az a sr�c – mutatott Kevin egy barna haj� fi�ra. Ugyanaz a fi� volt, aki elverte õket a vonaton.

- �gy nem leszel griffend�les, Kevin – �llap�totta meg Daniel, b�r õ sem �rezte t�l b�tornak mag�t, amint megpillantotta az agressz�v fi�t.

- M�g a griffend�lesek is f�lhetnek… n�ha... – felelte Kevin, lassan elõb�jva Norbert h�ta m�g�l. – Eml�kezz csak, mit mes�ltek Neville Longbottomr�l.

- Ez igaz – b�lintott Dan. – Rem�lem, griffend�les leszek. Nem is tudom, mit csin�ln�k, ha a hugrabugba ker�ln�k … t�k ciki. Vagy m�g rosszabb… a mardek�rba.

- Nem minden mardek�ros olyan rossz– v�gott k�zbe Norbert.

- Nem, nem mind… csak 99%-uk - vigyorgott Dan. – Asszem �ngyilkos lenn�k, ha abba a h�zba osztan�nak be.

Norbert r�vigyorgott.

- �n holl�h�tas leszek – sz�lt k�zbe Lancelot.

- T�ged senki sem k�rdezett – mondta Kevin.

- Akkor is holl�h�tas leszek, mert �n vagyok a legokosabb fi� a csal�dban – h�zta ki mag�t Percy fia.

- Tûnj el, V�zlipatk�ny – fordult hozz� Norbert, mire a fi� arca megr�ndult.

- J�l van, j�l van. – Lancelot megigaz�totta a szem�veg�t �s h�tr�lt p�r l�p�st.

Hirtelen egy csom� k�s�rtet suhant be a falon �t az elõcsarnokba. Az a kis szõke l�ny, akit Aberforth hal�szott ki a t�b�l, �gy megr�m�lt, hogy majdnem el�jult.

- Isten hozott a Roxfortban! – nevetett egy k�v�r k�s�rtet, aki �gy n�zett ki, mint egy szerzetes. – Te ott! – mutatott Danielre, aki nagyot nyelt.

- Igen? – k�rdezte remegõ hangon. M�g sosem besz�lt szellemmel.

- Nehogy azt hidd, hogy a Hugrabug olyan rossz, kis bar�tom! – mondta a Puf�k Fr�ter. �n is hugrabugos voltam, �s n�zd mi lett belõlem!

- Sz� se lehet r�la, hogy Daniel olyan legyen, mint õ! – somolygott Kevin. – A szerzeteseknek k�telezõ a c�lib�tus!

Daniel elv�r�s�d�tt, �s Norbert sz�vbõl kacagott, oldalpillant�sokat vetve Liu Changra.

- Az ott biztosan a V�res B�r�! – ki�ltotta izgatottan az “agressz�v” fi�, egy morcos k�s�rtetre mutatva, aki az elõcsarnok m�sik v�g�n lebegett.

- Jellemzõ – horkant fel Kevin. – Csak az ilyen fick�k kedvelhetnek egy olyan szellemet, akinek a nev�ben a “v�res” sz� szerepel.

- Rem�lem, ez a sr�c nem ker�l veled egy h�zba, Kevin – jegyezte meg Dan. – B�r… azt se szeretn�m, ha velem lenne egy h�zban.

- Huh�! Sziasztok, elsõs�k! – suhant le hozz�juk Fejn�lk�li Nick, �s feldobta fej�t a levegõbe, azt�n elkapta �s megforgatta az ujj�n.

- Hello Nick – �dv�z�lte Daniel �s Kevin. A sz�leik m�r mes�ltek nekik a Griffend�l szellem�rõl.

- Te Harry Potter fia vagy, igaz? – villantott r� sz�les vigyort Nick. – Harry le se tagadhatn�, hogy õ az ap�d, annyira hasonl�tasz r�! �, a r�gi sz�p idõk, amikor ap�d elj�tt az 500-adik kim�l�snapi partimra! – s�hajtotta. – Azt�n… amikor megverekedett Ron Weasleyvel, aki elv�lasztotta a fejemet a nyakamr�l! Csod�latos eml�kek, bar�taim, csod�latos eml�kek!

- Most boldog k�s�rtet vagy, Nick? – k�rdezte Dan.

- A legboldogabb, ap�dnak �s b�csik�dnak k�sz�nhetõen! – b�lintott vid�man Sir Nicholas de Mimsy Porpington, m�r amennyire b�lintani tudott lev�gott fej�vel. – �n vagyok a Fejn�lk�li Futam �j vezetõje! �pp most v�lasztottak meg! – B�szk�n kih�zta mag�t �s a f�nyes jelv�nyre mutatott, melyet ez�st�s k�peny�n, a k�rgall�r alatt viselt. Hab�r a k�rgall�r, amelynek a rosszul elv�gott nyak�t kellett takarnia �vsz�zadokon �t, mostanra elvesztette jelentõs�g�t, Nick nem v�lt meg tõle, azut�n sem, hogy Ron rendesen lefejezte. Vagy tal�n a k�s�rteteknek nincs is m�s ruh�juk, mint amelyben meghaltak…?

- Gratul�lok – vigyorgott Kevin.

- Ah, te a Weasley ikrek fia vagy, ugye? – csapta �ssze kez�t Nick. – Nagyon kedveltem az ap�idat, k�ly�k. Mindig �r�mmel t�lt�tt el a l�tv�ny, ahogy Fricset az õr�letbe kergett�k!

- T�nyleg, hogy van Frics? �s a r�mes v�n macsk�ja? – k�rdezte Kevin, ahogy esz�be jutott a figyelmeztet�s, hogy ne bosszantsa a gondnokot.

- �������… az meglepet�s gyerekecsk�k! – nevetett Nick �s eltûnt.

- Meglepet�s? – fintorgott Dan. – Mif�le meglepet�s?

- Tal�n Frics szerzett egy �j macsk�t – vont v�llat Norbert. – Vagy feles�g�l vette a r�git.

- Nem, eg�sz biztosan nem – hangzott fel egy ismerõs hang a h�tuk m�g�l.

- Hermione n�ni!

- Sziasztok dr�g�im – mosolygott r�juk Hermione. – Csak elhoztam az unokatestv�reiteket.

Viviane �s Valentine cs�ny�n n�ztek az anyjukra. – Nem kellett hozni minket, anyu. Tudjuk az utat Roxmortsb�l a Roxfortba. Komolyan. M�r nem vagyunk gyerekek.

- Nem vagytok gyerekek? – vonta f�l szem�ld�k�t anyjuk. – Akkor bizony�ts�tok be, �s ker�lj�tek a bajt. Ez r�tok is vonatkozik – n�zett Danielre �s Kevinre.

- Anyu, mi�rt gondolod mindig azt, hogy bajba kevered�nk? – tette karba a kez�t Valentine.

- Mert Weasleyk vagytok – mosolygott r�juk Hermione. – Na, legyetek j�k, �s �g�rj�tek meg, hogy nem kezdem�nyeztek kajacsat�t a lakom�n.

- Nem vagy �m vicces, anyu – biggyesztette az ajk�t Viviane. – De meg�g�rj�k.